az élet Máshol van

Advent/várakozás 2009/12/19

A hosszú semmittevés után rögtön két munkám is lett, ami persze jó, de valahogy a munka mint olyan igazán időpocsékolásnak tűnik néha, főleg ha azt nézzük, milyen sok időt elvesz az ember életéből. De kárpótol pénzzel, ami jó, mert szeretnénk leváltani apró barlangunkat egy fényesebb lakosztályra, ahol van olyan mosógép, ami felhasználja a beletöltött öblítőt, meg olyan sütő, amiben lehet sütit készíteni, és olyan tükör, amiben nemcsak lábujjhegyen látom az arcom, és néha-néha besüt a nap is. Addig is ápolgatjuk egymást influenzás, szexuális, és karácsonyi lázban.

Van karácsonyi matrica és szép égősor az ablakon. Mindketten szeretjük az égők fényét, meg persze a gyertya fényt is, amiből szintén feltankoltunk. Pasi nagyon szépen mondta egyszer, hogy azért van ez, mert az anyaméhben töltött időkre emlékeztet. Valahogy a kapcsolatunknak mindig fontos kelléke volt a melegséget és biztonságot jelentő félhomály. Ma megvettük az első közös karácsonyfánkat is. Tök pici, de mégis olyan nagyszerű. Úgy tűnik egyébként, hogy az első közös fa vásárlásnak külső jegyei is vannak, legalábbis a mi esetünkben a faárus első kérdése erre vonatkozott. Talán azért, mert ketten mentünk, és egyébként egyedül szokás megvenni… Nem tudom. Mindenestre az ajándékok már csak habcsókok lesznek a fa alatt ennyi boldog karácsonyidal-énekelgetés és spontán táncraperdülés után.

 

Túl szép is lehetne, de néha kicsit beárnyékolják boldogságunkat a múlt keserűségei, nem az ünnepekhez van köze, inkább a bennem lévő erős késztetésnek, hogy végre meg kell szabadulnom a kísértő árnyaktól. Az a baj, hogy túl sok ideig kerülgettük egymást pasival, mielőtt rájöttünk egymásra. Ő egy sosem volt szerelemhez és egy képzeletbeli nőhöz ragaszkodott, mert nem volt önbizalma boldognak lenni. Nekem ahhoz nem volt önbizalmam, hogy megismerjem őt, és végig magamat hibáztattam, amiért nem vagyok jobb, nem vagyok elég. Nem hiszem, hogy egyedülálló problémák ezek, elvégre kamaszkor sokszor összezavarja az ember önértékelését. A baj az volt, hogy engem körülvettek barátok és rajongók, szerelmek és érdekességek. Egyre kevésbé érettem pasi döntéseit és válaszreakcióit az irányomban, mert ő nem engedett közel senkit. Belekapaszkodott a sosem volt tökéletes nő ideájába, és elkönyvelte, hogy a szerelem a hiány, a sóvárgás, a kín és a szenvedés összességét jelenti. Nem tudott adni, nem tudott elfogadni, nem mert kockáztatni, nem mert boldog lenni.

 

Nem illene kiadnom őt, de tudatosítanom kell magamban, hogy nem azért járt össze dugni vénséges, nevetséges, szánalmasan boldogtalan nőkkel, mert ez neki jó volt, hanem azért, mert abban az állapotában ez célcsoport tartotta őt vonzónak. Az öreg nő ugyanis gyermekeként kezeli a fiatalabb fiút, akkor is, ha szexuális kapcsolat van köztük. Szánalmas drámákkal terhelték pasit, a sosem volt boldogságukat akarták belemagyarázni, érzelmi zsarolásokkal és manipulációkkal vegyítve. Szeretlek, gyűlöllek, meg vagyok sértődve halálosan, engesztelj ki lovagiasan, dugj meg, miért nem dugsz meg, miért nem szeretsz, miért nem én vagyok az egyetlen nő számodra, a barátnőd? nem, te nem szereted őt, nincs is kapcsolatotok, kizárt, hogy szerelmes legyél! Stb. Ahelyett, hogy valamelyikük felnőttként kiáll és elkezdi mondani, hogy szeress olyat, aki boldoggá tehet, hidd el, hogy szerethető vagy, hidd el, hogy a boldogság neked is jár, hidd el, hogy vagy valaki, egy felnőtt párkapcsolat úgy működik, hogy…, a szerelem arról szól, hogy… Stb. És ez nekem fáj. Magam miatt fáj. Hogy én szerettem őt, és ő ezekkel a rozzantkivénhedtszotyadékokkal kefélt. Nekem ennek a gondolatától a mai napig hányingerem van. És a mai napig megvisel, hogy évekig magamat sanyargattam, hogy nem vagyok olyan kalandos, olyan okos, olyan érett, mint ezek a kurvák, aztán pasi elmesélte, mire emlékszik ezekkel a nőkkel. Leginkább semmire. Olyan jelentéktelenek voltak. Meg az önző hisztikre, amiért pasi nem ígért nekik csillagokat az égről. Csak az a baj, hogy túl sokáig várt, amíg erről beszélni kezdett nekem. Túl sok idő volt az is, hogy ő maga felfogja, milyen emberekkel veszi magát körül: az álmodozó vidéki tanárnő, aki 52 évesen várja vissza őt a mai napig az ágyába, és elég volt pasinak egy majdnem közhelyes elmélkedést előadnia neki a költészetről, hogy máris térdre hulljon előtte a szolgalelkű néni. Az aggszűz királykisasszony, aki ugyan azonos generáció, mégsem volt képes elviselni, hogy nem ömlenghet pasinak  saját életéről a nap 24 órájában a 7 mindennapján, többször felszólítva pasit, hogy válasszon közte és köztem, a barátnője között, mindezt úgy, hogy a személyes találkozás szóba sem jöhet köztük. És még sorolhatnám.

