az élet Máshol van

Körömmel 2008/04/06

Filed under: köröm — lecriturefeminine @ 16:07

Köröm-mániás vagyok (többek között). Sőt, inkább körömlakk-mániás! Még a régi szép időkben kezdődött, tehát a gimiben. Akkoriban határozottan feketeköröm-párti voltam, mert egy fiú azt mondta, hogy neki nagyon tetszenek a fekete körmű lányok, így én is nagyon tetszettem neki. Akkoriban a világ még ilyen “fekete vagy fehér” volt. Jobban mondva, fekete.

Aztán egy ideje már, hogy műkörmöket növesztek a kezeimen. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer műkörmös lány leszek, már csak azért sem, mert műkörmös lányokkal szemben határozott előítéletek vannak forgalomban. De beleszerettem és egyébként sincsenek más mániáim, például sosem sminkelem magam, csak ha az alkalom megkívánja és sosem festeném a hajam, csak ha már megfelelő számú ősz hajszálam lesz. De a köröm kell! Valamiben “hülyepicsának” kell lennem, ha már a Cosmo-t sem olvasom. És most épp azon kísérletezek, hogy milyen hosszúra nőhetnek meg anélkül, hogy kellemetlenségeket okoznának.

Viszont épp tegnap hallottam, hogy az Utolsó tangó Párizsban c. filmben (amit egyébként még nem láttam, de a listámon rajta volt és ezzel jópár helyett előre is ugrott) elhangzik a férfi részéről a nő irányába a felszólítás, hogy: “vágd le a körmöd és hozd ide a vajat a hűtőből!” Hát ezért én is levágnám. És a filmet is meg kéne nézni végre.

 

14 Responses to “Körömmel”

  1. cyrion Says:

    Én szeretem a szép körmöket, de csak az eredetieket :) A műköröm nagyon „mű”. A festett köröm is szép (feketén is :), viszont a festett lábkörömtől irtózok :)

  2. egy nő Says:

    Ízlések és pofonok, kinek a pap, kinek a papné, stb. :)
    Szerintem a festett lábköröm is nagyon szép tud lenni, és a műköröm is nagyon az enyém tud lenni.

  3. cyrion Says:

    Például vannak dolgok amiket hosszú műkörömben nem lehet csinálni… ;)

  4. Bullfrog Says:

    Gyufaszál hajó építése?:)

  5. egy nő Says:

    Mondj egyet!

  6. Bullfrog Says:

    Hátmasszázs ujjbegy érintéssel

  7. egy nő Says:

    Nem rossz, nem rossz. De a masszázshoz az ember nem használja az ujjbegyét. Mármint ha nem csak úgy imitálja, hanem funkciója is van a masszázsnak.

  8. Bullfrog Says:

    Dehogynem!:)
    Én használom, mivel pont azzal tapintom ki, hogy hol van a duzzanat, amit szét kell masszírozni:)
    ellenben nincsenek lakkozott körmeim:) szerencsére

  9. egy nő Says:

    Tök mindegy. Most épp amúgy is unom a növesztést. Valószínűleg napokon belül rám jön, hogy lereszelem az egészet.

  10. cyrion Says:

    Pasi fenekének ujjazása műkörömmel? :)

  11. egy nő Says:

    Nem hiszem, hogy bármiben is különbözne a saját fenekemtől a férfié. És nekem semmilyen kellemetlenséget nem okozott :p

  12. Imádat Says:

    imádom a szép körmöket, ez a prverziom…azonnal izgalomba jövök tőle…! Ha tudtok valakit aki hasonlóan vélekedik irjátok meg…! Éljenek a műlörmös csajok!!!!!

  13. Imádat Says:

    imádom a szép körmöket, ez a prverziom…azonnal izgalomba jövök tőle…! Ha tudtok valakit aki hasonlóan vélekedik irjátok meg…! Éljenek a műlörmös csajok!!!!!

  14. egy nő Says:

    Hát igen, ami azt illeti, lassan egy éve, hogy megváltam a műkörmöktől (a szexuális életünk megkövetelte:), de a mai napig fáj a szívem, amikor egy-egy szép körmöt látok. Tökéletesen megértelek :)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s