az élet Máshol van

Hányan párban? 2010/04/24

Filed under: beszéd,közélet,kutatás,szexualitás — lecriturefeminine @ 13:43

Kedves barátaim, olvasóim és átutazók. Közvéleménykutatás következik! Elég hosszú hozzászólást kaptam privát az utóbbi bejegyzések kapcsán felmerülő többes szex, szvinger klub látogatás, lány lánnyal stb. téma kapcsán, és azóta sokat gondolkoztam a dolgon. Egyrészt, hogy miért dönt úgy két ember, aki szereti egymást és teljes összhangban él, hogy meghívnak az ágyukba egy harmadikat. Első megközelítésre talán furán hangzik a dolog: jól megvagyunk, tart a szerelem, felizgatjuk és élvezzük egymást, akkor miért van hiányérzetünk -lehetne feltenni a kérdést, és tulajdonképpen jogosan. De szerintem ennek semmi köze a hiányérzethez, és az alkalmi látogató nem pótszerként jelenik meg a nász-ágyban. Mi ugyan mindketten tapasztalatlanok vagyunk e téren, és hogy őszinte legyek, egyik felállás sem vonz minket olyan nagyon, hogy a közeljövőben kipróbáljuk.

Viszont amiért mégis beszélünk róla, hogy nagyon izgalmas játéknak tűnik. És nem hiányzik nekünk senki, nem egy harmadik személyre vágyunk, hanem a játékra, amit a harmadik ember lehetővé tesz. A lelkünk játszik és az érzelmeink, a határok feszegetéséről van szó, arról, hogy a másik szabadságának az ára a mi szabadságunkba kerül-e. Tudom, hogy fájna neki, ha látná, hogy leszopom a másik férfit, ahogy engem is kínozna a látvány, hogy egy másik pinába nyomja a farkát -de éppen ettől édes és kéjes a megjelenő kép. Hogy megőrjít és feltüzel. Adni akarok, de borzasztó nehéz. Jobban szeretem, mint bármikor. És a végén én nyúlok oda az idegen pinához, hogy széthúzzam és felkínáljam a farkának.

Tudom, hogy nem szép ezt mondani, de tök mindegy, ki van ott (nyilván nem teljesen, hiszen a kiválsztás a legnehezebb része a dolognak, de miután kiválasztottuk, már mindegy a kiléte), nem számít, nem ő számít, rólunk szól az egész.

Neekem ez egy nagyon intenzív fantázia-élmény, akár valósággá válik egyszer, akár nem. Nem látom benne azt a negatív pontot, ami a kapcsolatunkról rosszat árulna el. Sőt, inkább éppen arról szól a játék, hogy mennyire szretjük egymást. Persze valószínűleg minden pár mésképpen éli meg a dolgot, és biztos vagyok benne, hogy sokszor azért hívnak vendéget, mert ketten nem érzik jól magukat, de ez két ember felelőssége. Egy jó kapcsolat szerintem a jó kommunikáción és a jó szexen alapul. Ha ez jól működik, a vendégszereplő is jó élmény lesz, ha nem, akkor csak kétségbeesett kapálózás lesz belőle.

A szvinger klub látogatás sokkal valóságosabb fantáziánk. És igen, el kell ismernem, hogy a pornó filmek erősen befolyásolnak e téren. Az olyan jelenetek, amikor a nőt több férfi veszi körül és végigkúrják meg persze beborítják a testét a végtermékkel. Korábban azt gondoltam, hogy a szvinerklubban ez történik. Aztán sokat olvasgattam és pasi is talált egy amatőr szvinger videósorozatot, ami Németország klubjait látogatja végig, beszélgetnek benne a tulajdonosokkal és a résztvevőkkel úgyszintén, és ezek alapján vált valóban vonzóvá számomra a szvingerklub  lehetősége. 

Valahogy úgy érzem, hogy az, hogy láthatok más párokat egymással szexelni, végignézhetem őket, részesülök az élvezetükben és az intimitásukban, valami egészen különleges élmény és ajándék. És ugyanígy fordítva is: teljesen egymásba feledkezve szeretnék pasival szexelni, majd a végén kifulladva és elpilledve körbenézni és látni a mosolyokból, hogy öröm volt minket látni. Határozottan nem a párcsere a célunk egy szvinger látogatással, hanem az élvezet megosztása. Meríteni másokból, és adni másoknak. És úgy gondolom, hogy ebben sincs semmi rossz. Nem hiányt pótlunk, nem égtünk ki semmilyen értelemben.

