Orgazmusaim 2010/01/28

A délelőtt nagy részét kutakodással töltöttem, hogy pontosítsam a női orgazmus definícióját. Kaptam ugyanis egy hozzászólást, mely szerint én nem tudom, mi az. És ezt a következtetést abból vonta le T. olvasóm, hogy nem tudtam megkülönböztetni a g-pont ingerlése és a hüvely ingerlése révén elért orgazmust. Hát, bevallom, tényleg nem tűnt fel, hogy két külön dologról van szó, de most kiműveltem magam.

Saját tapasztalataim, korábbi és legújabb olvasmányélményeim is megerősítettek abban, hogy a hüvely belső fala egy érzéketlen terület, egyetlen pici pontjánál fogva ingerelhető, amit G-pontnak hívunk. A hüvelyi orgazmusok ehhez a ponthoz kötődnek az esetek 99,9 %-ában. Merthogy olvastam a méhszáj döfködéséből születő orgazmus lehetőségéről is, de ez kevés nőnél működik, a szakirodalom szerint, ezért nem típus példa, az a terület pedig nem potenciális erogén zóna. (Mert jellemzően, az én esetemben is, inkább fájdalom a válaszreakciója.) Viszont annyiban igazat kell adnom T. olvasónak, hogy ezzel a lehetőséggel nem számoltam. De hozzá kell tennem, hogy ez az opció a valóságban igazából nem is releváns, hiszen még a G-pont fölött is viták dúlnak a mai napig azért, mert a hüvely fala annyira érzéketlen, hogy nem tudják elképzelni, hogy kerülhet oda az idegvégződésekkel átszött ráncos kis felület, tehát ahol még G-pont sincs, ott végképp nincs orgazmus.

Összegzés:  a szakirodalom nemhogy többfajta hüvelyi orgazmust különböztet meg, de még egyfajtának a lehetőségét is kétségbe vonja. (Vannak egyébként irányzatok, amik ideológiai okokból teszik ugyanezt.) Továbbá annyit biztosan mondhatunk, hogy a hüvelyi orgazmus megfelel a G-pont orgazmusnak, ami pedig ettől különböző, az már a csikló-orgazmus, ami sokkal egyértelműbb abban az értelemben, hogy a csikló jól látható (szabad szemmel is), jól tapintható, és bizonyítottan (saját tesztek alapján is mondhatom)  nagyon-nagyon érzékeny. A nők többsége valószínűleg a csiklójánál fogva elégül ki, mert sokan (pl. egy) úgy vélik, hogy a G-pont ingerlése nem minden nőben vált ki elég intenzív érzést, hogy elélvezzen tőle. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy G-pont rendszeres ingerléssel érzékenyebbé tehető.

Visszatérve hozzászóló érvelésére, miszerint a különbség abban áll, hogy a hüvelyi orgazmus hosszabb, a G-pontos meg intenzívebb. Saját tapasztalataim alapján ez az érvelés nem értelmezhető.  Mai kutatómunkám során (mely sajnos csak olvasásból állt), megtaláltam ugyanezt a megkülönböztetést csak másra vonatkoztatva. A hüvelyi orgazmus, amiről tudjuk, hogy a G-pont ingerlése váltja ki, a cikkek szerint “mélyebb, szétáradóbb és könnyebben megismételhető”, míg a csikló-orgazmus intenzívebb.

De a saját tapasztlataimmal ezt a leírást nem érzem teljesnek. A csikló-orgazmus jó, és kielégítő, de kicsit eszközként használom, haszbáljuk. Valami boztosat jelent, mindig garantált. Talán azért tűnik intenzívebbnek, mert hamar jön és gyorsan múlik, kicsit szomorú is, mert ha elkap, nem tehetek érte semmit, nem tudom hosszabbá tenni, és ha vége, akkor mindennek vége: minden vágy elszáll, ha tovább simogatjuk, fáj és rossz, és “hagyjál békén”.

A hüvelyi orgazmus egészen más. Lassú, komótos, nyújtózkodva ébredezik, és kényelmesen tárulkozik fel. Aztán örvényként ragad magával, és én csak tehetetlenül tűröm, és ordítok, ahogy máskor sosem, és nem vagyok magamnál, és még mindig nincs vége, pedig ennyi gyönyört nem lehet elviselni tovább, nem bírok többet. És akkor vége. És én ilyenkor sírni szoktam. Olyan nagyon gyönyörű és nehéz érzés. Aztán megkönnyebbülök, mintha lebegnék, minden porcikám boldogságban úszik, és akarok még, akarom a következőt.

