Advent/várakozás 2009/12/19

A hosszú semmittevés után rögtön két munkám is lett, ami persze jó, de valahogy a munka mint olyan igazán időpocsékolásnak tűnik néha, főleg ha azt nézzük, milyen sok időt elvesz az ember életéből. De kárpótol pénzzel, ami jó, mert szeretnénk leváltani apró barlangunkat egy fényesebb lakosztályra, ahol van olyan mosógép, ami felhasználja a beletöltött öblítőt, meg olyan sütő, amiben lehet sütit készíteni, és olyan tükör, amiben nemcsak lábujjhegyen látom az arcom, és néha-néha besüt a nap is. Addig is ápolgatjuk egymást influenzás, szexuális, és karácsonyi lázban.

Van karácsonyi matrica és szép égősor az ablakon. Mindketten szeretjük az égők fényét, meg persze a gyertya fényt is, amiből szintén feltankoltunk. Pasi nagyon szépen mondta egyszer, hogy azért van ez, mert az anyaméhben töltött időkre emlékeztet. Valahogy a kapcsolatunknak mindig fontos kelléke volt a melegséget és biztonságot jelentő félhomály. Ma megvettük az első közös karácsonyfánkat is. Tök pici, de mégis olyan nagyszerű. Úgy tűnik egyébként, hogy az első közös fa vásárlásnak külső jegyei is vannak, legalábbis a mi esetünkben a faárus első kérdése erre vonatkozott. Talán azért, mert ketten mentünk, és egyébként egyedül szokás megvenni… Nem tudom. Mindenestre az ajándékok már csak habcsókok lesznek a fa alatt ennyi boldog karácsonyidal-énekelgetés és spontán táncraperdülés után.

 

Túl szép is lehetne, de néha kicsit beárnyékolják boldogságunkat a múlt keserűségei, nem az ünnepekhez van köze, inkább a bennem lévő erős késztetésnek, hogy végre meg kell szabadulnom a kísértő árnyaktól. Az a baj, hogy túl sok ideig kerülgettük egymást pasival, mielőtt rájöttünk egymásra. Ő egy sosem volt szerelemhez és egy képzeletbeli nőhöz ragaszkodott, mert nem volt önbizalma boldognak lenni. Nekem ahhoz nem volt önbizalmam, hogy megismerjem őt, és végig magamat hibáztattam, amiért nem vagyok jobb, nem vagyok elég. Nem hiszem, hogy egyedülálló problémák ezek, elvégre kamaszkor sokszor összezavarja az ember önértékelését. A baj az volt, hogy engem körülvettek barátok és rajongók, szerelmek és érdekességek. Egyre kevésbé érettem pasi döntéseit és válaszreakcióit az irányomban, mert ő nem engedett közel senkit. Belekapaszkodott a sosem volt tökéletes nő ideájába, és elkönyvelte, hogy a szerelem a hiány, a sóvárgás, a kín és a szenvedés összességét jelenti. Nem tudott adni, nem tudott elfogadni, nem mert kockáztatni, nem mert boldog lenni.

 