Hát ez az én véleményem, és elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok erről. Egyáltalán reálisak-e a fantáziaképeim a valósággal? Vagy az egész egy nagy tévedés? Akik már próbálták valamelyik felállást, miért döntöttek úgy, hogy belemennek, és milyen hatással volt a kapcsolatukra? Ha az ember ilyesmire gondol, az mindenképpen azt jelenti, hogy valami baj van a kapcsolatával, és ezzel akarja elfedni a problémát? Vagy éppen egy jól működő kapcsolatot rombolunk szét ezzel? Egyáltalán kell-e valamit gondolni a dolog mögé vagy teljesen természetes mindez? Ha van kedvetek, beszélgessünk erről, várom a véleményeket.   

 

21 Responses to “Hányan párban?”

  1. pudingocska Says:

    Nekem mostanra már jó sok ilyen tapasztalatom összegyűlt.:) Túl sok is, hogy beleférjen egy kommentbe, és iszonyú sokat is írtam róla, de azért összeszedem kicsit gondolataimat.

    Mostanra már több párt kísértünk el szvingerklubba az első látogatásra. Ők is úgy voltak vele, mint mi, nagyon tetszett nekik az élmény, és a lehető leghamarabb vissza akartak menni.: ) De volt olyan klub, ahonnan 10 perc se kellett és eljöttünk, mert nem a mi helyünk volt.

    Elég bátortalan pár vagyunk, lassan indítottunk. Softswingerrel kezdtünk, vagyis nem vontunk be senkit az akcióinkba, és csak pár alkalommal később éreztem késznek magam arra, hogy beválasszunk valakit.

    Sokáig azt hittem, hogy a szvingerezésünk nem fakad hiányérzetből. De mostanra azt gondolom, hogy ez azért nem igaz. Legalábbis részemről nem. Nekem kell az újdonság is. Kell a még, kell a más, bármennyire is jó együtt.

    A szvingerezéssel szerintem nem tudsz problémát elfedni a kapcsolatban. Ha valami nincs rendben, akkor az a szvingerezéstől hatványozottan érződik. Ezért szoktam mondani, hogy ha csak egy kis bizonytalanság is van, akkor ne szvingerezzenek, mert mindenkinek fájni fog. Szerintem szvingerezni vagy úgy jó, ha vagy nagyon szereted a másikat, vagy nem jelent számodra semmit.

    Nekünk a szvingerezés hatalmas pluszt adott, egy szorosabb köteléket egymás felé, mert a szvingerezés közös élmény, közös öröm, közös boldogság. Utána úgy éreztem, több és tisztább levegőt szívok. Jó érzés Pét szabadnak érezni mellettem. Jó érzés, hogy tudom, nem kell félnem az ő szabadságától, sőt.

    Másokat látni a klubban (vagy akár magánban), együtt, önfeledten, szerelemben, tényleg ajándék, csoda.

    Van egy nagyon jó magyar könyv is a szvingerezésről, A csoportszex bűvöletében a címe. (Szerintem rettenet cím egy ilyen jó könyvnek.) Sok interjú van benne kezdő és tapasztalt szvingeresekkel, kilépett szvingeresekkel.

    Ma is szeretek klubba járni, de egy fokkal jobban bejön az, ha a harmadikkal vagy egy párral magánban találkozunk, többször, mert ezek az együttlétek többet adnak, hiszen van idő rá, hogy jobban kiforrják magukat.

  2. Dors Says:

    Szerintem csak stabil kapcsolatban érdemes swingerezni. Akkor nem hiányt pótol, hanem gazdagít. Ha a kapcsolatban valami nem jó, nem tisztázott, nem őszinte, akkor akár szét is mehet egy ilyen élmény hatására. A párom elfogadja az én párkapcsolati nyitottságomat, érdeklődésemet mások iránt, a swingerezést, én viszont tisztelem benne ezt és amire nemet mond, azt betartom. Így szeretjük egymást. Őszintén beszélünk vágyainkról egymásnak, és amennyiben a másik el tudja fogadni, a beteljesülésükön is dolgozunk. A párom például soha nem menne el egy swingerklubba (saját bevallása szerint), de engem elenged, aztán részletesen beszámoltat. És a beszámolók afrodiziákumok. Mi így működünk, de nincs általános recept. Remélem, tudtam segíteni.
    Jövő héten találkozunk, ha minden igaz :)

  3. aJeti Says:

    az őszinte és jól működő kapcsolatot is próbára teszi a hármas. kell ilyen próba? mármint igazán?

