Hányan párban? 2010/04/24

Kedves barátaim, olvasóim és átutazók. Közvéleménykutatás következik! Elég hosszú hozzászólást kaptam privát az utóbbi bejegyzések kapcsán felmerülő többes szex, szvinger klub látogatás, lány lánnyal stb. téma kapcsán, és azóta sokat gondolkoztam a dolgon. Egyrészt, hogy miért dönt úgy két ember, aki szereti egymást és teljes összhangban él, hogy meghívnak az ágyukba egy harmadikat. Első megközelítésre talán furán hangzik a dolog: jól megvagyunk, tart a szerelem, felizgatjuk és élvezzük egymást, akkor miért van hiányérzetünk -lehetne feltenni a kérdést, és tulajdonképpen jogosan. De szerintem ennek semmi köze a hiányérzethez, és az alkalmi látogató nem pótszerként jelenik meg a nász-ágyban. Mi ugyan mindketten tapasztalatlanok vagyunk e téren, és hogy őszinte legyek, egyik felállás sem vonz minket olyan nagyon, hogy a közeljövőben kipróbáljuk.

Viszont amiért mégis beszélünk róla, hogy nagyon izgalmas játéknak tűnik. És nem hiányzik nekünk senki, nem egy harmadik személyre vágyunk, hanem a játékra, amit a harmadik ember lehetővé tesz. A lelkünk játszik és az érzelmeink, a határok feszegetéséről van szó, arról, hogy a másik szabadságának az ára a mi szabadságunkba kerül-e. Tudom, hogy fájna neki, ha látná, hogy leszopom a másik férfit, ahogy engem is kínozna a látvány, hogy egy másik pinába nyomja a farkát -de éppen ettől édes és kéjes a megjelenő kép. Hogy megőrjít és feltüzel. Adni akarok, de borzasztó nehéz. Jobban szeretem, mint bármikor. És a végén én nyúlok oda az idegen pinához, hogy széthúzzam és felkínáljam a farkának.

Tudom, hogy nem szép ezt mondani, de tök mindegy, ki van ott (nyilván nem teljesen, hiszen a kiválsztás a legnehezebb része a dolognak, de miután kiválasztottuk, már mindegy a kiléte), nem számít, nem ő számít, rólunk szól az egész.

Neekem ez egy nagyon intenzív fantázia-élmény, akár valósággá válik egyszer, akár nem. Nem látom benne azt a negatív pontot, ami a kapcsolatunkról rosszat árulna el. Sőt, inkább éppen arról szól a játék, hogy mennyire szretjük egymást. Persze valószínűleg minden pár mésképpen éli meg a dolgot, és biztos vagyok benne, hogy sokszor azért hívnak vendéget, mert ketten nem érzik jól magukat, de ez két ember felelőssége. Egy jó kapcsolat szerintem a jó kommunikáción és a jó szexen alapul. Ha ez jól működik, a vendégszereplő is jó élmény lesz, ha nem, akkor csak kétségbeesett kapálózás lesz belőle.

A szvinger klub látogatás sokkal valóságosabb fantáziánk. És igen, el kell ismernem, hogy a pornó filmek erősen befolyásolnak e téren. Az olyan jelenetek, amikor a nőt több férfi veszi körül és végigkúrják meg persze beborítják a testét a végtermékkel. Korábban azt gondoltam, hogy a szvinerklubban ez történik. Aztán sokat olvasgattam és pasi is talált egy amatőr szvinger videósorozatot, ami Németország klubjait látogatja végig, beszélgetnek benne a tulajdonosokkal és a résztvevőkkel úgyszintén, és ezek alapján vált valóban vonzóvá számomra a szvingerklub  lehetősége. 

Valahogy úgy érzem, hogy az, hogy láthatok más párokat egymással szexelni, végignézhetem őket, részesülök az élvezetükben és az intimitásukban, valami egészen különleges élmény és ajándék. És ugyanígy fordítva is: teljesen egymásba feledkezve szeretnék pasival szexelni, majd a végén kifulladva és elpilledve körbenézni és látni a mosolyokból, hogy öröm volt minket látni. Határozottan nem a párcsere a célunk egy szvinger látogatással, hanem az élvezet megosztása. Meríteni másokból, és adni másoknak. És úgy gondolom, hogy ebben sincs semmi rossz. Nem hiányt pótlunk, nem égtünk ki semmilyen értelemben.

Hát ez az én véleményem, és elsősorban arra lennék kíváncsi, hogy ti hogyan gondolkodtok erről. Egyáltalán reálisak-e a fantáziaképeim a valósággal? Vagy az egész egy nagy tévedés? Akik már próbálták valamelyik felállást, miért döntöttek úgy, hogy belemennek, és milyen hatással volt a kapcsolatukra? Ha az ember ilyesmire gondol, az mindenképpen azt jelenti, hogy valami baj van a kapcsolatával, és ezzel akarja elfedni a problémát? Vagy éppen egy jól működő kapcsolatot rombolunk szét ezzel? Egyáltalán kell-e valamit gondolni a dolog mögé vagy teljesen természetes mindez? Ha van kedvetek, beszélgessünk erről, várom a véleményeket.   