Nem illene kiadnom őt, de tudatosítanom kell magamban, hogy nem azért járt össze dugni vénséges, nevetséges, szánalmasan boldogtalan nőkkel, mert ez neki jó volt, hanem azért, mert abban az állapotában ez célcsoport tartotta őt vonzónak. Az öreg nő ugyanis gyermekeként kezeli a fiatalabb fiút, akkor is, ha szexuális kapcsolat van köztük. Szánalmas drámákkal terhelték pasit, a sosem volt boldogságukat akarták belemagyarázni, érzelmi zsarolásokkal és manipulációkkal vegyítve. Szeretlek, gyűlöllek, meg vagyok sértődve halálosan, engesztelj ki lovagiasan, dugj meg, miért nem dugsz meg, miért nem szeretsz, miért nem én vagyok az egyetlen nő számodra, a barátnőd? nem, te nem szereted őt, nincs is kapcsolatotok, kizárt, hogy szerelmes legyél! Stb. Ahelyett, hogy valamelyikük felnőttként kiáll és elkezdi mondani, hogy szeress olyat, aki boldoggá tehet, hidd el, hogy szerethető vagy, hidd el, hogy a boldogság neked is jár, hidd el, hogy vagy valaki, egy felnőtt párkapcsolat úgy működik, hogy…, a szerelem arról szól, hogy… Stb. És ez nekem fáj. Magam miatt fáj. Hogy én szerettem őt, és ő ezekkel a rozzantkivénhedtszotyadékokkal kefélt. Nekem ennek a gondolatától a mai napig hányingerem van. És a mai napig megvisel, hogy évekig magamat sanyargattam, hogy nem vagyok olyan kalandos, olyan okos, olyan érett, mint ezek a kurvák, aztán pasi elmesélte, mire emlékszik ezekkel a nőkkel. Leginkább semmire. Olyan jelentéktelenek voltak. Meg az önző hisztikre, amiért pasi nem ígért nekik csillagokat az égről. Csak az a baj, hogy túl sokáig várt, amíg erről beszélni kezdett nekem. Túl sok idő volt az is, hogy ő maga felfogja, milyen emberekkel veszi magát körül: az álmodozó vidéki tanárnő, aki 52 évesen várja vissza őt a mai napig az ágyába, és elég volt pasinak egy majdnem közhelyes elmélkedést előadnia neki a költészetről, hogy máris térdre hulljon előtte a szolgalelkű néni. Az aggszűz királykisasszony, aki ugyan azonos generáció, mégsem volt képes elviselni, hogy nem ömlenghet pasinak  saját életéről a nap 24 órájában a 7 mindennapján, többször felszólítva pasit, hogy válasszon közte és köztem, a barátnője között, mindezt úgy, hogy a személyes találkozás szóba sem jöhet köztük. És még sorolhatnám.

 

De mindenki boldog akar lenni, senki nem viseli könnyen a magányt, meg lehet érteni őket. De mindennek van határa, csak azt a határt pasinak kellett volna meghúznia. Tapasztalatlansága okán viszont nem tette. Mentségeket keresett, szegény így, szegény úgy. Mindezt azért, mert úgy érezte, hogy ezeknek a nőknek szükségük van rá. És megint én kerültem háttérbe. Olyan dolgok hangzottak el, hogy ordítottam vele, hogy vegye már észre, mennyire nevetséges az, amit barátság címszó alatt az emberekről gondol. Persze pöffeszkedő pávácskák mind engem okoltak, mert a figyelem csökkent. Pasinak titkolnia kellett a boldogságát. Hülye volt. És sokszor igazán bunkóseggfej, leginkább velem. Én pedig a világ összes türelmét adtam neki a kapcsolatunk első évében. Amit most visszakapok. Tűri, meghallgatja, bocsánatot kér, kár naponta többször. De ez még kevés. Mert én időközben az orgazmusomat vesztettem el, és ez nagyon bánt. Persze őt is. És tudom, hogy rajtam is sok múlik, és igyekszem is túllépni a múlt szarkupcain. Csak ez nem egyik napról a másikra történik. Még csak most tartunk ott, hogy kezdi megérteni, hogy ezt nem tudom egyedül csinálni, és mellém kell állnia a megfelelő módon.

