Otthonosság 2009/06/29

A Maxima nevű magazin akadt a kezembe, amiben a menstruáció alatti szexről elmélkedik valaki. Állítása szerint csakis a nő hibája, ha nem szexszel azokon a bizonyos napokon, mert a férfinek tök mindegy, állandóan rá van gerjedve a nőjére. A nő meg tele van gátlásokkal és elhitetik vele, hogy mindig a legszebb, legtisztább, leg, leg, leg formájában kell pompáznia a férfi előtt. Ez utóbbi állítás valóban probléma. Én az összeköltözés előtt olvastam pár cikket, amiben “tanácsokat” osztogattak a leendő lakótársaknak, és szinte mindegyikben szerepelt, hogy a nő ne hordjon otthon melegítőnadrágot meg szottyos pólót, mert az egyértelműen a kapcsolat bukásához vezet. Én pedig összezavarodtam, hogy akkor ez hogy lesz, meg van szabva, mit vehetek fel? Vagy hogy akkor én milyen degenerált vagyok, mert ha hazaérek, első dolgom, hogy lecserélem az utcai ruhát, és nem kisestélyit veszek fel, hanem olyasmit, amit az utcán nem hordanék, viszont nagyon kényelmes, és ha mosogatok, nem baj, ha ráfröccsen a víz, meg az ágyon fekve olvasni is jó stb. Természetesen pasi látott már melegítőben azelőtt is, de bennem volt az aggály, hogy eztán mindennap abban fog látni, és akkor az tényleg amortizálja szerelmünket? Mert nem volt ebben tapsztalatom, azt viszont mindenki tudja, hogy a kapcsolatok félrecsúszhatnak. De csodák csodájára nem lett semmi. Sőt, elköltöztettem magammal egy kb. 10 éves, tipikusan alvóspóló kategóriába sorolható rongyomat, ami hosszú is, bő is, ahogy lennie kell. Azóta ez a kedvence a ruháim közül, és mindig begerjed, ha ez van rajtam (mármint csak ez). És ott vannak a fürdőszobai dolgok. Hogy nem szabad semmit se csinálni a férfi előtt, ami a szépségápolással kapcsolatos, mert teljesen kiábrándul. Ez tényleg komoly? Persze nem szokott bámulni borotválás közben, de nem tudom elképzelni, hogy ez lenne a kapcsolatok tragédiája. Milyen kapcsolat lehet az? Nem igazságos, hogy a nőket ilyen frusztrációkkal lökik a felnőtt életbe. (Márcsak azért sem, mert rengeteg testápolási dolgot mi, a nőjük, tanítunk meg a férfiaknak, ők mégsem aggódnak ezeken.)

De visszatérve a menstruációra, szerintem kicsit eltúlozták, hogy a nőkre kenik a dolgot. Sokszor szembesültem már a vér előnyeivel és hátrányaival, de ez nem egy semleges dolog. És miért kéne már azért is bűntudatot kelteni a nőben, hogy nem szexszel a menstruációja idején? Hónapok óta, talán több mint fél éve, hogy mi is leszoktunk róla, miután egy ágyat egy brutális gyilkosság színhelyévé változtattunk. Valahogy sok volt akkor. Most pasi orra alá dörgöltem a cikket, hogy én tehetek róla, úgyhogy gyerünk, dugjon meg. És minden ment, ahogy kell. Mégsem élveztem igazán, mert arra gondoltam, hogy most csak azért csinálom, mert előírták. Ez persze csak részben igaz, mégis ez a rész érvényesült. Legalábbis első körben. Másodjára már el is felejtettük az egészet…

Kutatás 2009/03/09

Kedves idelátogató!

Kérlek, hogy segítsd kutatómunkámat, és oszd meg velem, hogy te és menstruáló barátnőid, rokonaid, ismerőseid, hogyan nyilatkoztak saját állapotukról, illetve nem menstruáló barátaid, rokonaid, ismerőseid hogyan milyen szóval illették menstruáló barátnőjük, rokonuk ismerősük állapotát. Ígérem, meghálálom!

Lerövidített kultúrtörténet 2008/12/13

Tegnap este pont a szemembe sütött a telihold és boldogan állapítottam meg, hogy mától kezdve vérezni fogok, amit nem a holdfázisból, hanem a fogamzásgátlónak hála tudok, de valahogy elégedettséggel töltött el az egybeesés gondolata. Már csak azért is, mert sosem követtem tudatosan a havi ciklusokat, mert bevallom őszintén, képtelen voltam mejegyezni/megérteni, hogy pontosan mit kell számolgatni, de azt mindig is érdekesnek találtam, hogy a vérzés rendje összefügg a holdjárással. És most, hogy nem is tudatosan, de mégis összehangolódtam a lunáris naptárral, igazán különlegesnek éreztem magam.

Mindig is elbűvöltek az “ősi nőről” szóló pletykák. Mármint tudományos hipotézisek. De azokból az időkből, amikor még az istennő-kultusz volt a meghatározó, nincsenek írásos bizonyítékok, csak a későbbi kultúrák fennmaradt mítoszaiban elhintett utalásokból lehet tudni, vagy leglábbis sejteni, hogy tényleg lehettek ilyen idők. A női aranykor -szakirodalmi nyelven.

