Ma esti internetes kalandozásom során arra jutottam, hogy London Andrews például olyan nő, akit bármikor szívesen látnék az ágyunkban.
Test-tapasztalatok 2010/03/05
A jó játék hülye gyerekeknek című rész következik. Az előzmény az volt, hogy már 40 napja nem menstruálok, viszont időről időre tapasztalom a menstruáció előtti és alatti tüneteket. Tényleg összezavarodik a rendszer a fogamzásgátló elhagyásával, de türelem. (És nem vagyok terhes, olyannyira nem, hogy még tesztelni is feleslegesnek tartom a dolgot.) Na és például a napokban nagyon feszül a mellem. A gyűrű előtt ugyanez volt, a gyűrű mellett mérséklődött, majd a tablettával visszatért, szóval nekem ez a PMS defektem. Akkor érzem leginkább, amikor leveszem a melltartómat, és tudatosodik a mellem súlya. Pasi látta rajtam, hogy nem esik jól, és rögtön a kezébe vette lemeztelenedett melleimet. Aztán megkérdeztem, hogy nehéz-e. És jött az ötlet, hogy mérjük meg. Konyhai mérlegen! Aztán elképedtünk, hogy egyik (kb. 1,5) nagyobb, mint a másik (kb. 1,2). Majd jött a következő ötlet, mérjük meg a heréit. És akkor már mérjük meg a farkát is. És a dicséret, hogy van ott anyag (kb. 0,4). Hát így telik egy csendes este. De hát az ember kíváncsi a testre mindenféle módon… Remélem, más is csinál ciki dolgokat.
A másik fura dolgom, hogy imádom a farkának az illatát. Méghozzá egyre jobban. Nem csak fürdés után, hanem reggel, ébredéskor is, vagy a nap végén, amikor már nem érződik a szappan, csak ő maga. Egyszerűen jól esik odaszimatolni, és megnyugtat, amit érzek. És minél többször csinálom, annál jobban szeretem. Mert sokáig ezt perverznek éreztem. Elvégre miért szagolgatnám és főleg miért élvezettel szagolgatnám a pasim farkát, amikor a túlsterilizált kultúránkban ez biztosan nem illendő. De szerencsére levetkőztem gátlásaimat. És ami még jobb, korábban nem engedtem oda a punimhoz pasit, ha nem éppen a fürdőből jöttem. Viszont e tekintetben is felszabadítottam magam. Mert ő is szereti az illatom. És mostanában ez különösen sokat hallom tőle. (A tavasz…)
Frusztrációk 2009/02/27
Furcsa nekem, hogy az aszexuális nők anyaként, mintha kisfiúk lenne, becézgetik a pasijukat, és például “majmocskám“-ként emlegetik őket. És teszik mindezt büszkén. Továbbá, furcsa nekem, hogy a barátnőm büszkén hirdeti a zárójeles becenév rubrikában, hogy ő, ahogy a pasija keresztelte, törpike . És ami a legeslegfurcsább, hogy az apám újabban “mamókának” szólítja az anyámat. Ettől falra mászok, és nem tudom, hogyan fogjam vissza magam, hogy ezt ne tegyem szóvá. Nem akarok romantika és intimitás ellenesen nyilatkozni, mert a becézgetés, a párok egymás közti megszólítása valami olyan, ami az ő sajátjuk, az összetartozásukról szól. De hogy én a pasimat állatnevekkel illessem, gumicukorkákról és sütikékről nevezzem el, mintha legalábbis az ölebem lenne, azt nem tudom elképzelni. Már csak azért sem, mert én élvezem a szexet, ahhoz pedig férfi kell, nem majmocska. Ezért nem tartom túlságosan egészséges szokásnak a nők részéről. Az is frusztrálna, ha a pasim illetne engem hasonló becenevekkel, mert nekem ez nem férfi-nő viszonyt, hanem apa-lánya viszonyt takarna. És erre legyek büszke? Hogy a pasim rámnéz, és arra gondol, hogy “kistündérkirálylányka” (ahelyett, hogy “óteeee…”)? Hogy azért szeretem a pasim becézgetését, mert pótolja az apámat? És a mamókázás a csúcs. Nem tudom, hogyan tudnék lefeküdni egy olyan pasival, aki anyának, mamának, maminak, és ennek további változatainak egyikén nevezne engem. Nem nagy dolog ez, értem én, csak az a baj, hogy valami nagy(baj) dologról árulkodik. Mert ugye “felnőtt” “kapcsolatokról” beszélünk.
"Hogy kérni foglak. Hogy hiába kérlek." 2007/05/25
A férfi és nő közül mindig a nő az, aki dönt, mégha a döntése abban is áll, hogy e jogát átruházza a férfire. Így örömmel vagyok kezdeményező, mert ezáltal inkább részesülök a tiszteletükben, mintha csak rájuk hagynám az egész “munkát”. Mint mindig, ebben az esetben is a két véglet között vergődünk: adni magunkat, vagy inkább csak kéretni, amíg az utolsó gomb is szét nem pattan a blúzunkon. De miért gondoljuk, hogy olyan nagy a különbség a kettő között?
Tudom, hogy minden két emberen múlik, de csak a női oldalról akarok /tudok?/ nyilatkozni. Szerintem a nőnek mindig egy kicsit többet kell adnia magából, akár elfogadják azt, akár nem. Mert készen kell állnia, figyelnie a férfi rezdüléseit, hangulatát, szükségletét… csendben kell tűrnie a hanyagolást, türelemmel várni a simogatást, mosolyogni és támogatni, akkor is, ha közben minden szomorú és kegyetlen.
Páldául a férfinak nem arra van szüksége legtöbbször, hogy primitív “vadászösztöneit” kielégítse, hanem valakire, aki minden helyzetben felébreszti benne a vágyat, a kalandozás legtöbbször csak ennek a hiánya. És a nőnek ezért kellene nyitottnak lennie, hogy mindig jelen tudjon lenni a férfi mellett, mögött, fölött, (alatt). Mert a férfi is rájön néha, hogy neki ez számít. A harmadik személyek mindig jönnek és mennek, de azért nem mellékesen a másik mindig ott marad. Egy nőnek pedig szerintem ezt le kell nyelnie, pedig néha nagyon hányinger gerjesztő, de máskor izgalmas játék is lehet. A féltékenység a biztonság hiánya, a játék viszont a vágy felélénkítése. Úgy képzelem, hogy minderre szükség van az “örökkön-örökké” állapot érvényességéhez.
De ettől függetlenül is… Mindig vannak gyenge pillanatok, pillanatnyi kiborulások, számonkérés és tányér dobálás… Azt hiszem, ha nem így lenne, akkor felesleges lenne az egész. Mégha így olykor értetlenül is kell állnom azelőtt, hogy miért az elutasítás, amikor nekem önmagában az meghozza a kedvem, hogy a másik akarja. De hiába minden odaadás, ha épp nem tud, nem akar mit kezdeni velem (-a pinámmal). Csak nehéz belátni, hogy ez nem ellenem van.
Hozzászólások