 

Ami jó, hogy minden elllenére nagyon szeretjük egymást, és hiszünk a közös jövőnkben. Egymásért dolgozunk, közösen szervezzük a mindennapokat és és közben próbáljuk a másik terhét is átvenni. Nehéz dolog ez is ám, folyamatosan tanuljuk, hogy nem kell mindent egyedül csinálnunk, a másiktól kérhetünk segtséget. De azt is, hogy nem kell mindenáron tehermentesíteni a másikat. Szilveszterkor lesz két éve, hogy valahogy elhatároztuk magunkat, talán ezért tör fel belőlem az “elszámolás”, talán csak régóta szeretnék eltávolodni mindettől. És folyamatosan történünk, túlélünk és átélünk dolgokat, lassacskán magunk mögött hagyjuk mindazt a rosszat, ami bár köztünk történt, de nem a kapcsolatunk, és főleg nem a szerelmünk  részeként. Bárhogy is, azt hiszem visszatérek a közönséges szexblogger-arculatomhoz, ez is az orgazmus-terápia része: tudatosan tudattalanná tenni a szexet a fejemben.

 

Egyébként egy nagyon érdekes dolog hangzott el a Kupidó című swinger klubban játszódó színdarabban, ami szinte kifogástalanul jó előadás, mindenkinek ajánljuk mindketten. Nagyon megérintett engem a gondolat, hogy ahhoz, hogy az ember megnyugodjon (ne legyen stresszes, ki tudjon kapcsolni, feldolgozza frusztrációit stb.) a szájába kell vennie (…) mások nemi szervét. Rögtön bevillant az a jóérzés, a biztonságérzet, a szabadságérzet, a félelem nélküli létezés érzése, ami a hatalmába kerít engem szopás közben. De sosem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Nagyon különösnek érzem ezt a kapcsolatot köztem és pasi farka között. Furán hangzik, de olyasmi ez, ami inkább az enyém, mint közös. Pasi is érzi, hogy különleges dolog ez. Így nem véletlen az sem, hogy szopás közben könnyedén és pillanatok alatt elélvezek. 

Kötelékek 2007/07/29

Maga a kötözés, mint művészet vagy szexuális adalék -kinek mi-, sosem érdekelt, pedig első tapasztalataim között találkoztam vele. Túl hirtelen jött, és túlságosan lázba hozott az előttem kitáruló világ, különben, visszagondolva a helyzetre, nem valószínű, hogy hagytam volna magam. Kezek a hátam mögött megkötve a csuklóimnál fogva- a klasszikus póz, mondhatni. Semmit nem jelentett. Arra emlékszem, hogy nem tudtam mozdulni, ami kényelmetlenné tette a dolgot, olyannyira, hogy ki is estem a “ritmusból” egy pillanatra és már éppen nevetségessé vált a helyzet, amikor az uraság méltóztatott visszaterelni a figyelmem a színdarabunkhoz.

Azóta sem kerestem efféle örömöket, egy-egy netes ismerkedés során elhangzottak olyan kérések, hogy például egy harisnyával kötözzem össze a bokáimat elalvás előtt, de ez is csak a megszelidítés egyik lépcsőfoka lett volna. Utólag is bocsánat minden érintettnek, akinek azt hazudtam, hogy természetesen teljesítettem a kérését.

Egyszer majdnem rászántam magam, amikor további utasításba kaptam, hogy egy ollót is helyezzek az ágyam mellé -mert bármikor történhet olyasmi, amikor a kötelék hátráltathat, vagy veszélyeztethet. Tetszett, hogy a biztonságomra gondol, korábban (az említett elszenvedett megkötözést leszámítva) senkitől nem tapaszaltam, hogy figyelmet fordítana rá(m).

A kötözésről azt gondolom, hogy egyrészt túlságosan passzívvá tesz, másrészt, és az előbbiből kifolyólag pedig teljesen kiszolgáltatottá- na nem mintha ez a vonatkozása nem lenne kedvemre való. De titokzatos dolog, abban az értelemben, hogy elrejti előlem, mi vár rám. Ha pedig elhiszem, hogy élet-halál kérdésévé válik, még inkább eltávolít a valóságtól. Ezenkívül pedig én szeretek irányítani és szeretem befolyásolni az ágyban zajló eseményeket, és azt hiszem a mozgásképtelenné tevő kötelékek éppen ezt vennék el tőlem. Közben viszont mégiscsak bújkál bennem a kisördög, részben például a dolog esztétikai értéke miatt: egy megkötözött női test művészi alkotás. Órákig tudnék nézegetni bondage képeket, sosem tudok betelni velük. És természetesen, olyankor én is az alanya, jobban mondva a tárgya kívánok lenni. A kedvenc fotóim egyébként azok, amiken csak a kötélnyomok látszanak a próbára tett bőrön. A mellimádtomból kifolyólag pedig az őket érintő kötözési technikák szerepelnek leggyakrabban, de így is csak néhanap, a fantáziámban.

