Értelmetlenül 2009/11/24

Esküvőre készülődött a család. Az esemény különösen közel hozta őket egymáshoz. A legnagyobb örömben fogadták a következő boldog esemény hírét: a lány terhes. Irány az orvos: ő nem látja a magzatot, de az ultrahang mutat valami foltot, ami gyanús. Kórházi beutaló. A következő vizsgálatot már végig vérezte az aggódó anya. Nincs magzat, de a vérzés a vetélés előjele. Hátha kijött, de a biztonság kedvéért kaparás. Senki nem mond semmit. Senki nem tud semmit. Az orvos továbbsiet, amikor látja, hogy kérdéssel fordulnak hozzá. Idegtépő órák és napok telnek el, a kórterem pedig zsúfolásig telve óriási pocakkal örömmámorban úszó kismamákkal. Csak egy valaki gyászol. Bár az orvosok még mindig nem értik, a vérvizsgálat szerint a baba még ott van. De ez már nem ad reményt. Biztos elnéztek valamit, mondják, ezért újabb kaparás. Egy héten belül másodjára. Folyamatosan vérzik. Gyászol. Az egyik pillanatban azzal ijesztgetik, hogy nem lehet többé anya, a következőben azzal, hogy talán rákos. Fel akarják szabdalni a hasát, mert biztos méhen kívüli, de nem látják az ulrahangon. Csak úgy találomra, előbb-utóbb meglesz. Már túlságosan kimerült és szomorú. Nem akar mást, mint felébredni ebből a rémálomból. Ebbe a képtelen műtétbe is beleegyezne… Második hete fekszik bent. Nem eszik, nem alszik, nyugtatókat szed, mert eleve gyenge az idegrendszere. Még egy vizsgálat, nem várt fordulat.  Az orvosok és nővérek örömtáncot járva sikongatnak, hogy ver a szíve a babának. Megtalálták a méhben. Túl késő. A terhesség teljesen normálisan zajlott volna, ha nem kezdik el félválról gerjeszteni a problémát. Így kaptak egy magzatot, aki túlélt két kaparást, ezernyi tolakodó vizsgálatot és méhösszehúzó gyógyszereket. És egy anyát, akit úgy szétromboltak, fizikailag és érzelmileg, hogy nem tudja vállalni az anyaság feladatát. Az orvosok megjegyezték, hogy a beavatkozások nem számítanak a magzatnak, ha betegen születik, amúgy is beteg lett volna. Hányinger. Az anya meghozta döntését. A baba megerősítette ebben és támogatta. Ma reggel elvetélt.

Nem tudom, hányszor kellett összeszednem a padlóról az elmúlt két hétben a világ legerősebb és energikusabb emberét. Hányszor kellett feldolgozni a rossz híreket, hányszor kezdtünk reménykedni az állítólgos megoldások hallatán. Mert ezt csinálták: mézesmadzag-szakadék mélye-mézesmadzag-szakadék mélye. Már ha csináltak valamit: az idő nagy részében mi magunk, a semmilyen orvosi képzettségünkkel találgattuk, hogy mi a fene történhet.

Mindenki ismeri a magyar egészségügyi ellátást, nem érdemes beszélni róla. De a szülészeten anyák vannak, akik életet adnak, babákat hoznak a világra. Különleges bánásmódot igényelnének, mert félnek, óriási felelősséget vállalnak magukra, de tele vannak kétellyel és bizonytalansággal. Érzelmileg labilisek, ami a babára is kihat. Egy puha meleg szoba járna nekik, rengeteg szeretettel. Mint ahogy annak is, aki nem tudja végigcsinálni a dolgot és elvetél, vagy abortuszra kényszerül. Nem azért veszti el a babáját, mert ezt akarja. Meghozza a legnehezebb döntést a babáért, mert abban a pillanatban neki nem-megszületni a legjobb. Mindegy, hogy ezt a nő teste vagy az agya mondja ki. És ezeknek a nőknek nem megvetés járna és lenézés és bűntetés. Hanem rehabilitáció és gondoskodás, hogy a következő baba egy boldogabb világba születhessen meg.