Röviden arról van szó, hogy az ősközösségekben a nő szerepe nagyon különleges volt. Ő volt az anya, ő adott életet és ételt, ő jelképezte a termőföldet és a terményt, ami az élet feltétele volt. Az embereknek nem voltak eszközei, nem éltek tudatosan, nem ismerték a természetet: titokzatosnak tartották, féltek tőle és ezért nagyon tisztelték. A nő a természetet testesítette meg, tehát mindazon dolgokat és jelenségeket, amik nagyon is fontosak voltak az ember számára, csak épp nem értette a működésüket, így nem is tudta uralma alá vonni azokat. És mivel a nő lett minden titok és hatalom, őt száműzték a vallás és a mágia területére, amikor a tudatosság elkezdett kibontakozni. Az istennő-kultusz ezért aztán egybeolvadt a természeti jelenségekkel: az évszakok, az ár-apály, a holdfázisok körforgásával, stb.

És ezért mosolyogtam tegnap este a teliholdra, amikor eszembe jutott róla, hogy ma már vérezni fogok. Valami nagyon ősi, nagyon női és nagyon rejtélyes viszonyt képzeltem a testem és a hold közé. Ilyenkor különösen élvezem, hogy nőneműnek születtem.

Szeretsz? 2008/03/17

Az jutott ma eszembe, hogy mennyire vártam az első mensruációmat, de csak azért, mert már minden barátnőm “nő” volt. Az anyám bizonyára mondta, hogy majd visszasírom a “nemnő” időszakot, erre ugyan nem emlékszem, de ez annyira rá vall, hogy kreáltam magamnak egy ilyen emlékrészletet most. Mindenesetre, 13 éves voltam, és piros pöttyös lett a bugyim. Én pedig felhívtam az apámat munka közben, hogy elújságoljam neki. Ó, te jó ég…

Mindez azért jött elő, mert egy napló-féle írásomban 6 évvel ezelőtt azt írtam, hogy irigykedem a húgomra, mert ő tampont használ, én pedig még nem merem elkezdeni -ekkor már legalább 4éve “felnőttem”. Viszont emlékszem, hogy amikor először bátorkodtam feldugni, -méghozzá egy Ákos koncert nyújtotta élmény kényelmesebbé tétele okán- elmeséltem az első telefonszex-partneremnek a tapasztalatokat. Hogy azt a pici vattát is mennyire nehéz és fájdalmas betuszkolni az értintetlen pinámba. (Felizgatta az a gondolat, hogy ennyire szűk vagyok. Amúgy.)

Tehát úgy tűnik, testemről szerzett tapasztalatimat mindig is fontosnak éreztem megosztani, erre remek példa a blogom is. Nem tudom, miért. Szeretem figyelni a reakcióimat, ahogy a világra válaszolnak a sejtjeim. Szeretem tudni mi történik bennem, velem. Ez nekem fontos, a testem fontos. Talán mégis szeretem a testem. Milyen abszurd gondolat…

Vérnő 2008/01/05

A nők között zajló, férfiakat is érintő beszélgetések általában arra is kiterjednek, hogy a nő mi mindent megtesz a testével, hogy egyáltalán kívánatosnak érezhesse magát a férfi szemében. És vannak tabu dolgok, amik egyszerűen nem megengedhetőek, pl. a szőr adott testrészeken. És alapvetően azt gondoltam, hogy a menstruációs vér is ide tartozik: ha van vér, nincs szex. Kivéve, ha határozottan felszólítanak rá és/vagy éppen erre gerjed a kedves másik. Viszont tényleg csak szélsőségekkel találkoztam ezügyben- vagy határozottan nem (bármennyire is akartam volna) vagy határozottan igen. Az igenbe csöppentem bele korábban, ezért is rázott meg annyira a későbbi elutasítás. Hiszen olyan könnyű megszokni a jót -és mi lehetne jobb annál, hogy a folyton természetellenesnek érzett és tehetetlenül, pusztán elviselt dologgal valaki kedvében járhatok. Aztán a kudarc élmény hatására eléggé elzárkóztam a dologtól, inkább kerültem a vérrel fűszerezett szexet. Nem akartam kockáztatni.

Egy bulin ismertem meg egy srácot, elkérte a számom és a későbbi nemtudomhányadik randin nála kötöttünk ki. Éppen azok a napok teltek és én elzárkóztam mindenféle nemi érintkezéstől erre hivatkozva. Akkor ő azzal érvelt, hogy x évig élt együtt egy nővel és nem tudok olyat mutatni, amit ne látott volna még. Igaza volt, és irigykedtem. Vágytam arra, hogy így oszthassam meg valakivel magamat, a testemet -a vérrel együtt. Hiszen ez is én vagyok… És tulajdonképpen ez valami sokkal többről szól, azt hiszem: egyszerűen a szeretőségből való kilépés igénye ez. Hogy ne a tökéletességre, hibátlanságra törekvés legyen az elsődleges célom. Hogy mindezen felülemelkedhessek végre… Akkor a srác szex híján hajlnali kettő körül hazavitt végül.