Egyelőre túl heves és mohó vagyok, túl sokat akarok, méghozzá azonnal, lehet, hogy valójában a vérmérsékletem az egyetlen dolog, ami miatt nem szereztem tapasztalatokat e téren. A nyitottságommal nincs baj. Mégis van valami, ami visszatart: ha megkötöznek, akkor komollyá válik a dolog. Sokszor elviccelődöm én a dominanciájukat vagy csak színes fantáziájukat fitogtató srácokkal erről, de mindig tudom magamban, hogy nem komoly. Ha az lenne, megijednék. Minden felelősséget átruházni egy férfi kezébe, akinek áll a farka, és a helyzet, amibe engem hoz, méginkább beindatja majd… Vagy magamtól félek. Fogalmam sincs, mennyit bírnék ki. Hogy kibírnám-e egyáltalán (vagy mondjuk hisztérikus rohaman törnék ki, hog azonnal engedj el, te szemét stb.) .

Van egy combfixem, aminek csipke, tartó részének hátuljából szalagok lógnak pajzán masni kötése céljával. De indokalatlanul hosszúnak találtam őket, a képzeletem pedig arra jutott, hogy a csuklóim hozzájuk kötözésére éppen tökéletesek lennének. Az elméletemet elő is adtam az úriembernek, aki bátorkodott élni a kínálkozó lehetőségekkel. Mindig is biztonságban éreztem magam vele, de a kötözés gondolata elég józanító volt. Egyrészt, mert tapasztalatlannak tartom e téren, és én magam is az vagyok, másrészt pedig nem készültünk erre, nem volt kéznél egy vágóeszköz, szükség esetére, és túlságosan be voltunk indulva ahhoz, hogy komolyan vegyük a dolgot. Még akkor is, ha közben a bizonytalanság mindkettőnkben feléledt és mindkettőnket lelassított. Ennek ellenére sajnáltam, hogy a remegő kézzel, remegő csukló köré kötött csomó nem tartott elég erősen és végül kicsúsztak a kezeim alóla.

Meg sem történt szinte, de mégis annyi minden futott át a fejemben. Másnap már online szexshopok kínálatait nézegettem, hogy egy következő alkalommal már megfelelő eszközök birtokában kezdjünk bele. Eszemben sincs meglepetést csinálni belőle ezúttal, de erőltetni sem szeretném. Úgy képzelem, hogy az ágy mellé, vagy akár a szélére tesszük, hogy a megfelelő pillanatban érte lehessen nyúlni, de ha nem, akkor se zavarjon. Furcsa, hogy gondolkozom ezen, a fantáziám korábban is folyton járt, de a kötözés másképp érint. Olyan érzés, mint amikor a sok gyerekes hülyeség helyett végre valami olyasmire készülnék, ami fontos és értékes… Akkor is, ha a csapongásomból pontosan érzem, a bizonytalanságom.