Hát szerintem ez a különbség.

Update: Kedves Érdeklődők és tanulni vágyók! Ez a bejegyzés nem fedi a valóságot orgazmusaink terén, a korrigálást folyamatosan, újabb bejegyzésekben, (remélhetőleg) az új információk megtapasztalásával közölni fogom. Addig is a hozzászólásokból kiderül a lényeg.  Sose becsüljünk alá egy puncit!

Helyesbítés 2009/09/29

Új orvosom van, a “pornódoki” -de a becenevét nem magyarázom meg. Nagyon jó vele dolgozni, mert szó szerint úgy érzem, hogy együtt dolgozunk a betegségen, segít nekem meggyógyulni és mindenben számíthatok rá. Nyilván az érzelmeim túloznak vele kapcsolatban, de tény, hogy még senki nem mutatkozott ilyen segítőkésznek. És sokkal jobban vagyok, ami nagyon felszabadító érzés.

De nem csak ezért említem a dolgot. Korábban, amikor összegeztem a betegséggel járó kínlódásainkat, azt hangoztattam, hogy ureaplasma baktérium okozza a tüneteket, ezt nem én találtam ki, egy korábbi orvos jelentette be. Én korábban is jeleztem, hogy az ureaplasma mindenki szervezetében megtalálható, pornódoki pedig felhívta a figyelmemet arra, hogy egy furcsa orvosi szemlélet okán, amit a mikrobiológiai labor képvisel és követ, bár pozitív volt az eredményem, valójában mégsem okozhatja a tüneteket ureaplasma, mert ahhoz túl alacsony számban (0-100.000 között) volt jelen a szervezetemben.

És a lényeg, hogy nap mint nap találkozik hozzám hasonló tünetekkel, és azoktól szenvedő nőkkel. De a helyzet nem reménytelen, csak tartsak ki még egy kicsit, amíg a végére jár. Írom mindezt azért, mert sokan írtatok nekem, amikor kitárulkoztam, hogy hasonló problémával küszködtök. Azt hiszem, a legfontosabb egy olyan orvos jelenléte, aki tényleg törődik. És persze az intimtorna, ahová szintén ő küldött, én pedig már jelentkeztem is, hogy segítsem a gyógyulást, és nem utolsó sorban -mint felhívták rá a figyelmem- végre hivatalosan is szexistennő legyek.

Információspult 2009/09/14

Gyorsan leírom, nehogy kifogásokat keressek, és aztán ne csináljam. Ugyanis intimtornára fogok járni. Persze csak akkor, ha pénz áll a házhoz, mert nem valami olcsó mulatság, meg kell hagyni. Egyrészt, mert segít meggyógyulni, és a gyógyulás felé vezető utat is megkönnyíti; másrészt, mert hozzájárul az orgazmusélményhez, még izgalmasabbá teszi a szexuális életet; harmadrészt pedig a jövőre nézve sok helyzetben jelent könnyebb megoldást: szülés, változókori panaszok és időskori inkontinencia. Alapvetően régóta érdekelt a dolog, mindig úgy képzeltem, hogy ez egy nagyon érdekes kaland a testemmel és önmagammal. Most viszont az új orvos ajánlotta, amellett, hogy elmesélte milyen rengeteg sok nő küzd az enyémhez hasonló problémákkal. Én most ezért írok róla, hátha másnak még nem ajánlották, pedig segítene. A Kriston-féle intimtorna válfajaként egyébként működik olyan kurzus, ami speciálisan a szexre összpontosít, a hüvelyizmokat úgy serkenti és erősíti, hogy a nő (és vele együtt a férfi) orgazmusát is jobbá tegye. Továbbá beszél egy speciális gyakorlatsorról azoknak a nőknek, akik inkontinencia zavarokkal küzdenek, úgy informálódtam, hogy belőlük is van szép számmal, és csendben szenvednek, ahelyett, hogy kicsit tornáznának és rendbe jönne az életük. De világot megváltani nem akarok, csak tájékoztatok.

És bevallom, felfedeztem egy másik lehetőséget, szintén speciálisan női torna, de a Kriston-módszertől különböző. A neve aviva, és egy 18 gyakorlatból álló mozgássort takar. Ezek a gyakorlatok kifejezetten a problémák megoldását szolgálják: menstruációs zavarok, meddőségi zavarok, pontosabban teherbeesési nehzségek, cisztás és miómás megbetegedések, gyulladások és változókori problémák esetén segít. Az alhas és combközép izmait mozgatja meg, méghozzá oly módon, hogy a női nemi hormonok termelődésére is hatással van. Nem arról van szó, hogy csodát ígér, inkább csak arról, hogy van lehetőségünk tudatosan irányítani a testünket.

