Beszélj hozzám… 2008/10/19

…kérem olyan sokszor kedvesMet. Nem hiába a többéves telefonszex kapcsolat a hátunk mögött. Ez a szerelem sosem született volna, ha nem tudunk kimondani mindent. Amikor találkoztam vele, a szabadsággal nyűgözött le, amit a számba adott. Mindent elmondtam, mindent elmondtunk. Kicsit sajnálom, hogy ezek a telefonbeszélgetések nem voltak rögzíthetőek, mert többezeroldalnyi csodás, érzéki, merész, perverz, kedves és gonosz erotika született volna belőle. Érdekes, hogy sosem ragadtunk a cset bezárt világába, én mindig is ki akartam húzni onnan. Nem őt, magamat, ő meg bizonytalankodott, hogy velem tartson-e. Nem tudom, hogy őt élveztem, vagy magamat akkoriban. És nem tudom, miért bírt olyan óriási jelentőséggel a beszéd. Hogy halljam a vágyaimat és hallassam az övéit.

Most is imádom, amikor játszunk, és szerepekbe bújunk. Szöveget írunk és mondunk, egymás szájába. Nem tudom, hogy el is hisszük-e, nem a valóság a lényeg. Sokkal inkább a valóságtól való elrugaszkodás. Az a fajta bizalom, hogy lehetek bárki más, hogy tudok lenni bárki más, és mégis nekem szól, rólam szól és hozzám szól. Egyszerűen imádom, amikor beszélgetünk szex közben. Imádom azt is, amikor csendben és szerelmesen csókolózunk megállás nélkül, vagy épp lázasan és harapdálva nyögések közepette, de a beszélgetős esetek a kedvenceim. Mert a női orgazmus, mint tudjuk, fejben dől el, a szavai pedig éppen oda céloznak és az agyamat izgatják.

Behozta az újságot, csak ketten voltunk otthon. A falhoz döntött.

-Szóval a férjed nincs itthon?

-Bármelyik pillanatban megérkezhet.

-Akkor ne húzzuk az időt.

Ezt már úgy mondta, hogy lehúzta a nadrágja sliccét és elővette a kőkemény farkát.

-Ne is! Tudod, hogy nagyon féltékeny. Folyton azt képzeli, hogy megcsalom.

-Ó, milyen szemét alak, amikor te vagy a legtisztességesebb nő, akit ismerek!

Közben a nappali és a konyha különböző zúgaiban kerestük a legalkalmasabb helyeket, ahol dughatunk végre. És végül a szoba közepén guggoltam, hogy szopjam a farkát előbújtató,de amúgy teljesen felöltözött, aktuálisan az újságkihordó fiú bőrébe bújt kedveSMet. Stb., stb.

(További részleteket olvasóim érzékenységére, és hálószobatitkaink intimitására való tekintettel nem közlök. Viszont erről szembe jutott, hogy írnom kell a cmnf pornókategória gyönyöreiről a valóságban címmel, mert elképesztően izgató, ha a férfi feöltözve marad szex közben. )

A másiknak lenni 2007/04/26

A szerető szerep számomra azért problémás, mert keretek közé szorít. Ugyanakkor épp ezért szimpatikus, mert konkrét megegyezésen, ha úgy tetszik, szabályokon alapul. Mint mindig, a kialakulásához két ember kell. Van, hogy vállalom a korlátokat, mert valami olyannal leszek több általa, ami megéri az áldozatot, de máskor ennek semmi értelme. És nincs olyan, hogy ezt az ember ne tudná rögtön az első pillanatban.

Ebben is a lényeg a játék, szeretőnek lenni minden kötöttség ellenére a legfelszabadítóbb dolog, ami csak történhet. Mert megtehetek bármit, sőt, a szerep maga is megköveteli, hogy feszegessem bátran a határaimat. Valószínűleg az elvárások-nélküliségében rejlik a biztonság, mert megállapodtunk, ha nem is írott formában, ki mennyit ad. És ugyanígy a bizalom is: megállapodtunk, és bízunk abban, hogy a másik e szerint veszi ki a részét belőlünk. Nincs megfelelni vágyás, építgetés, kizáródnak a gondok és aggályok, tehát az az önmagam kerül felszínre a (mindenkori) szeretőm révén, amit máskor számtalan dolog nyom el. Nincs ott az apám, akinek képtelenség megfelelni, nincs ott a barátnő, akire mindig időt kell szakítani, mert a barátság ilyen, nincs ott a férfi, aki nincs is. Csak én, és egy másik, akit magamba fogadok és engedem, hogy úgy lásson, ahogy máskor más nem. És hálás vagyok neki ezért, mint ahogy ő is nekem, a tökéletes kölcsönösség nem létezik, de egy ilyen viszony közelíti meg leginkább.