Kesztyűs kézzel 2007/07/04

Azt hiszem, akkor tudtosodott bennem, hogy nem leszek “egyszerű eset”, amikor kesztyűbe bújtam. Rég nem voltam már szűz és korábban csináltam ún. perverz vagy extrém dolgokat, de azok csak úgy megtörténtek, és nem az én akaratom közbenjárásával. Aztán a szeretője lettem valakinek, és először éreztem, hogy ő felszabadít. Mertem használni a fantáziám, sőt, akartam használni a fantáziám. Elhittem, hogy érzéki és izgató vagyok. Vártam az alkalmat és kerestem a lehetőségeket. Korábban hozzájutottam egy klasszikus fekete kesztyűhöz és egy közös hétvége előtt eszembejutott, hogy magammal vigyem azt is. Tudtam, hogy nem számít rá, tudtam, hogy felizgatja majd és ez a meglepetés jelleg engem is lázba hozott. Életemben először készültem a szexre, életemben először voltam tudatában annak, hogy mennyi minden áll rendelkezésemre, amivel emlékezetesebbé tehetem az együttlétet.

Emlékszem, alig vártam, hogy felvegyem végre és filmbeli séma alapján kivonultam a szobából “átöltözni”. Nem tudom, mennyi ruhát hagytam magamon, de a könyökömig érő kesztyű teljesen szabadon látszódott. Kint sötét volt már, bent félhomály, az ágyon ült, amikor bementem és széttártam a karom. Ő csak elmosolyodott, elindult felém és adott egy kézcsókot. Aztán a falhoz szorított, a karomat széttárva… Nem tudom, hogy a nyakamra szorította- e a kezét, vagy csak a romantikus fantáziálásaim során képzelem így :)

Aztán kigomboltam az ingét, és a kesztyűbe bújtatott ujjaim hegyével simogattam végig a mellkasát és a hasát. Éreztem, ahogy összerezzen az érintés hatására, annyit mondott, hogy “ez tényleg izgtó”. Akkor jöttem rá, hogy még senki nem bújt efféle kelmébe a kedvéért, illetve, hogy én most az egyik vágyát testesítem meg. És ez nagyon jó érzés volt…

Furcsa, hogy alig emlékszem a továbbiakra. Természetesen kesztyűs kézzel bántam a farkával, és a pinámat is megjártam vetkőzés előtt, de tulajdonképpen valahol már a kézcsóknál elvesztem. Viszont a lelkesedésem azóta sem lankadt.

Harcjelenetek 2007/06/03

 

I.

“Hogy is van ez? Arra akar rávenni, hogy menjek fel és dugjunk egyet. Beszélgetés, áludvarlás, jópofizás és legfőképp kérlelés nélkül. De hogyan lehet ezzel megbékélni? Egy “rendes lány” biztosan nem csinál ilyet, nem kínálja magát egy alkalmi szeretőnek… Van kedvem?- Van. Miért? -Azt nem tudom, nem hiszem, hogy rossz dolog lehet összefeküdni egy szimpatikus szeretővel. Akkor mi a baj? – Hogy csak ennyi, csak az ösztönök, az állatias reakció, a testi kielégülés keresése…stb. Ennyi, és ez nem elég. De miért nem elég? Mert azt sugallja a neveltetés, a konzervatív barátnők, a romantikus amerikai ponyvák.”

 

II.

- Akkor jössz?

- Nem tudom, hogy képes vagyok-e rá. Csak azért menjek, hogy dugjunk?! Ekkora ribanc lennék?

- Igen, és ezt te is tudod.

- Hányra menjek?

 

III.

“Térdelj fel az ágyra, négykézláb! Jó így, jó. Ne, ne próbálkozz, előbb kérem a kezed. Tedd hátra őket, gyerünk. Nem, addig nem duglak, hiába mozgolódsz. Kérem a kezeid, tedd őket a fenekedre. Jó kislány, most húzd szét nekem. Igeeen…”

Hang(ulat) 2007/05/08

A 06 90- korában ki kell állnom a telefonszex nyújtotta lehetőségek és előnyök mellett. Merthogy én űzöm, méghozzá rendszeresen és elég fiatal korom óta. Mint minden, ez is az internet miatt van. Beszélgetek valakivel, felhív, megnevettet, az érdeklődés felélénkül, vággyá alakul, ami természetes, hiszen minden férfi- nő kapcsolat (és néha egyéb párosítások is) alapvetően a szexre, eredendően a fajfenntartásra irányul. És van, amikor az online ismerkedés egyszerűen a vágyak kifejezésébe torkollik. Pontosabban a vágyak kifejezésének vágyába.