Na. 2009/11/09

Miután az intimtorna tanfolyamon kiderült, hogy a hüvelyem felső-belső része teljesen erőtlenné vált a már több mint egy éve használt hüvelygyűrű miatt, most tablettára váltok. A nőgyógyászom rögtön tudta, mi a problémám, amikor elkezdtem mondani, hogy “elvégeztem a tanfolyamot, és a gyűrű miatt…” Sőt, legnagyobb meglepetésemre, ő fejezte be helyettem a mondatot. Magamban meg is veregettem a vállát ezért. A gyógyszertől kicsit tartok, mert a neten sokan írták, hogy a libidójukra negatív hatással volt, ugyanakkor sokan dícsérték, mert nőtt tőle a mellük. Mondjuk az én esetemben ez nem biztos, hogy pozitív fejleménynek minősül. Viszont kíváncsi leszek a gyógyszerre, meg hogy tudom-e rendszeresíteni. (Jó lenne, ha tudnám, mert annyira alacsony a hormontartalma, hogyha csak egy is kimarad, akkor nem véd. Állítólag.) És kicsit aggaszt, hogy sem a betegtájékoztató, sem az orvosom, sem a gyógyszerész nem adott egyértelmű választ, hogy mikor kezdjem el szedni a tablettát a gyűrű után. Pontosabban, mindhárom válasz különböző. De ezen nem vagyok meglepődve… Szívem szerint nem is szednék már gyógyszert, csakhát az agyam is jelen van a döntőbírák között. Na de addig is legalább gyúrok egy kicsit puncira.

Az első hét tablettával: iszonyúan feszülnek és érzékenyek a melleim. De remélem, hogy a mellékhatások ennyiben kimerültek.

Helyesbítés 2009/09/29

Új orvosom van, a “pornódoki” -de a becenevét nem magyarázom meg. Nagyon jó vele dolgozni, mert szó szerint úgy érzem, hogy együtt dolgozunk a betegségen, segít nekem meggyógyulni és mindenben számíthatok rá. Nyilván az érzelmeim túloznak vele kapcsolatban, de tény, hogy még senki nem mutatkozott ilyen segítőkésznek. És sokkal jobban vagyok, ami nagyon felszabadító érzés.

De nem csak ezért említem a dolgot. Korábban, amikor összegeztem a betegséggel járó kínlódásainkat, azt hangoztattam, hogy ureaplasma baktérium okozza a tüneteket, ezt nem én találtam ki, egy korábbi orvos jelentette be. Én korábban is jeleztem, hogy az ureaplasma mindenki szervezetében megtalálható, pornódoki pedig felhívta a figyelmemet arra, hogy egy furcsa orvosi szemlélet okán, amit a mikrobiológiai labor képvisel és követ, bár pozitív volt az eredményem, valójában mégsem okozhatja a tüneteket ureaplasma, mert ahhoz túl alacsony számban (0-100.000 között) volt jelen a szervezetemben.

És a lényeg, hogy nap mint nap találkozik hozzám hasonló tünetekkel, és azoktól szenvedő nőkkel. De a helyzet nem reménytelen, csak tartsak ki még egy kicsit, amíg a végére jár. Írom mindezt azért, mert sokan írtatok nekem, amikor kitárulkoztam, hogy hasonló problémával küszködtök. Azt hiszem, a legfontosabb egy olyan orvos jelenléte, aki tényleg törődik. És persze az intimtorna, ahová szintén ő küldött, én pedig már jelentkeztem is, hogy segítsem a gyógyulást, és nem utolsó sorban -mint felhívták rá a figyelmem- végre hivatalosan is szexistennő legyek.

Női szeszély 2009/02/05

Elmesélték nekem egy orvos nyilatkozatát arról, hogy miért nem lett belőle nőgyógyász. A válaszát nagyon érdekesnek találtam, sőt, egészen elbűvölt: bevallotta ugyanis tudatlanságát a női szerveket illetően. Azt mondta, hogy egyszerűen bizonytalannak érezné magát a hüvely(közelé)ben, mert úgy tapasztalta, hogy a női test kiszámíthatatlanul viselkedik az orvosi rendelőben. A sajátosan női szervek nem reagálnak előírásnak megfelelően, mint ahogy a testünk többi része reagál egy kezelésre. A hüvely szeszélyes -és mi tudjuk ezt jól. Mégis különös, hogy az orvostudomány nem bír vele. Nem lehet tudni biztosan, hogy mi okozza a baját, ha beteg, és mitől gyógyul meg végül. Majdhogynem egyéni bánásmódot igényel.

Tetszik nekem, hogy egy olyan ember nyilatkozott így, aki mindenkinél jobban ismeri és érti az emberi testet. Tetszik nekem, mert mindez rólam (is) szól: hogy valaki végre észrevette, hogy talán nem olyan korlátoltan kell közelíteni a női szervekhez és kategorikus fogalmakkal illetni őket. Amikor eszembe jut ez a gondolat, jó érzéssel tölt el, hogy van bennem valami különös, valami Más. És bóknak tekintem. Akkor is, ha a vad feministák valahol most robbannak szét ezektől a gondolatoktól.

