az élet Máshol van

not very sexy month 2010/03/18

Kategória: fejben,közélet,szex,valóság — lecriturefeminine @ 12:03

A horoszkópunk szerint, pedig minőségileg és mennyiségileg is csúcsformában vagyunk. Valahogy mégsem tűnik olyan fontosnak. Nem, fontosnak nagyon is fontos. Inkább most ez a természetes. Pasi szerint nagyon átszexualizálódtunk. És először élvezett a puncimba minden védekezés nélkül. Na persze gondosan olyan napokon, amikor tuti, hogy nem leszünk ettől eggyel többen. De nagyon romantikus volt. Aznap olyan nedves volt a puncim, hogy amikor kihúzta az ujját, lecsöppent róla a lucskom. Nem tudtuk megállni. Őszintén szólva nem is nagyon próbáltuk.Nagyon jó érzés volt.

Máskülönben kicsit kiábrándult vagyok. Olyanokat hallok mostanában, hogy köpni-nyelni sem. Például, hogy kamasz korba lépett és nemileg érett fiúk kollégiumba bekerülvén nem hiszik el, hogy a lányok is finganak meg kakilnak. Hát basszus. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan van ez, és ki tehet róla. (Az anyák amúgy.) De már nem csodálkozom azon, hogy undorítónak tartják a blogomat. És nagyon-nagyon sajnálom szegény férfiakat, de még jobban ezen férfiak nőnemű partnereit.

Tök érdekes, hogy a kisbaba a kakijától sem undorodik. Sőt, tetszik neki. A testének a része, és ezért érdekes számára. Az első felfedezések élményét adja. Nem érzi büdösnek, sőt sok kisbabáról szólnak a vicces mesék később, hogy még meg is kóstolta. Olyan szomorú, hogy a felnőtt ember ennyi korlátot állít a saját szabadsága útjába. Mert mi történne, ha például tudomásul vennénk, hogy a nő menstruál, és ilyenkor vér folyik a puncijából, és nagyon érdekes hormonjátékok zajlanak a testében. Leginkább semmi, csak egy kicsit jobban lehetne őt szeretni, és egy kicsit felszabadultabb lenne a kapcsolat. Nem kell semmi több. Elfogadni.

Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb példa, hiszen így “szocializálódtam”. A fiú a vérző puncimat nyalogatta a legnagyobb szeretettel és gyengédséggel, és nekem ezzel olyan szabadságot adott, ami a legnagyobb kincsem. Azóta sem tett velem ilyet senki. Pasi se. Nem is várom el, nem is vágyakozom utána. De azt elvárom, hogy tudja, érdekelje, és szeresse. Azt is, ha fingok. Pedig nem szoktam előtte. De ha egyszer fiam lesz, akkor ezen tuti változtatok.

 

Advent/várakozás 2009/12/19

A hosszú semmittevés után rögtön két munkám is lett, ami persze jó, de valahogy a munka mint olyan igazán időpocsékolásnak tűnik néha, főleg ha azt nézzük, milyen sok időt elvesz az ember életéből. De kárpótol pénzzel, ami jó, mert szeretnénk leváltani apró barlangunkat egy fényesebb lakosztályra, ahol van olyan mosógép, ami felhasználja a beletöltött öblítőt, meg olyan sütő, amiben lehet sütit készíteni, és olyan tükör, amiben nemcsak lábujjhegyen látom az arcom, és néha-néha besüt a nap is. Addig is ápolgatjuk egymást influenzás, szexuális, és karácsonyi lázban.