A telefonszex egy nagyon bizalmas és nagyon gátlástalan dolog. Sokszor előfordult már, hogy egy ismerkedő beszélgetés a szexre terelődött, éreztem a hangján a változást és én is nedves lettem, mégsem léptünk át egy határvonalat. És nehéz eldöntenem, visszagondolva, hogy a gátlásosság vagy a bizalom hiánya okozta a feszengve megtorpanást.

A bizalomra azért van szükség, mert a fantáziám egy darabját akarom a másikkal megosztani, illetve a fantáziáinkat egy közös pontban összeereszteni. Tudnom kell, hogy kimondhatom, amit az agyam mondani akar, biztosnak kell lennem a másik befogadókészségében. Közben végig figyelnem kell rá, hogy tudjam, hol tart, velem van-e, át kell-e vennem az irányítást vagy inkább hagyjam magam. És mindezt a hangján keresztül.

Amire az én hangom a válasz. Mert nincs más jelen, nem tudok a testemmel reagálni a kezdeményezésére, és ezért fontos a gátlások félredobása: ki kell tudnom mondani, mi az, amire gondolok, amire a testem gondol. És igen, néha borzasztóan nehéz kimondani dolgokat. Sokszor zavarba jövök tőle. De szeretem, hogy van egy fórum, egy csatorna, amin keresztül, ha nem is világgá, de szétkürtölhetem mindazt, ami a fantáziámat felélénkíti.

Ezért tartom érdemesnek egyébként a telefonszexet, mert lehetőség, hogy beszéljek dolgokról felizgultan, és megosszam egy másikkal. Kipróbáljam, mi az, amit még elbír a fantáziám, és hogy a válasz-gerjedelem megerősítsen abban, hogy ez így jó. Sok dologra nyitottá tesz, mert épphogy csak eljátszom a gondolattal, de mégsem történik meg. Viszont megfelelő hanggal a vonal másik végén elérhetem, hogy mindaz, ami nem csak átfut rajtam egy-egy alkalom során, hanem bennem ragad, azt nagyobb kedvvel és bátorsággal tegyem meg élőben is. Tehát megtanít kommunikálni a vágyaimat. És a másik felé is nyitottá tesz azáltal, hogy az ő fantáziáját ugyanúgy élvezni tudom, mint a sajátomat, akkor is, ha élőben nem élvezném, mert mondjuk az adott mozdulatsor számomra elfogadhatatlan.

És mi tagadás, van valami elemi pikantériája a dolognak, hogy tulajdonképpen megélem a másik orgazmusának okát, és útját. Valamint kedvemrevaló perverzitás, hogy ilyenkor csupán egy érzékszervemmel érintkezem a másikkal. Már megint a játék…

Áldozat(készség) 2007/04/28

Már épp lemondtam egy egész éjszakán át tartónak ígérkező mulatozásról, amikor csörgött a telefon. Kedves szeretőm érdeklődött, jelen vagyok-e az összejövetelen, mert ő igen, és hát ismer annyira, hogy tudja, hol vagyok fellelhető éjszakai kimaradozásaim idején. A jelenléte csábító ajánlattá formálódott a fejemben és meghozta a kedvem a társasági élethez, gyors öltözködés után útra is keltem.