De éppen ezért olyan nehéz választani.

Szavak nélkül 2009/03/24

Hogy általános férfivonás-e, nem tudom, de ő szereti nézni, amikor öltözöm. Nem hiszem, hogy direkt, talán észre sem veszi, hogy megakad a szeme. Én viszont nagyon is szándékosan vetkőzöm előtte: szeretem azt a tekintetet, és szeretném azon keresztül látni magam mindig. Nem arra gondolok, amikor felizgultan csillogó szemekkel várja a sorra előbukkanó testrészeimet a ruhák alól – ez valami egész más. Nem érzem mögötte a vágyat, csak a csodálkozást. Sietünk, öltözünk, szépülünk valahová, de a rohanásban is mindig van idő arra a pár másodpercre, amíg a félkész testemen felejti a szemét. És mosolyog. És nekem ez annyira tetszik, mert ez az a férfitekintet, ami a legszebb éke a női testnek. Semmi mást nem kell viselnem, hogy tudjam és érezzem: én vagyok a nő. Az vagyok, amit a tekintetében látok, ő pedig azt látja, amivé általa lettem. Mégis furcsa ez a tükörjáték, mert valahogy én sosem voltam más. Egyszer sem jutott eszembe, hogy elbújtassam a testem előle, mert úgy éreztem, hogy nem vagyok elég szép. Éppen ellenkezőleg: megszerettem megmutatni azt, ami én vagyok. A tekintete tett szabaddá, és lehetek végre az, akire mindketten régóta szívrepesve vártunk. Otthont adó ölelés, odaadó puhaság, vigaszt nyújtó anya, forrón izzó mélység, örökké izgalmas kaland és elnéző mosoly. Van miben hinnünk.

Egy jóházból való úrilány emlékei 2009/02/07

Nosztalgiáztunk a “régi” “szép” időkről, amikor még “kislány” voltam. Arról, hogy bizony úgy voltam szocializlva, hogy egy lány nem fekszik egy jött-ment pasi alá, csak miután az biztosította őt legkomolyabb szándékairól, máskülönben egy valamire való lánynak igenis legyen bűntudata, ha szexel. És én nem akartam, hogy legyen. Sokáig jó voltam és tartottam magam az eszmékhez és ideálokhoz, mert komolyan hittem ebben. (És mert, vagy éppen ezért későn kezdtem tapasztalni.) Az internet furcsa világban kerestem a kielégülés lehetőségét és sokáig elég is volt. Elég volt beszélgetnem férfiakkal, akiket felizgatott, hogy a szexről beszélek velük. De időről időre többre vágytam. Tapogató kezekre. Emlékszem, sokáig az volt a legkedvesebb fantáziaképeim egyike, hogy fekszem valahol, egy ágyon. A szemem be van kötve, nem tudom pontosan, mi zajlik körülöttem, de ez nem is fontos. Csak a kezek, amik minden irányból megérintenek, minden porcikámat megsimogatják. Én pedig mozdulatlanul tűröm. Nem tudtam, hogy férfi vagy női kezek, nem tudtam, kihez tartoznak, csak az érdekelt, hogy simogassanak.

Számos izgalmas beszélgetés, számtalan izgató képzelgés -szerelem sehol, vagy ha volt is, olyannyira szép és biztonságosan távoli, hogy a kettőt szinte összeegyeztethetetlennek tűnt. Fontos volt a szerelem, mindig is az, de sokáig nem tudtam megosztani, egy kicsit mindig tartottam tőle. És a szextől is, mert az ember kedves és bűbájos lánya nem kefél össze-vissza. Hogyan is tehetné, hiszen felügyelik. Megkérdezik, hová megy és kikkel találkozik, esetleg, hogy mikor jön. Természetes egy olyan szűk, kölcsönösen működő közösségben, mint a család. A vágyaitól szétrobbanás határán bizonytalanul toporgó lány számára mégis a legsúlyosabb kérdések. Tudja, hogy előbb-utóbb hazudni fog, mert rendes lány és nem akar csalódást okozni a szüleinek. Én is hazudtam. “A barátnőmnél alszom.” Kalandokra vágytam, meg akartam osztani magam. Egy másik emberen keresztül akartam felfedezni magam. Nem bűntudatom volt utána, inkább szabad voltam és szárnyaltam. És éppen ezért lett bűntudatom.

