Rém/Mell/Álom 2009/12/26

Pasi szerint azért álmodok ilyen sokat és ilyen szürreális dolgokat, mert bal kezes vagyok, így a jobb agyféltekém az aktívabb, ami inkább közvetítője a  tudattalannak. És jönnek a képtelen képek. Álomnaplót kéne írnom.

Ma például olyan emlékekkel ébredtem, hogy egy medencékkel teli területen akartam sietni, és az bizonyult a leggyorsabbnak, ha belegázolok a fürdőzők közé. Csak aztán elhagytam a pólómat, és felül nem volt rajtam semmi. Egy kisfiú megjegyezte, hogy milyen óriásiak a melleim, erre takargatni kezdtem magam, de a férfiak észrevettek, és szexista megjegyzéseket tettek. És tényleg óriásinak éreztem, az amúgy sem apró melleket, nem tudtam, hogy takargassam őket. Megtaláltam a pólómat, gyorsan felkaptam, de miután vizes lett, és rátapadt a mellemre, mégjobban felnyomta őket, és még nagyobbnak tűntek. És már nagyon zavart a sok méregető férfitekintet. Nem tudtam, hová bújjak, csak arra gondoltam, hogy be akarok bújni pasi mellé az ágyba.

Hát igen, a fogamzásgátló-váltás hatására sokkal érzékenyebb lettem mellesleg. Úgy számoltam, hogy a peteérés környékén meg főleg megduzzadnak és nagyon élénken feszülnek. Valahogy mégis más ez a hormon, mint amit a gyűrűvel kaptam eddig. Nem kényelmes hasonfeküdni. Ha jól emlékszem, ezzel a gondolattal aludtam el…  

Határvonalak 2009/06/12

Szomorúan olvastam a helyi (kerületi) lapban, hogy Alföldi Róbertet a színházbajáró közönség szíve szerint menesztené. És miért? Mert a rendezésében a színpadon meztelen emberek mászkálnak, óriási műfasz a kellék, csoportszexet imitálnak, és megerőszakolják a “kövérkés kamaszlányt”. Mi meg itthon minden este belenézünk a Mezzo műsorába, és lelkesedem a francia rendezésű operákért, amiben csupasz nemiszervekkel, combfixben és fűzőben játszanak. És nem azért e lelkesedés, mert csak olyasmit nézek szívesen, amiben ilyen jelenetek láthatóak (bár kétségkívül szemetgyönyörködtető látvány), hanem mert valahogy az opera, mint olyan csak a maga konzervatív műfajában jelent meg a tudatomban, és sosem vágytam az Operházba, mert már előre unatkoztam a gondolatától is. Most, hogy láttam, hogy lehet más az opera, kifejezetten érdeklődni kezdtem iránta. És lelkesedem Alföldi Róbert és munkái iránt is, mert újra meg újra ezt a vonalt erősíti az itthoni színházi életben, hogy lehet más. És bánt engem, hogy olyan közegben élek, ahol még mindig azt kell hallanom a reggeli műsorban, hogy Brüsszelbe érkezvén az első dolog az lesz, hogy újratárgyalják Trianont, Alföldi pedig menjen. Mi lenne, ha végre túllépnénk földrajzi határok fölött való siránkozáson, és a tudatunk határait kezdenénk tágítani? Miért kell egészségtelennek tartani, ha a színpadon valaki meztelen? Hogy lehet ilyen mértékben elutasítani a testiséget? Azt a testiséget, ami az életünket jelenti. És ha megerőszakolják a lányt a színpadon? Az a megoldás, hogy a nézők kivonulnak? Igen, mert az életben is kivonulunk: nem történt erőszak, a lány csak kitalálta.

Lencsevégre kapva 2007/10/07

Féltem a fotózástól, pedig a lehetőség évek óta adott. Egy ideje fellángolásszerűen saját (és mások) ajzószereként játszadoztam a saját fényképezőgépemmel. Egyrészt én akartam látni, másrészt azt akartam, hogy mások úgy lássanak. De sokszor zavaróak a korlátok, ha mindent nekem kell csinálnom, annak ellenére, hogy néha nagyon izgalmas képek születtek. Szerintem. (És mások szerint.)

Viszont, ha valaki más kezébe kerül a kamera, akkor ő is irányít, ő lát és ő rögzít, elvesztem önmagam és az önmagamról alkotott képemet. Olyanná válok, amilyennek a fotós lát. Ráadásul meztelenül szerettem volna mindezt, vagy legalábbis kevés ruhában. Ami egy másik akadályt állított elém, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy meztelen legyek valaki előtt, akivel csak dolgozom, és mindezt természetesnek éljem meg. Az önbizalomhiányom és a túlzott önbizalmam szülte feszültségről nem beszélve, tehát hogy én aztán nem mutogatom a fenekem, közben meg azon aggódtam, hogy a szakember majd be fog gerjedni…stb. Hát, ezeket is csak azért gondoltam, mert ismeretlen volt számomra a helyzet.

Először is, annyi mindenre kell figyelni (honnan a fény, mit az utasítás és hogy tartsam a fejem…), hogy minden meztelenség ellenére, egy pajzán gondolatra sincs idő, és tulajdonképpen az első 10 perc után a meztelenség is teljesen kiment a fejemből. Mivel ez volt nekem az első, azért maximálisan nem tudtam élvezni, de csak azért, mert tudom, hogy sokkal többet kihozhattam volna magamból, vagy legalábbis hagyhattam volna, hogy ő kihozza belőlem. De ez is csak egy testfenomenológiai élmény, tapasztalni kell, mire vége, sokkal többet tudsz magadról, mint előtte. Nem meghatározó élmény, de az önismerethez is hozzájárul. Arról nem is beszélve, hogy feladat, amire koncentrálni kell. A mellbimbókra aggatott csipszeket is el kell viselni mozdulatlanul, mert munka van, alkotás, hiába járja át az egész testet a fájdalom.

A képek még feldolgozás alatt vannak, de nem is képélmény miatt volt érdekes számomra, persze majd elepedek, hogy láthassam már végre őket! Mindenesetre remélem, lesz még alkalom efféle játékra, mert jó részévé válni, jó meztelenné válni a meztelenség érzete nélkül.