Amikor én még kislány voltam… 2010/05/11

58 nap telt el vérző napok nélkül. Megvolt az első szomorú negatív élményünk, már ami a tesztet illeti. A késés nemcsak az érzelmeinket borzolta össze, de a hormonjainkat is. Beálltunk a mindennapos szexre, amiről én már úgy hittem, ilyen sosem lesz már, de tévedtem. Mert van, és nagyon jó.  De kell idő a feltöltődésre is. Most lecsendesedtünk, és házon kívül randizunk, meg sokat beszélgetünk. Egyik alkalommal visszakalandoztunk a bimbózgató szexualitásunkhoz.

Persze nem most beszéltünk ilyesmiről először, de engem mindig jóérzéssel tölt el, hogy kimondhatom ezeket a dolgokat. Hogy milyen volt kislányként bizsergő puncival, milyen volt felfedezni, hogy mit kell tennem, hogy elmúljon. Milyen emlékezetes dolgok maradtak meg a fejemben, amik kiváltották a puncibizsergést. És nagyon felszabadító hasonló történeteket hallani a másik oldalról is. Hogy rajta kapták-e közben, (mert engem igen), ki hogyan szervezte meg nagy gonddal, hogy belenézhessen a szülei által dugdosott pornóvideókba vagy újságokba… stb. Olyan bájos dolog ez, amikor az ártatlan kisgyerek még nem is tudja, mit csinál, de a késztetést nem tudja elfojtani magában. Filmjelenetek, olvasmányrészletek és pillanatképek. Meztelenségről, vágyról és pornóról.

Emlékszem, hogy apukám egyetlen pornófilmet dugdosott otthon, amit véletlenül találtam meg. Pontosabban a kezembe akadt, mert nem igazán kerestem ilyesmit. Aztán alig vártam, hogy egyedül legyek otthon, beraktam a kazettát, gondosan megjegyezve, hogy hol járt a szalag, hogy a végén vissza tudjam tekerni pontosan oda. Minden másodpercben attól féltem, hogy váratlanul hazajönnek és nekem végem…

Szeretem ezeket a nosztalgikus beszélgetéseket, mert akkor nem mondhattam ki ezeket a dolgokat, és most, ahogy felelevenítem azokat az érzéseket, újra tinilánynak érzem magam, csak most már sokkal szabadabb orgazmusokkal. Hát igen, jó néha kimozdulni a jelenből, és nemcsak az ábrándos jövő felé.

Dobozba zárt emlék 2010/04/13

A punci-piercingem lényegében olyan szerkezetű, mint amit amúgy a köldökben szokás viselni, mechanikáját tekintve a felső golyó csavarozható le róla a behelyezéshez. Ez viszont (és nem tudom a köldökben viselve is így reagál-e) néha önálló életre kel és meglazul vagy akár teljesen is lecsavarodik magától. Ez azért vicces, mert nehéz észrevenni, hiszen a punci nincs igazán szem előtt napközben, úgyhogy sosem lehet tudni, mikor és hová gurult el, viszont ez nem is számít igazán, mert olyan pici dologról van szó, hogy a legtöbb esetben teljesen reménytelen a keresésébe fogni – de volt már néhány sikeres lepedőkurkászó akcióm, amikor meglett.

Tegnap viszont az történt, hogy pisilés közben hallom, hogy koppan valami alattam -hát igen, első gondolat: hányszor eszembe jutott már, hogy ez egyszer bekövetkezik. Majd némi mérlegelés után úgy döntöttem, hogy annyit nem ér, hogy utána nyúljak. Inkább a piercingkészletem után nyúltam, ami kezd eléggé megcsappanni: öt ékszerből három már elgurult. És akkor eszembe jutott, hogy elmesélem a kincseimet rejtő dobozka történetét pasinak. Merthogy ő nem tudja, de engem nagyon jó érzéssel tölt el, ha kezembe kerül. Mindig beleszagolok, mert ugyan már évek teltek el azóta, de a mai napig megőrizte finom illatát. Pici, fából készült csillagok vannak benne, köztük fel-felcsillannak a ékszerek. Az alján egy betű, a tetején egy másik. Az enyém és egy másik lányé.