Van karácsonyi matrica és szép égősor az ablakon. Mindketten szeretjük az égők fényét, meg persze a gyertya fényt is, amiből szintén feltankoltunk. Pasi nagyon szépen mondta egyszer, hogy azért van ez, mert az anyaméhben töltött időkre emlékeztet. Valahogy a kapcsolatunknak mindig fontos kelléke volt a melegséget és biztonságot jelentő félhomály. Ma megvettük az első közös karácsonyfánkat is. Tök pici, de mégis olyan nagyszerű. Úgy tűnik egyébként, hogy az első közös fa vásárlásnak külső jegyei is vannak, legalábbis a mi esetünkben a faárus első kérdése erre vonatkozott. Talán azért, mert ketten mentünk, és egyébként egyedül szokás megvenni… Nem tudom. Mindenestre az ajándékok már csak habcsókok lesznek a fa alatt ennyi boldog karácsonyidal-énekelgetés és spontán táncraperdülés után.

 

Túl szép is lehetne, de néha kicsit beárnyékolják boldogságunkat a múlt keserűségei, nem az ünnepekhez van köze, inkább a bennem lévő erős késztetésnek, hogy végre meg kell szabadulnom a kísértő árnyaktól. Az a baj, hogy túl sok ideig kerülgettük egymást pasival, mielőtt rájöttünk egymásra. Ő egy sosem volt szerelemhez és egy képzeletbeli nőhöz ragaszkodott, mert nem volt önbizalma boldognak lenni. Nekem ahhoz nem volt önbizalmam, hogy megismerjem őt, és végig magamat hibáztattam, amiért nem vagyok jobb, nem vagyok elég. Nem hiszem, hogy egyedülálló problémák ezek, elvégre kamaszkor sokszor összezavarja az ember önértékelését. A baj az volt, hogy engem körülvettek barátok és rajongók, szerelmek és érdekességek. Egyre kevésbé érettem pasi döntéseit és válaszreakcióit az irányomban, mert ő nem engedett közel senkit. Belekapaszkodott a sosem volt tökéletes nő ideájába, és elkönyvelte, hogy a szerelem a hiány, a sóvárgás, a kín és a szenvedés összességét jelenti. Nem tudott adni, nem tudott elfogadni, nem mert kockáztatni, nem mert boldog lenni.

 

Nem illene kiadnom őt, de tudatosítanom kell magamban, hogy nem azért járt össze dugni vénséges, nevetséges, szánalmasan boldogtalan nőkkel, mert ez neki jó volt, hanem azért, mert abban az állapotában ez célcsoport tartotta őt vonzónak. Az öreg nő ugyanis gyermekeként kezeli a fiatalabb fiút, akkor is, ha szexuális kapcsolat van köztük. Szánalmas drámákkal terhelték pasit, a sosem volt boldogságukat akarták belemagyarázni, érzelmi zsarolásokkal és manipulációkkal vegyítve. Szeretlek, gyűlöllek, meg vagyok sértődve halálosan, engesztelj ki lovagiasan, dugj meg, miért nem dugsz meg, miért nem szeretsz, miért nem én vagyok az egyetlen nő számodra, a barátnőd? nem, te nem szereted őt, nincs is kapcsolatotok, kizárt, hogy szerelmes legyél! Stb. Ahelyett, hogy valamelyikük felnőttként kiáll és elkezdi mondani, hogy szeress olyat, aki boldoggá tehet, hidd el, hogy szerethető vagy, hidd el, hogy a boldogság neked is jár, hidd el, hogy vagy valaki, egy felnőtt párkapcsolat úgy működik, hogy…, a szerelem arról szól, hogy… Stb. És ez nekem fáj. Magam miatt fáj. Hogy én szerettem őt, és ő ezekkel a rozzantkivénhedtszotyadékokkal kefélt. Nekem ennek a gondolatától a mai napig hányingerem van. És a mai napig megvisel, hogy évekig magamat sanyargattam, hogy nem vagyok olyan kalandos, olyan okos, olyan érett, mint ezek a kurvák, aztán pasi elmesélte, mire emlékszik ezekkel a nőkkel. Leginkább semmire. Olyan jelentéktelenek voltak. Meg az önző hisztikre, amiért pasi nem ígért nekik csillagokat az égről. Csak az a baj, hogy túl sokáig várt, amíg erről beszélni kezdett nekem. Túl sok idő volt az is, hogy ő maga felfogja, milyen emberekkel veszi magát körül: az álmodozó vidéki tanárnő, aki 52 évesen várja vissza őt a mai napig az ágyába, és elég volt pasinak egy majdnem közhelyes elmélkedést előadnia neki a költészetről, hogy máris térdre hulljon előtte a szolgalelkű néni. Az aggszűz királykisasszony, aki ugyan azonos generáció, mégsem volt képes elviselni, hogy nem ömlenghet pasinak  saját életéről a nap 24 órájában a 7 mindennapján, többször felszólítva pasit, hogy válasszon közte és köztem, a barátnője között, mindezt úgy, hogy a személyes találkozás szóba sem jöhet köztük. És még sorolhatnám.

