Fájni kell 2008/12/22

Választ akartam írni Radnóti Sándornak, mert kritikája Csalog Zsolt Krisztina c. szado-mazochisztikus pornóregényéről hiteltelen, éppen azért, amiért hiteltelennek kiáltja ki benne a könyvet. Radnóti gondolatmenete ugyanis azon a téves elgondoláson alapul, hogy egy nőnek, de főleg egy emancipált nőnek nem lehetnek olyan irányú vágyai, amik fájdalomról, kiszolgáltatottságról, megalázottsáról, stb. szólnak. Egyszerűen nem létezik olyan, hogy egy nő azt akarja, hogy őt korbáccsal verjék, hogy a szájába pisiljenek, és hogy esetleg meg is kötözzék mindemellett. És hát érezzük, hogy ez a feltételezés nem éppen helytálló, ezért nem kellene szó nélkül hagyni. De a fáradtság diadalmaskodik rajtam pillanatnyilag és a tudományosan megalapozott válasz szerkesztése helyett nekem egyre csak a szex közben érzett fájdalom lehetőségének izgalma jár a fejemben. Amikor pasi szeretkezés közben a mellbimbómat nyalogatja és én kíváncsian figyelem, hogy vajon ráharap-e. És a bizsergető érzésre gondolok, amit a fogai okoznak bennem. Mert nem csak a mellemről van szó ilyenkor, nem. A fájdalom éles kínja és a szex édes kéje valahogy minden porcikámba elér. És ordítani tudnék a fájdalomtól, de tudom, hogy akkor elengedné a mellbimbómat, ezért nem teszem. A hajába túrok és nem tudom eldönteni, hogy még jobban szorítsam magamra a száját, vagy húzzam el őt a hajánál fogva. Nagyon fáj a mellbimbóharapás, mégis ez a legjobb fájdalom, amit valaha éreztem. Hiába tudom, hogy ellökhetném onnan a száját, soha nem teszem. Ez romantikus nekem. És felidézni is izgató. Vágyakozom.

Változatosság 2007/09/25

A fájdalom kérdése visszatérő téma a fejemben és a testemben. És most éppen azon az állásponton vagyok, a fájdalom nem jelent semmit, nincs lelki oka, nem szerepel a fantáziámban sem, vagy legalábbis nem közvetlenül szerepel illetve nem szükséges vele(m)járó dolog. Csak a kísérletezés izgalma és a biokémiai folyamatok vesznek rá, hogy eszközül hívjam elő.

Egyébként a nap felfedezése, hogy a gyönyörűséges japán (mell)csipeszem vége közti lánc pont jó, ha az egyik végét az egyik mellbimbómra, a másikat pedig az egyik szeméremajkamra csíptetem. Meglepően felizgatott ez a póz, amit kitaláltam magamnak, és pillanat alatt el is élveztem tőle. Talán ezért, mert baromira szorít a csipesz, ezért sokkal erősebben ingereltem a csiklót és hamarabb elért az orgazmus. Az efféle ékszer bevetése ördögi kört alkotva vezet menthetetlenül a sokkal erősebb, libabőrözősebb, hosszabb …stb. élvezethez.

Bár, a hozzám hasonló kezdőknek ajánlott az orgazmus pillanatában megválni tőle, hiszen ha utána tesszük, mint ahogy már megesett velem is, az nagyon éles, kellemetlen és sokáig sajogató fájdalommal jár. Dehát az ember feledékeny, ha éppen máshol jár az agya… Orgazmus közben lecsippenteni viszont azért is előnyös, mert ugyanez a hirtelen fájdalom a gyönyör pillanatában inkább a gyönyör intenzitását fokozza.

Ha már a fájdalomnál tartunk, bevallom “férfiasan”, hogy immáron egy hónapja elmaradt az intim szőrtelenítés, és ez valamiféle ősi állapotra emlékeztet mostanság. Csakhát, először azért hagytam meg, hogy legyantáztatom, mert a borotválást tulajdonképpen nem bírja a bőröm. Mostmár minden megoldás érdekel, csak lusta vagyok hozzá. És a fájdalommal játszadozva arra jutottam, hogy nagyon izgalmas azokat a pina táji szőrszálakat tépni, nem is értem, miért nincs tömérdek pornójelenet, amiben ez történik… Na nem mintha a hajhúzás gyakrabban jelenne meg… Pedig azt a…”gesztust” is nagyon szépnek tartom.

Nagyon fáj 2007/08/04

Nem hittem volna, hogy felhasználom ezt a képet valaha, de lementettem, amikor megtaláltam, mert magamra emlékeztetett. Csak összezavart, hogy nő a kezében lévő mellcsipeszeket másra akarja helyezni, a szemében pedig ott ég a hatalom és a határtalanság tüze. És éppen ez az, ami idegenné tette számomra. Az ember szinte elképzeli a lekötözött férfit, amint álló farokkal és remegő ajkakkal várja a kín és kéj kettősét, hiszen mindez ott csillog a nő kezében…

És most megláttam magamat, a kezemben ugyanilyen csipeszekkel. A szememben ugyanilyen tűzt véltem felfedezni, és fájdalmat akartam okozni. A különbség annyi volt, hogy én voltam a másik is, aki a képről hiányzik. És már nem gondolom, hogy onnan lemaradt az a bizonyos férfi. A fájdalomhoz nem kell másik ember, közben meg dehogynem kell! Hiába voltam magamtól kíváncsi, arra a hihetetlenül éles, csípős fájdalomra, amit az említett gyönyörűség okoz, szükségem volt egy másikra, hogy lássa, hogy neki csináljam, hogy megosszam vele az érzést. Nem a fájdalmat, azt csak magamnak akartam, méghozzá telhetetlenül, hanem arra vágytam, hogy a csillapíthatatlannak tűnő éhségemet lássa más is. Izgassa őt fel, irigyeljen, amiért én ezt teszem a testemmel, neki pedig nem lehet. Akartam, hog határok közé szorítsak egy másikat, amíg én a határtalanságom felé török. És közben, mindenekelőtt támogatásra vágytam, hogy “higgyen bennem”, mégha ez elég abszurd megközelítése is a dolognak. Mégis fontos, hogy ilyenor akarjon. Hogy meg akarjon dugni azért, hogy részesüljön abból, amit a saját szabadságomért teszek…

A dolog kevésbé romantikus oldala, hogy személy szerint sosem tudtam elképzelni más módot a saját magamnak okozott fájdalomra, mint a csipeszeket, de a korábban próbált ruhacsipesz ehhez képest semmi. Ez a fájdalom sokkal mélyebbre hatol, át a nedvességen, és bejárja a testem. A fantáziám toplistás mozdulatai közé tartozik a lánccal összekötött és bimbókra illesztett mellcsipeszek rángatása, de a kipróbálás után visszaesett pár helyet- hihetetlenül éles fájdalommal jár…

A kérdés csak az, hogy ha ilyen kínszenvedéssel jár, akkor miért csináltam, és miért akarom újra csinálni… Egyrészt, mert nem éreztem természetellenesnek, másrészt, mert szeretném, ha többet bírnék, szeretném ezáltal próbálgatni önmagam, a testem. Azért legközelebb egy csiklóra irányított, finoman rezgő vibrátorral fogom ellensúlyozni “az ékszert”… A mesterségesen gyönyörré alakított fájdalom viszont, úgy vélem, sosem lesz szükség számomra.