Akkor csinálta nekem, amikor hangot adtam az iránta fellobbanó vágyamnak. Mert egy nagyon érdekes jelenség az övé. Soha senkiben nem tapasztaltam még ennyire a klasszikus értelemben vett női titokzatosságot, ami olyan nagyon vonzó lehet a férfiak számára. Annyira csodálatosnak láttam őt, olyan finomnak és kifinomultnak, alig hittem, hogy ő mindezt nem is tudja magáról. Én viszont vágytam rá, mert osztozni akartam a nőiségében, megszagolni, megízlelni, megsimogatni. Rájönni, hogy mi a titka.

Sajnos elkövettem egy hibát: egy hímneműt kértem meg, hogy segítsen ebben, hozzon össze minket. Nem tudtam, hogy éppen ezzel rontom el a dolgot. Azt hittem, szükség van egy férfi jelenlétére, hogy ne legyünk zavarban, vagy nem is tudom. Ráadásul nem is megfelelő férfit választottam erre a célra. Érdekes kaland lett volna számára, de csak önmagával foglalkozott, és a dolog kezdett róla szólni.

Csak halványan emlékszem arra az éjszakára: úgy indultunk el, hogy együtt leszünk, hogy valami történni fog. De az utolsó pillanatban kiderült, hogy a férfi nem jön, és én hozzá jobban ragaszkodtam, amit a mai napig nem értek.  A lány készen állt, mindenre készen. A Városliget közepén kiabált velem, hogy ha férfi lenne, megcsókolnám. Nagyon sajnálom, hogy akkor elutasítottam. Később végül mégis ő lett az első nő, akit megcsókoltam. A sok koktélnak és a kamerás mobiloknak köszönhetően a mai napig őrizzük ennek emlékét. A körúton történt, és nagyon jó volt.

Advent/várakozás 2009/12/19

A hosszú semmittevés után rögtön két munkám is lett, ami persze jó, de valahogy a munka mint olyan igazán időpocsékolásnak tűnik néha, főleg ha azt nézzük, milyen sok időt elvesz az ember életéből. De kárpótol pénzzel, ami jó, mert szeretnénk leváltani apró barlangunkat egy fényesebb lakosztályra, ahol van olyan mosógép, ami felhasználja a beletöltött öblítőt, meg olyan sütő, amiben lehet sütit készíteni, és olyan tükör, amiben nemcsak lábujjhegyen látom az arcom, és néha-néha besüt a nap is. Addig is ápolgatjuk egymást influenzás, szexuális, és karácsonyi lázban.

Van karácsonyi matrica és szép égősor az ablakon. Mindketten szeretjük az égők fényét, meg persze a gyertya fényt is, amiből szintén feltankoltunk. Pasi nagyon szépen mondta egyszer, hogy azért van ez, mert az anyaméhben töltött időkre emlékeztet. Valahogy a kapcsolatunknak mindig fontos kelléke volt a melegséget és biztonságot jelentő félhomály. Ma megvettük az első közös karácsonyfánkat is. Tök pici, de mégis olyan nagyszerű. Úgy tűnik egyébként, hogy az első közös fa vásárlásnak külső jegyei is vannak, legalábbis a mi esetünkben a faárus első kérdése erre vonatkozott. Talán azért, mert ketten mentünk, és egyébként egyedül szokás megvenni… Nem tudom. Mindenestre az ajándékok már csak habcsókok lesznek a fa alatt ennyi boldog karácsonyidal-énekelgetés és spontán táncraperdülés után.