 

De mindenki boldog akar lenni, senki nem viseli könnyen a magányt, meg lehet érteni őket. De mindennek van határa, csak azt a határt pasinak kellett volna meghúznia. Tapasztalatlansága okán viszont nem tette. Mentségeket keresett, szegény így, szegény úgy. Mindezt azért, mert úgy érezte, hogy ezeknek a nőknek szükségük van rá. És megint én kerültem háttérbe. Olyan dolgok hangzottak el, hogy ordítottam vele, hogy vegye már észre, mennyire nevetséges az, amit barátság címszó alatt az emberekről gondol. Persze pöffeszkedő pávácskák mind engem okoltak, mert a figyelem csökkent. Pasinak titkolnia kellett a boldogságát. Hülye volt. És sokszor igazán bunkóseggfej, leginkább velem. Én pedig a világ összes türelmét adtam neki a kapcsolatunk első évében. Amit most visszakapok. Tűri, meghallgatja, bocsánatot kér, kár naponta többször. De ez még kevés. Mert én időközben az orgazmusomat vesztettem el, és ez nagyon bánt. Persze őt is. És tudom, hogy rajtam is sok múlik, és igyekszem is túllépni a múlt szarkupcain. Csak ez nem egyik napról a másikra történik. Még csak most tartunk ott, hogy kezdi megérteni, hogy ezt nem tudom egyedül csinálni, és mellém kell állnia a megfelelő módon.

 

Ami jó, hogy minden elllenére nagyon szeretjük egymást, és hiszünk a közös jövőnkben. Egymásért dolgozunk, közösen szervezzük a mindennapokat és és közben próbáljuk a másik terhét is átvenni. Nehéz dolog ez is ám, folyamatosan tanuljuk, hogy nem kell mindent egyedül csinálnunk, a másiktól kérhetünk segtséget. De azt is, hogy nem kell mindenáron tehermentesíteni a másikat. Szilveszterkor lesz két éve, hogy valahogy elhatároztuk magunkat, talán ezért tör fel belőlem az “elszámolás”, talán csak régóta szeretnék eltávolodni mindettől. És folyamatosan történünk, túlélünk és átélünk dolgokat, lassacskán magunk mögött hagyjuk mindazt a rosszat, ami bár köztünk történt, de nem a kapcsolatunk, és főleg nem a szerelmünk  részeként. Bárhogy is, azt hiszem visszatérek a közönséges szexblogger-arculatomhoz, ez is az orgazmus-terápia része: tudatosan tudattalanná tenni a szexet a fejemben.

 

Egyébként egy nagyon érdekes dolog hangzott el a Kupidó című swinger klubban játszódó színdarabban, ami szinte kifogástalanul jó előadás, mindenkinek ajánljuk mindketten. Nagyon megérintett engem a gondolat, hogy ahhoz, hogy az ember megnyugodjon (ne legyen stresszes, ki tudjon kapcsolni, feldolgozza frusztrációit stb.) a szájába kell vennie (…) mások nemi szervét. Rögtön bevillant az a jóérzés, a biztonságérzet, a szabadságérzet, a félelem nélküli létezés érzése, ami a hatalmába kerít engem szopás közben. De sosem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Nagyon különösnek érzem ezt a kapcsolatot köztem és pasi farka között. Furán hangzik, de olyasmi ez, ami inkább az enyém, mint közös. Pasi is érzi, hogy különleges dolog ez. Így nem véletlen az sem, hogy szopás közben könnyedén és pillanatok alatt elélvezek. 