Test-helyzetjelentés 2008/03/25

Eléggé elcseszett nap ez a mai. Olyan nehezen szánom rá magam a váltásra, hogy a pöffeszkedő nőgyógyászomnál kötöttem ki, aki sosem figyel rám és mindig a szavamba vág. Mivel nem volt hajlandó tenyésztésre küldeni a baktérium készletemet, mondván, hogy felesleges, elmentem az általános betegellátásban aktuálisan (nem)dolgozó nőgyógyászhoz, akire két órát vártam, ebből egy óráig jöttek-mentek a betegek, utána egy óráig semmi. A hosszú sorban állás pedig manapság nem élmény.

A saját orvosomnál követelőzhettem volna jobban, csak annyira elszomorított. Elmesélte, hogy van olyan betegség, amitől a pina “fehér és túrós”; “zöld és habos”; barna és halszagú” dolgokat lök ki magából. És legszívesebben rákiabáltam volna, hogy “mivaaaan?!” Annyira kegyetlenül hangzott… Pláne egy férfi szájából. Nem tudom, hogy gyógyíthat valaki egy olyan testrészt, ami neki nincs is. Hogyan érthetné a betegségét?

Na de a jó hír, hogy az én “hüvelyem szép”, “a méhszájam rózsaszín”, “a petefészkeim pont úgy viselkednek, ahogy kell”. Betegségnek nyoma sincs. Csak ne szedjek antibiotikumot, mert az nagyon megviseli a baktérium háztartásomat és ettől érzékenyebben reagálok az “idegen” test elvileg jó szándékú és kedves közeledésére. És ne aggódjak, ettől még minden a legnagyobb rendben velem. Hát jó, ha ő mondja… (De már két napja keresztrejtvényt fejtek, pedig utálom. Folyton a válaszokat keresem. Ez őrjítő.)

 

Betegség 2008/03/23

A betegség, a gyógyszerek, amiket ellene szedünk, az ellene vívott harcban kifáradt testünk mind azt éreztetik, hogy nyomor van. Az ember kimozdul a saját tengelye körül és mindent másképp érzékel. Elveszti a hitét dolgok iránt, amikért lelkesedett. Elhisz magáról olyasmit, ami negatív irányba tereli az önképét. Tehetetlenné és türelmetlenné válik. És mindenki zavarja, aki ott van körülötte, de tovább éli életét, mintha minden rendben lenne.

Vannak betegségek, amik sajátosan a nőket érintik. Azt vettem észre, hogy alkalmi szeretőmmel töltött szerelmes alkalmak után rendszerint úgy éreztem, mintha pengét pisilnék. Először eszembe sem jutott, hogy a szex az oka. Ilyen tüneteket az amúgy nem létező, de a köztudatban “felfázásként” emlegetett húgyúti gyulladás okoz, ami magától is elmúlik. Egészen addig nem is törődtem vele, amíg vesemedence-gyulladásig és a méhnyakrák-szűrésen p3-as eredményig nem fajult a dolog. Most éppen két heti antibiotikum után vagyok és jövőhéten vár a nőgyógyászom, mert bár pisilni már tudok, az ismeretlen baj még állítólag bennem van és ez ijesztő.

Azt mondják, hordozok valamit a testemben, ami lehet, hogy csak a szeméremtáji védekező mechanizmusok hiányát jelenti, amivel az ember együtt születik. De igazából félek, hogy ennél bonyolultabb a dolog. Amikor szembesültem a rákszűrés eredményével, nagyon megijedtem, ami 22 évesen érthető is volt. Megijedtem a férfiaktól, akik gyulladást okoznak a szervezetemben, pedig nem akarnak bántani. Csak a szervezetem nem fogadja be őket, nem az ő hibájuk és nem az enyém. A megoldás ismeretlen.

A testem hiányossága, hogy ennyire érzékenyen reagálok olyan baktériumokra, amiket egy másik nő teste észre sem vesz. Amikor ez tudatosult bennem, arra gondoltam, hogy érezzem magam biztonságban, ha a legodaadóbb és leggondoskodóbb férfi is képes megfertőzni. Meddig lehet azt játszani, hogy olykor szex után egy hét antibiotikum-kúra, ami mindent megöl bennem és a következő alkalommal ezért kezdhetjük is előről, mert megint minden idegen lesz a testem számára.

Aggódom, mert nem tudom, mi a baj. Nem értem, hogy az orvosoknak miért nem jutott eszébe már két évvel ezelőtt, hogy valamit kezdjenek a pinámmal. Nem értem, hogy miért csak találgatnak és egymásra mutogatnak. Az urológus nőgyógyászhoz küld, a nőgyógyász csak annyit mond, hogy “puha, mint a vaj” -mármint a méhem és a petefészkeim-, tehát nincs betegség. És tünet sincs. De akkor mi van?