Furcsa volt, hogy jelenlévő barátaim helyett az ő barátaival töltöm az időt. Nem ismertem őket, viszont nagyon kedvesen fogadtak és jól éreztem magam. De a drágaság kezdett szenvedni és nyaggatott, hogy menjünk már- menjünk már- menjünk már. Mert a türelmetlen férfi pont olyan, mint egy kisgyerek: kezelhetetlen és akaratos. Nekem nem nagyon akarózott elmennem olyan korán, és még húztam volna az időt, mindenféle kifogásokkal. Kijátszottam a “pisilni kell” kártyámat is, mire meglepő, de kifejezetten kedvemrevaló fordulatot vett az est. A kedves ugyanis megragadta a karom, odahajolt a fülemhez és lassan, határozottan, ellentmondást nem tűrő hangon kijelentette, hogy amikor visszajöttem, a kezébe adom a bugyim. A tiltakozás legelemibb jelét sem tudtam produkálni, persze nem is akartam ezek után. Csak átadni neki a kért ruhadarabot.

Pár perccel később már türelmetlenül, és egymást harapásnyomokkal gazdagítva vártuk a taxit…

A másiknak lenni 2007/04/26

A szerető szerep számomra azért problémás, mert keretek közé szorít. Ugyanakkor épp ezért szimpatikus, mert konkrét megegyezésen, ha úgy tetszik, szabályokon alapul. Mint mindig, a kialakulásához két ember kell. Van, hogy vállalom a korlátokat, mert valami olyannal leszek több általa, ami megéri az áldozatot, de máskor ennek semmi értelme. És nincs olyan, hogy ezt az ember ne tudná rögtön az első pillanatban.

Ebben is a lényeg a játék, szeretőnek lenni minden kötöttség ellenére a legfelszabadítóbb dolog, ami csak történhet. Mert megtehetek bármit, sőt, a szerep maga is megköveteli, hogy feszegessem bátran a határaimat. Valószínűleg az elvárások-nélküliségében rejlik a biztonság, mert megállapodtunk, ha nem is írott formában, ki mennyit ad. És ugyanígy a bizalom is: megállapodtunk, és bízunk abban, hogy a másik e szerint veszi ki a részét belőlünk. Nincs megfelelni vágyás, építgetés, kizáródnak a gondok és aggályok, tehát az az önmagam kerül felszínre a (mindenkori) szeretőm révén, amit máskor számtalan dolog nyom el. Nincs ott az apám, akinek képtelenség megfelelni, nincs ott a barátnő, akire mindig időt kell szakítani, mert a barátság ilyen, nincs ott a férfi, aki nincs is. Csak én, és egy másik, akit magamba fogadok és engedem, hogy úgy lásson, ahogy máskor más nem. És hálás vagyok neki ezért, mint ahogy ő is nekem, a tökéletes kölcsönösség nem létezik, de egy ilyen viszony közelíti meg leginkább.

Hát igen, nagy szavak ezek, pedig csak alkalmi baszásról van szó. De akkor miért nem szégyellem magam, amiért otthon várja a másik? Miért nem szégyellem magam, ha én tartozom máshoz? Miért nem szégyellem, hogy gátlástalanul kínálom fel a pinám valakinek, aki -sarkítva ugyan, de- nem fog elvenni felségül? Miért lesz nedves a pinám már készülődés közben, ha vele találkozom? Miért mosolygok egész nap és járok felemelt fejjel, büszke Nőként utána?

Mert sokat kapok cserébe azért, amiről lemondok. Mert amit kapok, azt másnak adhatom. Mert jobban szeretem magam, és így más is jobban szerethet. És ha egy kicsit bele is halok, halunk, már önmagában megért mindent.

"A kurva szó jut eszembe magamról." 2007/03/26

Vannak férfiak, akik nem indítanak el bennem semmit. Csak tudtuk, tudjuk, hogy minek kell történnie. Merthogy tudjuk már egész zsenge ifjú korunktól fogva: filmekből, a barátaink beszámolóiból, a Peti, Ida, Picuri című kedvenc gyerekkori képregényünkből, a szülők polcán titokban lapozgatott szocreál stílusú Hogyan szeretkezzünk? című oktatókiadványból… stb. Csak ez nem jelent sokat, lelkileg vagy érzelmileg lehet, de nem emlékszem rájuk, nem hagynak nyomot. Megtörténtek, ahogy kellett, ahogy várható volt. És épp ezt nyújtják, a kiszámíthatóságot, az állandóságot, a konformizmust.