 

Szerepjáték, mint párterápia 2009/04/29

Kategória: kapcsolat,valóság,vonzalom — lecriturefeminine @ 09:23

Mivel másképpen kezeljük a konfliktushelyzeteket (én olaszosan kiabálok, dobálózom és telefontcsapkodok; ő csendben ül és néz, mintha mi sem történne) az apróságból fakadó nézeteltéréseket is hajlamosak vagyunk -főleg időben- eltúlozni, és így elnyújtani az össze-vagyunk-veszve állapotot. Ami furcsa módon aztán mégis elmúlik magától egyik pillanatról a másikra. Leginkább azért, mert utálunk összeveszve lenni egymással, és nem tudunk igazán haragudni a másikra, mert ilyenkor saját magunkat is rosszul érezzük. Elméletünk szerint egy kapcsolatban azért kell dolgozni, hogy a másik, akit szeretünk boldog legyen, mert ha ő boldog és erős, akkor minket is azzá tesz. De minden kapcsolatban vannak vitás helyzetek, ezért sokkal inkább az számít, hogyan oldjuk meg ezeket, nem pedig az elkerülés. (Az mesterséges elfojtás volna.)

És pár hete nagyon izgalmasan alakult a dolog -ezért némiképp közszolgálati céllal osztom meg-, mert hivatalosan még nem múlt el minden sérelem, de azért bárhogy is van, mindig jól esik a másik simogatása és bújása és persze a szexkezdeményezése is. Így alakult, hogy már javában készültünk egymásra a testünkkel, fejben még nem bocsátottuk meg a semmiséget, és elkezdtünk egymással úgy beszélgetni, mint a szeretők, akik végre egymás karjaiban élvezhetik a szabadságot, nem pedig a hülye férj és hülye feleség problémázásával kell törődni. Elkezdtük mondani, miért viselkedett hülyén a férj/feleség, és hogy ő, a szeretőnk milyen csodákat nyújt nekünk, és milyen boldogok vagyunk mellette. Aztán ahogy a testünk közelebb került egymáshoz, előjöttek a szép dolgok is, hogy azért a férjem/feleségem is milyen jó, milyen szép, milyen izgató (csak néha egy kicsit megbolondul). És még közelebb kerültünk, összeforrtunk, és belém hatolt. És szex közben jött az újabb fordulat. Már úgy hívtuk egymást, ahogy csak mi szoktuk, már szerelmesen beszéltünk egymáshoz, és elhangzott a boldog mondat az ő szájából: Hát te vagy az? De jó, hogy te vagy az…

 

Ars erotica 2009/02/25

Kategória: szexualitás,valóság — lecriturefeminine @ 12:28

Minden napomat vele töltöm mostanában, mindig rá gondolok és teljesen a hatása alatt vagyok. Tartozom annyival, hogy publikálom. Az előzmények miatt is, és a megértés kedvéért, mert végre valami tiszta beszéd.