 

Túl szép is lehetne, de néha kicsit beárnyékolják boldogságunkat a múlt keserűségei, nem az ünnepekhez van köze, inkább a bennem lévő erős késztetésnek, hogy végre meg kell szabadulnom a kísértő árnyaktól. Az a baj, hogy túl sok ideig kerülgettük egymást pasival, mielőtt rájöttünk egymásra. Ő egy sosem volt szerelemhez és egy képzeletbeli nőhöz ragaszkodott, mert nem volt önbizalma boldognak lenni. Nekem ahhoz nem volt önbizalmam, hogy megismerjem őt, és végig magamat hibáztattam, amiért nem vagyok jobb, nem vagyok elég. Nem hiszem, hogy egyedülálló problémák ezek, elvégre kamaszkor sokszor összezavarja az ember önértékelését. A baj az volt, hogy engem körülvettek barátok és rajongók, szerelmek és érdekességek. Egyre kevésbé érettem pasi döntéseit és válaszreakcióit az irányomban, mert ő nem engedett közel senkit. Belekapaszkodott a sosem volt tökéletes nő ideájába, és elkönyvelte, hogy a szerelem a hiány, a sóvárgás, a kín és a szenvedés összességét jelenti. Nem tudott adni, nem tudott elfogadni, nem mert kockáztatni, nem mert boldog lenni.

 

Nem illene kiadnom őt, de tudatosítanom kell magamban, hogy nem azért járt össze dugni vénséges, nevetséges, szánalmasan boldogtalan nőkkel, mert ez neki jó volt, hanem azért, mert abban az állapotában ez célcsoport tartotta őt vonzónak. Az öreg nő ugyanis gyermekeként kezeli a fiatalabb fiút, akkor is, ha szexuális kapcsolat van köztük. Szánalmas drámákkal terhelték pasit, a sosem volt boldogságukat akarták belemagyarázni, érzelmi zsarolásokkal és manipulációkkal vegyítve. Szeretlek, gyűlöllek, meg vagyok sértődve halálosan, engesztelj ki lovagiasan, dugj meg, miért nem dugsz meg, miért nem szeretsz, miért nem én vagyok az egyetlen nő számodra, a barátnőd? nem, te nem szereted őt, nincs is kapcsolatotok, kizárt, hogy szerelmes legyél! Stb. Ahelyett, hogy valamelyikük felnőttként kiáll és elkezdi mondani, hogy szeress olyat, aki boldoggá tehet, hidd el, hogy szerethető vagy, hidd el, hogy a boldogság neked is jár, hidd el, hogy vagy valaki, egy felnőtt párkapcsolat úgy működik, hogy…, a szerelem arról szól, hogy… Stb. És ez nekem fáj. Magam miatt fáj. Hogy én szerettem őt, és ő ezekkel a rozzantkivénhedtszotyadékokkal kefélt. Nekem ennek a gondolatától a mai napig hányingerem van. És a mai napig megvisel, hogy évekig magamat sanyargattam, hogy nem vagyok olyan kalandos, olyan okos, olyan érett, mint ezek a kurvák, aztán pasi elmesélte, mire emlékszik ezekkel a nőkkel. Leginkább semmire. Olyan jelentéktelenek voltak. Meg az önző hisztikre, amiért pasi nem ígért nekik csillagokat az égről. Csak az a baj, hogy túl sokáig várt, amíg erről beszélni kezdett nekem. Túl sok idő volt az is, hogy ő maga felfogja, milyen emberekkel veszi magát körül: az álmodozó vidéki tanárnő, aki 52 évesen várja vissza őt a mai napig az ágyába, és elég volt pasinak egy majdnem közhelyes elmélkedést előadnia neki a költészetről, hogy máris térdre hulljon előtte a szolgalelkű néni. Az aggszűz királykisasszony, aki ugyan azonos generáció, mégsem volt képes elviselni, hogy nem ömlenghet pasinak  saját életéről a nap 24 órájában a 7 mindennapján, többször felszólítva pasit, hogy válasszon közte és köztem, a barátnője között, mindezt úgy, hogy a személyes találkozás szóba sem jöhet köztük. És még sorolhatnám.