És igazából most fordult elő először, hogy a vér nem volt a szex része: nem zavarta meg és nem is köréje szerveződött. Folyt belőlem, de nem érdekelt, észre sem vettem. És őt sem zavarta. Sosem tartottam finnyásnak, de azt hittem, ez olyan határ, amit nem fog könnyedén átlépni. Vagy csak előítélet lenne és minden férfire vonatkozna? -lehetséges. Mindenesetre, zavarba ejtően természetesnek tűnt minden, pedig nem is gondoltam, hogy ilyen körülmények között sor kerülne rá. Sőt, számomra is meglepő lemondással vettem tudomásul a feltételezett határokat. Amik ott sem voltak… Nem is tudom, miért olyan nagy dolog ez, egyszerűen csak az. Hogy én voltam, a testem- maszk nélkül. Tüzelő nőstény-állat lehettem és jól éreztem magam a bőrömben. A mindenhová csorduló, csöppenő és kenődő vér ellenére (vagy éppen ezért), megnyugtató volt és nagyon intim, vagyis szerethető.

"A női lét misztériuma" (-ahogy a költő mondja) 2007/05/02

Valószínűleg minden nő kívánósabbá válik azokon a napokon, amikor a természet is az orra alá dörgöli a tényt, hogy márpedig ő nő. Ezek a tudattalan, ösztön-impulzusok intenzív késztetései okozzák ezt, melyek elsősorban a fajfenttartási kötelezettségeink ellátását szándékoznak kiprovokálni. Nyilvánvalóan különbözően éljük meg, de a tapasztalatom az, hogy azok a nők, akiknek nem sikerült megbékélniük a megváltoztathatatlannal, éppen nőiségüket utasítják el, tehát önmagukat is.

Engem még mindig lenyűgöz a testem. Sosem számolgattam ciklusokat és napokat, körülbelül tudom, mikor kell várnom a vérfakadást. A testem pedig ennek megfelelően jelez nekem. 5-7 nappal előtte, a mellemben érzem először, megduzzadnak a mirigyek, a melltartót ilyenkor egy kicsit kicsinek érzem, a bőröm tapintása is feszesebb lesz. Ezzel egyidőben fokozódik bennem a vágy, a legtöbbet például a menstruáció előtti napokon önkielégítek. (A maszturbálás szót és variánsait még mindig nem vagyok hajlandó használni.) A napi értékre lebontva 5-6 alkalommal is kedvet kapok hozzá, ami az agyamnak néha már sok. Azt figyeltem meg, hogy bár testi tünetei nincsenek a vérzés kezdetének, a fejemben mégis pontosan tudom, hogy a következő élvezés után indul meg. A vágy ilyenkor is csillapíthatatlan marad, bár az első véres napok után megszűnik követelőző lenni. Viszont miután lecsengett a dolog, megint rámtör, felszabadultan, tampon nélkül, egy megkönnyebült orgazmus reményében, lecsengésképpen a “munka” után.

Velem úgy indult, hogy egy srác megtanított rá, hogy ez egy gyönyörű, izgalmas és izgató dolog, bátran osszam meg a férfival. Ígyhát megosztottam vele. Befogadtam a tüzelő pinámba. Nem, nem a farkát, az ujjait. A vérben dagonyázó és tapicskoló ujjakat, összekente a combom, a fenekembe és mellemre markolt véres kézzel. Hogy aztán körbenyaljon és megtisztítson. Milyen szakrális rituálé! -most jut szembe. Végül a pinámhoz ért a nyelvével, és egészen addig nem tudtam eldönteni, mit érzek közben, de amikor végignyalta az állati létre emlékeztető húsom, a vérző pinám, már nem volt kérdés, hogy csodálatos élményben van részem. És elvesztem benne és önmagamban. A száját kértem, érezni akartam a vérem ízét a saját számban. Mohón szívtam belőle az ízemet, tudtam, hogy ez a pillanat sokáig nem ismétlődhet meg, talán sosem. Meg akartam menteni magamnak a sós-fémes-édes ízvilágot -a pillanatot. Ez is olyasmi, amit kötelezővé kéne tenni minden nőnek. Megváltoztatja a viszonyunkat önmagunkkal, a test-tudatunkra hat.

Sajnos nehéz megfelelő partnert találni hozzá, egy ígéretesnek induló kapcsolat roskadt össze az általam természetesnek felfogott állapot és a másik, vérző pinát sosem tapasztalt ártatlanságának súlya alatt. Mert az az éjszaka súlyos volt, a vér kiváltotta undor, a kétségbeesett mosakodás, az álmatlan forgolódás, nehéz sóhajokkal, felváltva hagytuk el az ágyat és feküdtünk vissza, hátha a másik alszik már, és a végtelen csend, amit többé egyikünk sem akart/tudott megtörni…

A két véglet (és köztük én).