“A szexualitás viselkedésünk része. Része annak a szabadságnak, ami e világban a rendelkezésünkre áll. A szexualitás valami olyasmi, amit mi magunk teremtünk meg önmagunk számára -saját teremtményünk, nem pedig vágyakozásunk titkos aspektusának felderítése. Meg kell értenünk, hogy vágyainkkal és vágyaink segítségével újfajta viszonyformák lépnek működésbe, a szerelem és a teremtés újfajta formái. A szex nem sorsszerűség; a szex lehetőség arra, hogy kreatív életet kezdhessünk élni. (…) Ha megvizsgáljuk, hogy az emberek hányféle módon gyakorolják szexuális szabadságukat -úgy, ahogyan műalkotásokat hoznak létre-, akkor adódik a megállapítás, miszerint a szexualitás, ahogyan azt napjainkban ismerjük, társadalmunk és létezésünk egyik legproduktívabb hajtóerejévé vált. A magam részéről úgy gondolom, hogy a közvélekedéssel szemben, amely a nemiséget a kreatív kulturális élet titkaként fogja fel, a szexualitás inkább abban a folyamatban leli meg a helyét, amely manapság szükségszerűvé teszi számunkra, hogy egy újfajta kulturális életet teremtsünk meg a szexuális választásaink örvén. (…) Igen. A gyönyörnek is a kultúránk részévé kell válni. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy az emberek tömegei -de az orvosok, pszichiáterek, sőt még a felszabadítási mozgalmak is- évszázadok óta a vágyról és nem a gyönyörről beszélnek. ‘Fel kell szabadítanunk a vágyainkat!’ -mondogatják. Hát nem. Újfajta gyönyöröket kell teremtenünk. Aztán a vágy legfeljebb majd követi őket.”

 

(Michel Foucault: Szex, hatalom és az identitás politikája)
 

A romantika jegyében 2008/01/18

Kategória: csipke,valóság,vágyak — lecriturefeminine @ 14:26

Nem tudom, hogy én vagyok-e ennyire béna, de a különleges ruhadarabokat megfelelően magamra ölteni elég időigényes. Például a harisnyatartó végét ráilleszteni a combfixre és effélék. Az a nagyon romantikus felvezetés, amikor a nő eltűnik pár pillanatra mondván, hogy “felvesz valami kényelmesebbet”, nem is reális. Bele se merek gondolni, ha igazi fűzős fűzőm lenne, mennyit szenvednék vele…

De szerencsére (valójában sajnos, mert mégis csak az az igazi) nem az van, sima kapcsokkal lehet a helyére illeszteni. És nagyon jó érzés volt felvennem férfi előtt. Örök dilemma, hogy a férfiak tényleg kíváncsiak-e ezekre a holmikra, vagy csak a filmeken és képen tartják érdekes… Persze nem mindennapi viseletként akarom én ezt bevezetni, csak alkalmanként. Mint például az éjféli koccintás szilveszterkor. Lelkesen öltöztem fel hozzá, de tudtam, hogy nem két pillanat lesz, amíg teljes “harci díszbe” borulok, ezért nem is mentem ki a fürdőszobába. Inkább megkértem, hogy válasszon egy hozzáillő combfixet. Amikor korábban elképzeltem, milyen lesz felvenni valakinek, nem így gondoltam el… A klasszikus módon akartam, hogy egyszercsak ott álljak az ajtóban pazar csipkében, de nem így történt. És sokkal jobb volt a valóság. Az egyetlen dolog, ami aggasztott, hogy a technikai intézkedésekkel vajon nem ábrándítom ki őt a fehérneműk misztikumából… De azt hiszem, nem történt ilyesmi. Jó volt megosztani az öltözködést, mert így ő is a részese volt, és együtt teremtettük meg a végeredményt és a vágyat. Merthogy bármennyire is összpontosítottam a harisnyatartó felcsippentésére, egyre kevésbé figyeltem oda és egyre jobban vártam, hogy újra és újra megsimogasson. Megvártuk, hogy minden a helyére kerüljön és így már játszhattunk.

Szeretem átélni a közhelyes-romantikus fantáziaképeket a valóságban. A tűzijáték, a pohár pezsgő, a fűző fekete csipkéje, a combfix elegáns virágmintája és a félhomályban megcsillanó farka… Ahogy a “karosszékben” ült, én pedig elé térdeltem és bár tele volt a szám, végig mosolygott helyettem a szemem. És igen, tudom, hogy a szex nem lehet mindig ilyen, ne is legyen mindig. A furcsa pedig az, hogy annyira giccses volt, miközben egyáltalán nem volt az… sőt!

 

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.