 

De mindenki boldog akar lenni, senki nem viseli könnyen a magányt, meg lehet érteni őket. De mindennek van határa, csak azt a határt pasinak kellett volna meghúznia. Tapasztalatlansága okán viszont nem tette. Mentségeket keresett, szegény így, szegény úgy. Mindezt azért, mert úgy érezte, hogy ezeknek a nőknek szükségük van rá. És megint én kerültem háttérbe. Olyan dolgok hangzottak el, hogy ordítottam vele, hogy vegye már észre, mennyire nevetséges az, amit barátság címszó alatt az emberekről gondol. Persze pöffeszkedő pávácskák mind engem okoltak, mert a figyelem csökkent. Pasinak titkolnia kellett a boldogságát. Hülye volt. És sokszor igazán bunkóseggfej, leginkább velem. Én pedig a világ összes türelmét adtam neki a kapcsolatunk első évében. Amit most visszakapok. Tűri, meghallgatja, bocsánatot kér, kár naponta többször. De ez még kevés. Mert én időközben az orgazmusomat vesztettem el, és ez nagyon bánt. Persze őt is. És tudom, hogy rajtam is sok múlik, és igyekszem is túllépni a múlt szarkupcain. Csak ez nem egyik napról a másikra történik. Még csak most tartunk ott, hogy kezdi megérteni, hogy ezt nem tudom egyedül csinálni, és mellém kell állnia a megfelelő módon.

 

Ami jó, hogy minden elllenére nagyon szeretjük egymást, és hiszünk a közös jövőnkben. Egymásért dolgozunk, közösen szervezzük a mindennapokat és és közben próbáljuk a másik terhét is átvenni. Nehéz dolog ez is ám, folyamatosan tanuljuk, hogy nem kell mindent egyedül csinálnunk, a másiktól kérhetünk segtséget. De azt is, hogy nem kell mindenáron tehermentesíteni a másikat. Szilveszterkor lesz két éve, hogy valahogy elhatároztuk magunkat, talán ezért tör fel belőlem az “elszámolás”, talán csak régóta szeretnék eltávolodni mindettől. És folyamatosan történünk, túlélünk és átélünk dolgokat, lassacskán magunk mögött hagyjuk mindazt a rosszat, ami bár köztünk történt, de nem a kapcsolatunk, és főleg nem a szerelmünk  részeként. Bárhogy is, azt hiszem visszatérek a közönséges szexblogger-arculatomhoz, ez is az orgazmus-terápia része: tudatosan tudattalanná tenni a szexet a fejemben.

 

Egyébként egy nagyon érdekes dolog hangzott el a Kupidó című swinger klubban játszódó színdarabban, ami szinte kifogástalanul jó előadás, mindenkinek ajánljuk mindketten. Nagyon megérintett engem a gondolat, hogy ahhoz, hogy az ember megnyugodjon (ne legyen stresszes, ki tudjon kapcsolni, feldolgozza frusztrációit stb.) a szájába kell vennie (…) mások nemi szervét. Rögtön bevillant az a jóérzés, a biztonságérzet, a szabadságérzet, a félelem nélküli létezés érzése, ami a hatalmába kerít engem szopás közben. De sosem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Nagyon különösnek érzem ezt a kapcsolatot köztem és pasi farka között. Furán hangzik, de olyasmi ez, ami inkább az enyém, mint közös. Pasi is érzi, hogy különleges dolog ez. Így nem véletlen az sem, hogy szopás közben könnyedén és pillanatok alatt elélvezek. 

Valami régi, valami új 2009/09/04

 

Nem úgy alakult, hogy barátom van, amióta csak az eszemet tudom. Nekem ez mindig valami távoli dolognak tűnt. Hogy együtt aludjak egy fiúval, ez például kifejezetten ijesztő gondolat volt számomra. És ez meghatározta a szexualitásomat is. Rengeteget írtam a lázas maszturbálási rohamaimról. Ahogy végigböngésztem a régi bejegyzéseket, magam is meglepődtem, milyen apró részletességgel elemeztem az autoszexuális életemet.