  4. Metaneira Says:

    Nos,nekem ilyen téren sok tapasztalatom nincs,de azt tudom, hogy ugyanilyen fantáziáim vannak és ugyanezek a kérdések merülnek/merültek fel bennem, amiket itt leírtál.
    Arra reagálva,hogy a harmadik bevonása hiányt jelent-e: amikor először megfordult a fejemben az édeshármas, akkor a kapcsolatunk virágkorát élte. Akkor volt legteljesebb az összhang és akkor éreztem úgy, hogy semmi nem hiányzik. És szerintem éppen ezért mertem felvetni az ötletet, mert úgy éreztem, hogy annyira erős a kapcsolatunk,hogy egy játék nem ronthatná el. Pasi volt az,aki elsőre nemet mondott, mondván,hogy fél attól,hogy belebetegednék a látványba, hogy mást dug meg. Én akkor vehemensen tiltakoztam, hogy nemnem, márpedig én nem, de utólag,(még így is,hogy nem vagyunk már együtt), talán örülök hogy nem mentünk bele,nem tudom. Ez a fantáziám még mindig megvan, még mindig nagyon szeretném,de annyit tudok, hogy csakis olyan emberrel tudnám megcsinálni, akiben vakon bízom és tudom hogy nem fog erre rámenni a kapcsolatunk. De engem is nagyon érdekelnek a többiek tapasztalatai és kíváncsi vagyok,hogy mit él meg az,aki ebbe belement, mert nyilván valóságosabb,mint amiket én elképzelek.

  5. lenszirom Says:

    ez most off, de találtam pár képes oldalt, gondoltam megosztom veled:)

    http://oio.tumblr.com/
    http://libraryvixen.tumblr.com/
    http://look-look.tumblr.com/page/1

  6. Forget Says:

    szerintem régen rossz ha mások véleménye érdekel a saját szexualitásod tekintetében. tedd meg!!! tedd meg!!!
    még csak annyit tennék a posthoz, h ez a legjobb kép a blogon!

    ismersz. megmondom.

  7. Jade Says:

    Sokat beszélgetünk róla, közösen fantáziálunk a “mi lenne ha” dolgokon. mindig azt vallottam, hogy szeretem annyira a másikat, hogy el tudjam engedni. Nem az enyém. Nem birtokolhatom.
    A beszélgetős-szexek alkalmával rádöbbentem, hogy nem féltékeny vagyok, hanem mivel ismeretlen a dolog, inkább félek egy kicsit, hogy egy másik lánnyal láthatom. mostanra inkább izgat a dolog, akárcsak őt, hogy egy pasival lásson. Vizuálisan kíváncsi a dolgokra, látni akarja, külső szemmel, ahogy kényeztetek egy másikat. A látvány mozgatja.
    Valahol pluszt is ad a kapcsolatunknak. egy plusz löketet, töltést. amikor úgy érzi, mint férfiállatnak ki kell törölnie belőlem egy másik férfállat emlékét. Ösztönszerű, már-már állatias dolog, felszabadító, vad. Érzéki.
    És tényleg azlrt működik, mert igazán szertjük a másikat. tudni kell engedni, elengedni, de visszahúzni is.Hagy elmenni és attól olyan megfoghatatlanul jó visszamenni. És mesélni.Fantáziálni, összebújni, együtt lenni. Testileg, lelkileg.

    A szwinger klubos dolog mozgatja kicsit a fantáziámat, de még érni kell a a dolgonak. Ne tudom, hogy mi lenne a reakcióm. A hangokra, az illatokra, a látványra. De egyszer szeretnénk elmenni.

  8. lecriturefeminine Says:

    Hát először is nagyon köszönöm, hogy sokan megszólaltatok, olyanok is, akik jelenlétéről nem is tudtam -viszont nagyon jól esik:). Minden vélemény segít, és formál, de alapvetően nem azért tettem fel a kérdést, mert nem tudom, mit akarok, csak jött az ihlet. És azt hiszem, ez a téma vagy így vagy úgy, de minden monogám párkapcsolatban felmerül.

    Egyébként én például pudingocska lelkes beszámolóinak hatására kerestem meg a Tik Tak szvinger klub honlapját, és írták hogy tartanak beszélgetős esteket is, ruhában, körbevezetéssel stb., tudom, hogy csak olyan megyünk is meg nem is dolog, de azt hiszem, nekünk ez egyfajta biztonsági hálós megoldás lesz.