 

De mindenki boldog akar lenni, senki nem viseli könnyen a magányt, meg lehet érteni őket. De mindennek van határa, csak azt a határt pasinak kellett volna meghúznia. Tapasztalatlansága okán viszont nem tette. Mentségeket keresett, szegény így, szegény úgy. Mindezt azért, mert úgy érezte, hogy ezeknek a nőknek szükségük van rá. És megint én kerültem háttérbe. Olyan dolgok hangzottak el, hogy ordítottam vele, hogy vegye már észre, mennyire nevetséges az, amit barátság címszó alatt az emberekről gondol. Persze pöffeszkedő pávácskák mind engem okoltak, mert a figyelem csökkent. Pasinak titkolnia kellett a boldogságát. Hülye volt. És sokszor igazán bunkóseggfej, leginkább velem. Én pedig a világ összes türelmét adtam neki a kapcsolatunk első évében. Amit most visszakapok. Tűri, meghallgatja, bocsánatot kér, kár naponta többször. De ez még kevés. Mert én időközben az orgazmusomat vesztettem el, és ez nagyon bánt. Persze őt is. És tudom, hogy rajtam is sok múlik, és igyekszem is túllépni a múlt szarkupcain. Csak ez nem egyik napról a másikra történik. Még csak most tartunk ott, hogy kezdi megérteni, hogy ezt nem tudom egyedül csinálni, és mellém kell állnia a megfelelő módon.

 

Ami jó, hogy minden elllenére nagyon szeretjük egymást, és hiszünk a közös jövőnkben. Egymásért dolgozunk, közösen szervezzük a mindennapokat és és közben próbáljuk a másik terhét is átvenni. Nehéz dolog ez is ám, folyamatosan tanuljuk, hogy nem kell mindent egyedül csinálnunk, a másiktól kérhetünk segtséget. De azt is, hogy nem kell mindenáron tehermentesíteni a másikat. Szilveszterkor lesz két éve, hogy valahogy elhatároztuk magunkat, talán ezért tör fel belőlem az “elszámolás”, talán csak régóta szeretnék eltávolodni mindettől. És folyamatosan történünk, túlélünk és átélünk dolgokat, lassacskán magunk mögött hagyjuk mindazt a rosszat, ami bár köztünk történt, de nem a kapcsolatunk, és főleg nem a szerelmünk  részeként. Bárhogy is, azt hiszem visszatérek a közönséges szexblogger-arculatomhoz, ez is az orgazmus-terápia része: tudatosan tudattalanná tenni a szexet a fejemben.

 

Egyébként egy nagyon érdekes dolog hangzott el a Kupidó című swinger klubban játszódó színdarabban, ami szinte kifogástalanul jó előadás, mindenkinek ajánljuk mindketten. Nagyon megérintett engem a gondolat, hogy ahhoz, hogy az ember megnyugodjon (ne legyen stresszes, ki tudjon kapcsolni, feldolgozza frusztrációit stb.) a szájába kell vennie (…) mások nemi szervét. Rögtön bevillant az a jóérzés, a biztonságérzet, a szabadságérzet, a félelem nélküli létezés érzése, ami a hatalmába kerít engem szopás közben. De sosem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Nagyon különösnek érzem ezt a kapcsolatot köztem és pasi farka között. Furán hangzik, de olyasmi ez, ami inkább az enyém, mint közös. Pasi is érzi, hogy különleges dolog ez. Így nem véletlen az sem, hogy szopás közben könnyedén és pillanatok alatt elélvezek. 

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s