A betegségben az a legrosszabb, hogy mindenre rányomja a bélyegét. Szégyellem, hogy ez zajlik a testemben és nem osztottam meg a férfival. És talán ezért éreztem magam magányosnak. Úgy éreztem, kellemetlenséget okoznék ezzel. Elutasítaná a testem. Csak egyedül nehezebb kitartani. Most attól félek, hogy utólag kell-e közölnöm valamit vele. Az egyenesen megalázó lenne.

Erőszakos behatoló 2007/07/10

Nőgyógyásznál jártam, és meglepően megviselt. Persze minden a kedélyállapotomtól függ, így a hozzáállásom időről időre változik, és közrejátszhat ugyan, hogy tavaly voltam először, de akkor nagyon izgalmasnak találtam a vizsgálatot. Igen, szexuális értelemben volt izgalmas, sőt, izgató. Az, hogy levetkőzöm egy idegennek nevezhető férfi előtt, aki egy egyértelműen kiszolgáltatott pózban ül be a combjaim közé és fokozatosan merül bele a pinámba, kifejezetten felizgatott. Akkoriban kezdett érdekelni az ún. ‘medical fetish’, de hamar rájöttem, hogy akiket ez érdekel, mind túlságosan perverzek hozzám, nekem. Pontosabban, játszásiból nem hívnék senkit doktorbácsinak, viszont elképzelhetőnek tartom, hogy adott szituációban, megfelelő hangulatban és affinitással nem bánnám, ha a doki visszaélne a helyzetével.

Egyszer, de ma nem így volt. Például ott volt az aszisztensnő, aki mindenki letegezett és mindenkit becézgetett, mintha legalábbis puszipajtások lennénk évek óta, de nem értem, mi ez a személyeskedés, amit a nők-nők-között feltételeznek. Nekem legalábbis eszembe sem jutna a nőgyógyásznál beszélgetésbe keveredni a hüvelygombáról, pláne nem a terhességről. A nő meg minek hozza magával a kisbabáját egy rendelőbe? És minek esik teherbe, ha az előző még beszélni sem tud, és egyedül sem hagyható.

A doktor úr nagyüzemi napokat tart magánpraxisán, és mivel ő egyszemélyben a helyi klinika szülész főorvosa is, percek alatt keres roppant sok pénzt. Az ember elvárná, hogy legalább egy kérdést feltehessen, de a sokadik hiábavaló próbálkozás után feladtam. Mindenesetre, “akkor vetkőzzön le”, hangzott a romantikus kérés. Furcsa a nőgyógyászati szék, és alapvetően hihetetlenül kényelmes, csak mindig a legeslegszélére kell kerülnie a fenéknek, ami sosem sikerül, a doki meg nem tudja csendben megállni, hogy pedig direkt kérte. Ezek után az is felmerül bennem, hogy inkább el kéne menni (máshoz). Mindenesetre, a piercingemért nem szólt semmit, ami meglepő, mert amilyen pofátlanul a szexuális életembe is beleszól, azt hittem, majd kapok érte, hogy minek, mire jó, stb. Tehát tv bekapcs, gumikesztyű fel, fém eszköz jó mélyre. Passzivitásomat a pinám is kifejezte, a doki meg már udvarolni kezdett, hogy ennél lazábbnak kéne lennem, mert fájni fog. De hogyan legyek laza, amikor egy idegen tárggyal akarja kitágítani az éppen elzárkózó énem? Egyébként a dolgon az sem segített, hogy közben a képernyőn megcsodálhattam gyönyörű, rózsaszín méhszájamat. Viszont a rákszűrést meg kell csinálni, ez volt az első ilyen beavatkozásom, kicsit fáj, de inkább kellemetlen. Összekarcolja a belsőm felületét, abból vesz mintát, amit aztán kianalizálnak a hozzáértők. De még nehogy felkeljek, hiszen gond volt az egyik petefészkemmel, és ránézésre, minden maga a tökély, azért megnézi. Arra sem volt időm, hogy kirázzon a hideg a tavalyi vizsgálat gondolatától, máris körülbelül könyékig volt bennem, és komótosan tapogatta végig, amit lehet. Ez szörnyű érzés. De tulajdonképpen nem fáj, csak nagyon feszít. Bár persze az érzékeny oldalam azóta is sértődötten érzékenykedik a támadás hatására.

Mindenesetre egy évig megnyugodhatnak a felzaklatott szerveim, és hátha jövőre pajzánabb kedvvel érkezem, majd nedvesebb bugyival távozom a vizsgálatról. Hátha találok addig egy, a férfi ízlésemnek is tetszetősebb orvost is.