    Lenszirom, köszönöm a linkeket :)

  9. mpi Says:

    Egyszer említettem Kedvesnek, hogy talán kipróbálnám a hármast. Csak én nem tudtam ennyire jól megfogalmazni, mint te. Hogy a játék izgat, nem az, hogy egy másik pasival legyek. Szóval, mikor felvetettem, kicsit maga alatt volt. Egyből azt hitte, hogy ő nem ad nekem meg valamit, amit én máshol akarok keresni. Holott erről szó sem volt. Csak izgatott a játék.
    Azt mondta, ha nem lenne szerelmes, akkor még el is menne a dolog. Benne is lenne. De szerelmes és neki ez fontos. Hogy ne dugjon meg más. Nem tudná végignézni. Fájna neki.
    Megbeszéltük. És tényleg igaza van.
    Persze, a játék meg minden. Izgató, de ha belegondolok, akkor felvetül bennem a kérdés:
    Mi a fontosabb? Egy izgató játék vagy a párom?
    Lehet játszani anélkül is, hogy bevonnánk egy harmadik személyt. Felesleges lenne.
    Épp elég két ember ehhez a játékhoz, akik szerelmesek egymásba. Így teljes az érzés. Az együtt töltött este. Az orgazmusok és minden, ami csak hozzá tartozik.

    (De ez csak az én véleményem. :))

  10. Jade Says:

    sokan úgy gondolják, hogy egy harmadik fél bevonása az valamiféle hiányérzetből fakad. Pedig nem. Inkább pluszt ad és ennyi. Játék.
    A szwinger klubhoz még (mi egyelőre csak kacérkodunk a gondolattal): nem kell feltétlenül orgiára gondolni. Mások előtt szeretkezni a párunkkal az is egy játék. Újabb szint a játéktáblán. Lehet kombinálni, ki miért megy oda és hogyan éli meg a vágyait. Széles skálán mozog a dolog.
    viszont ez a beszélgetős-körülvezetés teszik. Lehet, hogy élni fogok/fogunk ezzel a lehetőséggel

  11. pudingocska Says:

    Örülök, hogy a Tik-Tak-ban csinálják ezeket az estéket, mert fontosak. Nem csak a beszélgetések miatt, meg hogy fel lehessen tenni a kérdéseket, hanem látni, hogy alapvetően teljesen “normális” embereket foglalkoztat ez a gondolat, olyanokat, akik szeretik egymást és érdeklődőek, nyitottak.:)

  12. lecriturefeminine Says:

    Én is örülök, ebben nagyon egyedülállóak. Márciusban volt ilyen (egyébként ingyenesen), de sajna későn láttam, és lemaradtunk, azóta figyelek.

  13. Szexofon Says:

    Swingerhez nem tudok hozzászólni, de az édeshármasban csak olyanok próbálkozzanak, akiktől teljesen idegen a féltékenység, a birtoklási vágy és rendben van a kapcsolatuk. nyitottan arra, hogy a szex egy természetes és jó (nagyon jó!) dolog, amiben rengeteg örömet lehet (ki)élni.
    A szex örömforrás és többesben fantasztikus!

  14. Nevu Sere Says:

    Végig sem olvastam, és máris “lejöttem” kommentet írni. visszagondoltam arra a két hétvégére, amikor “szerencsém” volt ehhez a felálláshoz, és hiába vagyok őszinte, hogy lánykorom óta ábrándoztam hasonlókról, az “imádott” pasival csinálni – végig ott lebegett a féltékenységhez köthető iszonyú fájdalom, aminek az elnyomása felemésztette az élvezeti értéket [ami bizonyára van, hiszen nem kevés ember él ezzel, és még több álmodozik]. Az érzelmek miatt rossz, nem önmagában.

    Tulajdonképpen “hálás” is lehetnék, hogy szélsőségesen puritán életembe befurakodott egy hármas, önszántamból nem mentem volna utána, most sem tenném. Azt hiszem, számomra a legjobb benne az újdonság volt – a nő. Ennyi. De utána hónapokig szenvedtem a meg-megjelenő emlékképektől. Így nem érte meg. Nekem.

    Te nyitottabb vagy, addig nem nyugszol úgysem, míg meg nem próbáljátok. Egyet ha tanácsolhatok: ne az otthoni ágyban…

  15. Szexofon Says:

    Nahát… :-/

  16. lecriturefeminine Says:

    Nevu Sere, úgy sajnálom… Annak a partnerednek tudnia kellett volna, hogy a tapasztalatlanságod miatt (és ezt nem szexuálisan, hanem érzelmileg értem) nem feltétlenül vagy kész ezt jó élményként befogadni, kár, hogy nem vállalt nagyobb felelősséget.