Hát igen, nagy szavak ezek, pedig csak alkalmi baszásról van szó. De akkor miért nem szégyellem magam, amiért otthon várja a másik? Miért nem szégyellem magam, ha én tartozom máshoz? Miért nem szégyellem, hogy gátlástalanul kínálom fel a pinám valakinek, aki -sarkítva ugyan, de- nem fog elvenni felségül? Miért lesz nedves a pinám már készülődés közben, ha vele találkozom? Miért mosolygok egész nap és járok felemelt fejjel, büszke Nőként utána?

Mert sokat kapok cserébe azért, amiről lemondok. Mert amit kapok, azt másnak adhatom. Mert jobban szeretem magam, és így más is jobban szerethet. És ha egy kicsit bele is halok, halunk, már önmagában megért mindent.

"A kurva szó jut eszembe magamról." 2007/03/26

Vannak férfiak, akik nem indítanak el bennem semmit. Csak tudtuk, tudjuk, hogy minek kell történnie. Merthogy tudjuk már egész zsenge ifjú korunktól fogva: filmekből, a barátaink beszámolóiból, a Peti, Ida, Picuri című kedvenc gyerekkori képregényünkből, a szülők polcán titokban lapozgatott szocreál stílusú Hogyan szeretkezzünk? című oktatókiadványból… stb. Csak ez nem jelent sokat, lelkileg vagy érzelmileg lehet, de nem emlékszem rájuk, nem hagynak nyomot. Megtörténtek, ahogy kellett, ahogy várható volt. És épp ezt nyújtják, a kiszámíthatóságot, az állandóságot, a konformizmust.

De egész más a helyzet azokkal a hímekkel, akiknek a jelenléte már önmagában vágykeltő. Akik mellett és akikkel együtt megszűnnek a határok. Akik kreativitásra, “lázadásra” késztetnek. Akik kedvéért egy pillanatra más leszek, egy kicsit merészebb, egy kicsit perverzebb, egy kicsit erkölcstelenebb… És akik valószínűleg sosem lépik át a klasszikus értelemben vett szerető szerepet. De mindez mégis olyan fontos, mert észre sem veszem, de magamért csinálom, nekem (is) okoz örömet. Klasszikus példája ennek, amikor a nő egy kurva bőrébe bújik, hogy a szeretője kedvében járjon, aztán maga is meglepődik, milyen izgatott és milyen hevesen ver a szíve, miközben a ledér fehérneműk között válogat. (Ugyanakkor hozzátenném, hogy nincs annál nagyobb csalódás a nő számára, ha többszörösen átázott bugyijával, fejben ráhangolódva és előkészített vagy épp magán viselt kiegészítőivel nem a kívánt hatást éri el.)

Ha eljön az ideje, csak eszembe jut egy póz, egy helyzet, egy ruhadarab, egy tárgy, egy szerep…stb. és már nem tudom kiverni a fejemből. Ezeket az adott férfi inspirálja, és ezt nagyon fontosnak tartom, hogy hiába fantáziálok dolgokról, sosem lehet a kész jelenethez keresni a másikat, hanem együtt kell megvalósítani és átélni, érezni kell, hogy mit vegyíthetek a hétköznapok szürkeségébe. Persze, a férfiak alapvetően nyitottak: egy kis csipke, egy tűsarkú cipő, egy szatén kesztyű, egy üveg pezsgő- egy pezsgős üveg, egy dominaként csókra emelt kézfej vagy épp szubmisszívként felkínált fenék… (csak, hogy közhelyes legyek).

Nekem mindenesetre fontos mozzanata a szexnek ez a bennem zajló előkészülete, ami izgatottá tesz, átnedvesít és felforrósít, csillog tőle a szemem. Akár az olyan banális dolgoktól kezdve, mint pl. a pina-borotválás vagy a combfix vásárlás. Fontos, mert úgy érzem, megtehetek dolgokat, amiket máskor- mással nem, szerepekbe bújhatok, tőlem idegen mozdulatokat próbálhatok ki…stb., és élvezem, hogy ehhez előkészítem a testem, előkészítem a lelkem, hogy aztán átadjam magam, felkínáljam magam, mint ős-örömforrást. Cserébe pedig megkapom, amit akartam: egy férfit, aki sóvárog utánam, aki belém akar bújni, akinek a tekintetét elhomályosítja a vágy, akit egy mozdulatom vagy érintésem megbénít. Furcsa, hogy tudatmódosító gerjedelem ellenére, milyen józannak érzem ezeket az utolsó, “megadás” előtti pillanatokat. Furcsa, hogy mennyire intimmé és szeretettel telivé teszi az együttlétet a valami más. Ebben nagy szerepe van a hálának a lehetőségért; az önzetlenségnek, mert megteszem érted és neked; a bizalomnak, hogy megmutattam valamit, ami én vagyok, de máskor titkolnom kell; a kölcsönösségnek, hogy mindezt egymással tudtuk megosztani; a nyitottsgának, mert mellettem van valaki, aki ugyanazt akarja; és annak, hogy kicsit fel- és megszabadítjuk egymást. Az ilyen pillanatokban arra gondolok: “A kurvád akarok lenni.”