Kb. 5 éve történt, hogy cseteltem azzal a sráccal. Jófej volt, világjáró, fiatal, de divatfotósként máris befutott, és ami a legfontosabb: szabad volt. Megrészegített. És nem tudtam ellenállni tovább. Hirtelen minden korlátot le akartam dönteni magam körül: miért kell magyarázkodnom azért, mert szexelni akarok egy elbűvölő idegennel? És már nem is a szexről szólt az egész, hanem a gyerekből felnőtt átemeneti lázadásáról. Közöltem, hogy átmegyek egy pasihoz, mindezt kb. éjfélkor, mindenki legnagyobb megdöbbenésére. De az éjszaka mégsem hozta azt, amit vártam. Nem fordult meg velem a világ. Na persze, talán nem Jeanne D’Arc-ként kell valaki farkára ülni, mint máglyára, amin a szabadságomért áldozom fel magam -tényleg hajlamos vagyok szélsőségesen cselekedni. Mégis fontos volt, hogy megtettem, mert elkezdtem élvezni a szexet önmagában és levedlettem a szégyenérzetet, mint kötelességet. Olyan közhelyes, de azóta is a szex jelenti számomra a szabadság igazi lehetőségét. A lázadásból elkövetett szex emléke, és a félénkségből el nem követett sok-sok szex gondolata azért mosolyra fakasztott. Hogy milyen nagyon tudtam szenvedni attól, hogy igen vagy nem. Hát még attól, hogy nem…

Női szeszély 2009/02/05

Elmesélték nekem egy orvos nyilatkozatát arról, hogy miért nem lett belőle nőgyógyász. A válaszát nagyon érdekesnek találtam, sőt, egészen elbűvölt: bevallotta ugyanis tudatlanságát a női szerveket illetően. Azt mondta, hogy egyszerűen bizonytalannak érezné magát a hüvely(közelé)ben, mert úgy tapasztalta, hogy a női test kiszámíthatatlanul viselkedik az orvosi rendelőben. A sajátosan női szervek nem reagálnak előírásnak megfelelően, mint ahogy a testünk többi része reagál egy kezelésre. A hüvely szeszélyes -és mi tudjuk ezt jól. Mégis különös, hogy az orvostudomány nem bír vele. Nem lehet tudni biztosan, hogy mi okozza a baját, ha beteg, és mitől gyógyul meg végül. Majdhogynem egyéni bánásmódot igényel.

Tetszik nekem, hogy egy olyan ember nyilatkozott így, aki mindenkinél jobban ismeri és érti az emberi testet. Tetszik nekem, mert mindez rólam (is) szól: hogy valaki végre észrevette, hogy talán nem olyan korlátoltan kell közelíteni a női szervekhez és kategorikus fogalmakkal illetni őket. Amikor eszembe jut ez a gondolat, jó érzéssel tölt el, hogy van bennem valami különös, valami Más. És bóknak tekintem. Akkor is, ha a vad feministák valahol most robbannak szét ezektől a gondolatoktól.

Szeretsz? 2008/03/17

Az jutott ma eszembe, hogy mennyire vártam az első mensruációmat, de csak azért, mert már minden barátnőm “nő” volt. Az anyám bizonyára mondta, hogy majd visszasírom a “nemnő” időszakot, erre ugyan nem emlékszem, de ez annyira rá vall, hogy kreáltam magamnak egy ilyen emlékrészletet most. Mindenesetre, 13 éves voltam, és piros pöttyös lett a bugyim. Én pedig felhívtam az apámat munka közben, hogy elújságoljam neki. Ó, te jó ég…

Mindez azért jött elő, mert egy napló-féle írásomban 6 évvel ezelőtt azt írtam, hogy irigykedem a húgomra, mert ő tampont használ, én pedig még nem merem elkezdeni -ekkor már legalább 4éve “felnőttem”. Viszont emlékszem, hogy amikor először bátorkodtam feldugni, -méghozzá egy Ákos koncert nyújtotta élmény kényelmesebbé tétele okán- elmeséltem az első telefonszex-partneremnek a tapasztalatokat. Hogy azt a pici vattát is mennyire nehéz és fájdalmas betuszkolni az értintetlen pinámba. (Felizgatta az a gondolat, hogy ennyire szűk vagyok. Amúgy.)

Tehát úgy tűnik, testemről szerzett tapasztalatimat mindig is fontosnak éreztem megosztani, erre remek példa a blogom is. Nem tudom, miért. Szeretem figyelni a reakcióimat, ahogy a világra válaszolnak a sejtjeim. Szeretem tudni mi történik bennem, velem. Ez nekem fontos, a testem fontos. Talán mégis szeretem a testem. Milyen abszurd gondolat…