De egész más a helyzet azokkal a hímekkel, akiknek a jelenléte már önmagában vágykeltő. Akik mellett és akikkel együtt megszűnnek a határok. Akik kreativitásra, “lázadásra” késztetnek. Akik kedvéért egy pillanatra más leszek, egy kicsit merészebb, egy kicsit perverzebb, egy kicsit erkölcstelenebb… És akik valószínűleg sosem lépik át a klasszikus értelemben vett szerető szerepet. De mindez mégis olyan fontos, mert észre sem veszem, de magamért csinálom, nekem (is) okoz örömet. Klasszikus példája ennek, amikor a nő egy kurva bőrébe bújik, hogy a szeretője kedvében járjon, aztán maga is meglepődik, milyen izgatott és milyen hevesen ver a szíve, miközben a ledér fehérneműk között válogat. (Ugyanakkor hozzátenném, hogy nincs annál nagyobb csalódás a nő számára, ha többszörösen átázott bugyijával, fejben ráhangolódva és előkészített vagy épp magán viselt kiegészítőivel nem a kívánt hatást éri el.)

Ha eljön az ideje, csak eszembe jut egy póz, egy helyzet, egy ruhadarab, egy tárgy, egy szerep…stb. és már nem tudom kiverni a fejemből. Ezeket az adott férfi inspirálja, és ezt nagyon fontosnak tartom, hogy hiába fantáziálok dolgokról, sosem lehet a kész jelenethez keresni a másikat, hanem együtt kell megvalósítani és átélni, érezni kell, hogy mit vegyíthetek a hétköznapok szürkeségébe. Persze, a férfiak alapvetően nyitottak: egy kis csipke, egy tűsarkú cipő, egy szatén kesztyű, egy üveg pezsgő- egy pezsgős üveg, egy dominaként csókra emelt kézfej vagy épp szubmisszívként felkínált fenék… (csak, hogy közhelyes legyek).

Nekem mindenesetre fontos mozzanata a szexnek ez a bennem zajló előkészülete, ami izgatottá tesz, átnedvesít és felforrósít, csillog tőle a szemem. Akár az olyan banális dolgoktól kezdve, mint pl. a pina-borotválás vagy a combfix vásárlás. Fontos, mert úgy érzem, megtehetek dolgokat, amiket máskor- mással nem, szerepekbe bújhatok, tőlem idegen mozdulatokat próbálhatok ki…stb., és élvezem, hogy ehhez előkészítem a testem, előkészítem a lelkem, hogy aztán átadjam magam, felkínáljam magam, mint ős-örömforrást. Cserébe pedig megkapom, amit akartam: egy férfit, aki sóvárog utánam, aki belém akar bújni, akinek a tekintetét elhomályosítja a vágy, akit egy mozdulatom vagy érintésem megbénít. Furcsa, hogy tudatmódosító gerjedelem ellenére, milyen józannak érzem ezeket az utolsó, “megadás” előtti pillanatokat. Furcsa, hogy mennyire intimmé és szeretettel telivé teszi az együttlétet a valami más. Ebben nagy szerepe van a hálának a lehetőségért; az önzetlenségnek, mert megteszem érted és neked; a bizalomnak, hogy megmutattam valamit, ami én vagyok, de máskor titkolnom kell; a kölcsönösségnek, hogy mindezt egymással tudtuk megosztani; a nyitottsgának, mert mellettem van valaki, aki ugyanazt akarja; és annak, hogy kicsit fel- és megszabadítjuk egymást. Az ilyen pillanatokban arra gondolok: “A kurvád akarok lenni.”