  17. Domina Reni és MrMazo Says:

    Üdvözlünk Mindenkit!

    Érdemes-e egy jól működő kapcsolatban élő Párnak a többes szex kapcsán kérdéseket feltenni??

    Természetesen minden képen szükséges!!

    A mi általunk “játszott” BDSM és egy stabil, jó kapcsolatban élő Pár esetén a többes szex között egy nagyon fontos azonosság van!
    A FELTÉTLEN BIZALOM ÉS TISZTELET a Párom iránt!!!

    E két nagyon lényeges kapcsolati jellemző nélkül senki ne vágjon bele a többes szexbe, vagy a BDSM-be, mert biztosan válás lesz a vége!
    Kölcsönösen féltékeny embereknek meg minden képen ajánlott a független, elkötelezettség nélküli élet!
    Mert ugye a féltékenység bizalmatlanság és a bizalmatlanság nem fér bele egy kapcsolatba!!

    Csak úgy zárójelben jegyezném meg, ha minden pár csak e két dolgot venné át a BDSM-ből, a válóperes ügyvédek éhen halnának!!

    Tehát azt a kérdést kell feltenni egy ilyen többes szexben való részvétel előtt mind a két félnek, hogy bízunk-e egymásban annyira/ennyire, hogy ezt a “JÁTÉKOT” zökkenő mentesen kibírja a kapcsolatunk!
    Amennyiben bár melyik fél a legrövidebb hezitálást is mutatja, akkor vagy a többes szextől mint játéktól kell még gondolatilag is elválni, vagy a Partnertől!!

    Egyre vigyázzunk!
    Csak építő szándékú kérdéseket szabad, sőt kell feltenni a Párunknak!
    A romboló, szándékosan és rosszindulatú provokáló kérdéseket feltevő Társtól azonnal el kell válni!!

    A többes szex mint játék úgy kezdődik, hogy az egymást szerető Pár a hancúrba bevesz egy játékszert, a vibrátort!
    Amennyiben ez a kis játékszer (általában a Ffi.-nél!) a legkisebb féltékenységet is előidézi, úgy a “féltékenykedőnek” nem társra, Párra van szüksége, hanem SZAKEMBERRE!!!

    Egyenlőre ennyi jutott eszembe!

    Üdvözlettel!

    Domina Reni
    &
    MrMazo.

  18. lecriturefeminine Says:

    Köszönöm a hozzászólást! Nagyon hasznos és fontos dolgot mondtatok, amit alapvető dologként el szokás felejteni “mai rohanó világunkban”. De ahogy én tapasztalom, párkapcsolati és szexuális fronton az alapoknál kell elkezdeni mindenféle párbeszédet…

  19. zxy Says:

    3an :) igaz 3asban még csak lányokkal voltunk de ez mindkettőnknek megfelelő volt, így maradtunk is ennél a variációnál. Persze 4en sem rossz de valahogy sokkal intimebb 1 valakivel megosztani az ágyad mind 2vel :) nem beszélve arról, hogy 4ember vágyait elvárásait sem olyan könnyű összhangba hozni. Ennél több szereplőről nincs tapasztalatom :)

  20. lecriturefeminine Says:

    És amikor egy lánnyal voltatok együtt, őt hogy, hol ismertétek meg? Mennyire kell megismerni valakit, hogy olyan intim legyen a dolog, amilyennek érezted? (Meg mondjak még pár száz kérdést?:) )

  21. zxy Says:

    mivel már volt pár lányos kaland, így azt mondanám, hogy abszolute nem is bonyolult feladat ez :) a lényegnek azt tartom, hogy ne csupán áldozatként tekintsen az ember a “kiszemeltre” hisz ki az a nő akit nem riasztana el hogy csak használni akarják. A legegyszerűbb ha a környezetében néz szét az ember ill. az ember lánya :) hisz ugye a legfontosabb hogy a a lányok legyenek szinkronban egymással :) persze ehhez kell egy kicsit tapogatózni kommunikálni és egy csipet bátorság is kell :) meg aztán nem rögtön ágyba citálásról kell szólni a dolognak :) De felfoghatjuk úgy is, hogy ez adja meg a sava borsát , egy kis” vadászat és becserkészés” :) erőltetni rágörcsölni nem éri meg, hisz az élvezetről kell szóljon a dolog nem a skalpvadászatról.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s