“Sosem tudom eldönteni, hogy mi késztet a(z ön)simogatásra: a testem jelez és a beindítja a fantáziámat vagy épp fordítva. Nem mintha a kezdeti lökés után számítana, ugyanis az esetek többségében a hangulatomnak megfelelő pornogáf műveket kutatom fel sürgősen vagy inkább kényelmesen, az erre fordítható időmennyiség függvényében. (Korábban nagyon élveztem a dialógus formájában zajló fantáziálásokat, magyarul a csetszexet, de a pornó kényelmesebb és könnyebb megtalálni azt, “ami segít”.) … Sokkal kreatívabban ingerlem a testem, és tényleg az egész testem, nem csak a pinám. Ilyenkor nagyon szeretem alaposan benyálazni és harapdálni a szám és gyakran szorítom a nyelvem a fogaim közé, hogy aztán a szoros satuban mozgassam. Ilyenkor szoktam izgatni a melleimet is: sokszor nem is a jól bevált mellbimbó morzsolgatás, hanem az egész tenyeremmel való megmarkolás az, ami tovább fokozza a vágyamat. Érdekesnek tarom, hogy pornó-felhasználóként sosem nyögök hangosan, de ilyenkor nem tudom -vagy akarom- elfojtani a feltörő sikolyt.”

Mert egyedül voltam, magamba zárkóztam. Mindez nem jelent magányt, ugyanis egyetlen dolog volt, amit sosem erőltettem, az a nem-az-igazi kapcsolat volt. És ezért mindig rendben voltam (ha teljes nem is). És hát nem csoda, hogy minden egyes szexuális kalandomat megörökítettem -ennek szükségessége az egyik fő motívációmat adta a blog kezdetén. Le kellett írnom, mert nem volt mindennapos, ha szexeltem. Az valamit jelentett, és nekem meg kellett tudnom, hogy mit.

“Mit tennél, ha találkoznál valakivel, aki mindentől begerjed, ami belőled, mint nőből kijön? Érdekes kérdés, mert hirtelen a világ leggátlásosabb emberének érzed magad, az összes rádkényszerített és beléd nevelt korlátod a felszínre tör, és bizony nagyon kényelmetlenné válik a szituáció. A legdurvább az egészben, hogy nem miatta, aki szó szerint bármit megkóstolna belőled, hanem magad miatt. Mert kaptál egy ajándékot, amikor tényleg az lehetsz, ami vagy: a csupasz, élő test, és nem tudsz az lenni. Folyton rejtegetjük magunkat, főleg a férfiak elől, mert azt tanították, vannak dolgok, amiket nem illik másnak látnia, éreznie, szagolnia(!). Nagyon igazságtalan és kegyetlen nevelést kapunk.

Ő azt kérte, pisiljek előtte. A hideg kőre ült a wc padlóján. Próbált simogatni, hogy tudassa velem, nincs semmi baj, amit tenni készülök szerethető, és különösen ő nagyon szeret érte…”

Ebben sokat változtam. Társaságot kaptam a szexualitásomban és nehéz szexbloggernek maradni, ha az érzés már nem ugyanaz. Nem ismeretlen, nem furcsa, nem tartozik hozzá valami megmagyarázhatatlan bátorság, vagy éppen kamaszos lázadás. A szex most sokkal inkább otthon, melegség, természetesség, és vágy. Amikor szexelünk, az mindig olyan, hogy “na végre, miért maradtál rajtam kívül olyan sokáig?” Elmosódtak a testünk körvonalai, nem gondolok csak a saját orgazmusomra, nem gondolok csak a saját vágyaimra. Másképpen maszturbálok: magamon érzem a tekintetét közben, sosem egyedül csinálom. És a legerősebb ingert mindig az ő élvezete jelenti.

“Nem értettem az orgazmus utáni pillanatokban feltörni akaró könnyeket. Olyasmi érzés volt, mint amikor a boldogságtól fakadunk sírva. Nem akartam, hogy észre vegye, csak a nyakába bújtam. Nem akartam hinni a testem bizalmának. Aztán az első orgazmust újabbak követték. Újabb remegő száj, újabb örömkönnyeket elfojtó ölelések. És boldogság, boldogság, boldogság. Alvás-szagú összebújás reggel, hogy félálomban csússzon belém és fogadjam magamba és arra ébredjünk, hogy biztonságban vagyunk. Hogy jó helyen ébredtünk, jó helyre érkeztünk.  A csakis reggel érezhető különösen meleg bőrünkhöz tapadva éreztük egymás “szagát”, mielőtt a külvilág számára megmossuk, beillatozzuk, kifésüljük magunkat. Lenyűgözött a vágy, ami a reggeli szájszagra és gyűröttségre is vak volt. Lenyűgözött az orgazmus, amibe nem kellett részt vennem, csak hagytam, hogy megtörténjen velem.”

dreamlandsburn.blogspot.com 2009/09/01

 

22 éves voltam, amikor elkezdtem. Tele volt a fejem szerelmes gondolatokkal, mocskos pornóképekkel, végtelen fantáziálással és a társ utáni sóvárgással. A pasik jöttek-mentek. Hol ez tetszett, mert jókat beszélgettünk, hol az tetszett, mert rajongott értem, hol meg amaz, mert jóval idősebb volt nálam. Túl sokan értek hozzám, de senki nem fogta meg a kezem. És minden lett a szex: a kapocs, a kommunikáció, az érzelemkifejezés eszköze -így nem maradt más hátra, mint kiírni magamból, hogy kicsit tisztábban lássam, ki is vagyok, hogyan viszonyulok, és kit szeretek. Utólag nagyon találó választásnak tartom azt a bizonyos elsőt.

“Miért foglalja el elménket annyira a szex? Azért, mert ez a legvégső menekülési mód. Ez az önmagunkról való megfeledkezés utolsó mentsvára. Egy pillanat erejéig, legalább egy másodpercig ez a teljes feledés- és nem létezik más módja annak, hogy megfeledkezzünk magunkról…

Amikor az életünkben csupán egyetelen dolog van, amely az abszolút menekülés igazi útja, akkor ahhoz nagyon ragaszkodunk, mert ez az egyetlen pillanat, amikor boldogok vagyunk. Minden más probléma lidércnyomássá változik…

Ragaszkodunk tehát ehhez az egyetlen dologhoz, amely az önmagunkról való teljes megfeledkezést nyújtja, amelyet boldogságnak nevezünk. De amikor ragaszkodunk hozzá, akkor ez is rémálommá válik, éppen ezért szeretnénk megszabadulni tőle. Nem akarunk a rabszolgájává válni.”

(Krishnamurti: Szerelemről és magányról)

Aztán eltelt bő két és fél év. Leírtam mindent, ami a testemmel történt. Gyönyört és fájdalmat, csodálkozást és felfedezést, szépséget és undort, igazságot és hazugságot, védekezést és támadást, betegséget, otthonosságot: önmagamat. És az írás elkezdett hozzámtartozni, miközben napról napra egyre többen tették a magukévá őket. Tettek magukévá engem. Mondhatnék számokat, ismerem a sztatisztikákat, de felesleges. Nyilvánvalóan túl jól hangozna, hiszen nem véletlenül némítottak el.

A furcsa az, hogy nem is sértett igazán a dolog. Szomorú voltam, még inkább csalódott, de őrjöngeni nem akartam. Sokat változtak a dolgok azóta, és nem is nagyon tudtam eldönteni, mi legyen a folytatás.  A kényszeres keresgélésnek vége szakadt, megtaláltam azt, akivel összetartozunk. Kiléptem a szenvedős-szenvelgős nagy érzések drámájából, és egyszerűen szeretek. A korábbi szűntelen fantáziákból a szexualitásom valósággá vált. Ezzel együtt pedig olyan intimitássá, amit egyre nehezebb megosztani másokkal. Egy nőből a nő lettem. És a valóság - az élet – máshol van. Más kérdések foglalkoztatnak. Nem érdekel a kiszolgáltatottság kínzó keresése a férfiak kezéből-kegyéből; nem érdekel, erkölcstelen dolog-e nős férfival baszni és tudatosan élvezni a cinkosságát; és sorolhatnám. Sokkal inkább az a természetellenes hűség érdekel, amiben mégis olyan nagy természetességben élünk. Meg hogy miért fektetünk olyan nagy energiákat a megfelelő pár kiválasztására, amikor a mindennapok során mégsem vele, hanem munkatársainkkal töltjük az időnk nagy részét.

Talán éppen itt az ideje a váltásnak, ledobtam a kiborítóan rózsaszínt.