A bölcsesség bölcsője 2010/03/30

Pasi legújabb kedvenc száma Rammstein: Pussy. Ez úgy néz ki, hogy “You’ve got a pussy. I’ve got a dick. So what’s the problem? Let’s do it quick!” A klipje pedig pornófilmjelenetek váltakozásából áll. Miután megnéztük, annyit mondott: ez tök jó. És egész este ezt énekelgette. Olyan imádnivaló.

not very sexy month 2010/03/18

A horoszkópunk szerint, pedig minőségileg és mennyiségileg is csúcsformában vagyunk. Valahogy mégsem tűnik olyan fontosnak. Nem, fontosnak nagyon is fontos. Inkább most ez a természetes. Pasi szerint nagyon átszexualizálódtunk. És először élvezett a puncimba minden védekezés nélkül. Na persze gondosan olyan napokon, amikor tuti, hogy nem leszünk ettől eggyel többen. De nagyon romantikus volt. Aznap olyan nedves volt a puncim, hogy amikor kihúzta az ujját, lecsöppent róla a lucskom. Nem tudtuk megállni. Őszintén szólva nem is nagyon próbáltuk.Nagyon jó érzés volt.

Máskülönben kicsit kiábrándult vagyok. Olyanokat hallok mostanában, hogy köpni-nyelni sem. Például, hogy kamasz korba lépett és nemileg érett fiúk kollégiumba bekerülvén nem hiszik el, hogy a lányok is finganak meg kakilnak. Hát basszus. Nem tudom elképzelni, hogy hogyan van ez, és ki tehet róla. (Az anyák amúgy.) De már nem csodálkozom azon, hogy undorítónak tartják a blogomat. És nagyon-nagyon sajnálom szegény férfiakat, de még jobban ezen férfiak nőnemű partnereit.

Tök érdekes, hogy a kisbaba a kakijától sem undorodik. Sőt, tetszik neki. A testének a része, és ezért érdekes számára. Az első felfedezések élményét adja. Nem érzi büdösnek, sőt sok kisbabáról szólnak a vicces mesék később, hogy még meg is kóstolta. Olyan szomorú, hogy a felnőtt ember ennyi korlátot állít a saját szabadsága útjába. Mert mi történne, ha például tudomásul vennénk, hogy a nő menstruál, és ilyenkor vér folyik a puncijából, és nagyon érdekes hormonjátékok zajlanak a testében. Leginkább semmi, csak egy kicsit jobban lehetne őt szeretni, és egy kicsit felszabadultabb lenne a kapcsolat. Nem kell semmi több. Elfogadni.

Tudom, hogy nem én vagyok a legjobb példa, hiszen így “szocializálódtam”. A fiú a vérző puncimat nyalogatta a legnagyobb szeretettel és gyengédséggel, és nekem ezzel olyan szabadságot adott, ami a legnagyobb kincsem. Azóta sem tett velem ilyet senki. Pasi se. Nem is várom el, nem is vágyakozom utána. De azt elvárom, hogy tudja, érdekelje, és szeresse. Azt is, ha fingok. Pedig nem szoktam előtte. De ha egyszer fiam lesz, akkor ezen tuti változtatok.

Érték? 2010/02/17

Nem tudom, a TV2 miben reménykedik még, mert úgy olvasom mindenfelé, hogy lassan vége lesz, folyamatosan alulmarad nézettségben a többi csatornához képest. Nem csoda. Egyik reggel bekapcsolva maradt, és teljesen ledöbbentem, az új értékrenden, amit közvetít. A reggeli műsorba vendégül hívtak egy klinikai szakpszicholóust, aki kifejtette, hogy a házasságnak, mint jóban-rosszban, egészségben-betegségben szövetségnek vége, ma már csak úgy összeházasodunk, tudjuk, hogy nem tart örökké, csak egy időre szól, aztán megváltozunk, elválunk és keresünk mást. És nem azt akarom mondani, hogy válás-ellenes vagyok, valóban megeshet, hogy két ember valamit annyira elront, hogy nem tudnak többé boldogok lenni együtt, de basszus. Azért még nem azzal kell nekivágni a dolognak, hogy tök mindegy, nem kell dolgoznom a kapcsolatért, amíg jó, maradok, aztán majd előről kezdem valaki mással. Ennek mi értelme van? Lustává és könnyelművé teszi a szerelmet, a kapcsolatot és a családalapítást is. Felelőtlen ígéreteket teszünk, mert tudjuk, hogy nem kell megtartani őket. És szerintem ez nagyon rossz irány.

Köztünk nem nagyon merül fel az esküvő téma, de férjként és feleségként beszélünk egymásról, az felmerül, hogy milyen jövőt szeretnénk, milyen lakást, hány gyereket stb. És nem csak álmok szintjén. Úgy dolgozunk, hogy ezek valóra váljanak, és eyütt csináljuk, egymásért. Nem úgy, hogy ha nem sikerül, akkor majd valaki mással teremtünk új álmokat. És nap mint nap megküzdünk a kapcsolatunkért, dolgozunk érte, sokat beszélgetünk, hogy ne mulasszuk el egymást. És ez nekem olyan értékesnek tűnik. Mérges vagyok a médiára, mert azt akarom gondolni és hinni, hogy együtt öregedhetünk meg, de nem merem, mert már a tévé is azt mondja, hogy ez lehetetlen. Sokkoló.

Főleg, hogy nem sokkal a szakpszichós beszélgetést követően jött egy kisbabaműsor, amiben meg a felkonf úgy hangzott (nagyjából): ‘”sok nőnek a szoptatás során megereszkedik a melle, de ne keseredjen el senki, van megoldás”. És ezt követően kb. tíz percig áradozott a sármos plasztikai sebész, hogy milyen könnyedén meg lehet a melleket formálni, kitömni, nagyobbítani, felvarrni stb. És a lelkes kismama vendég boldogan várta a műtétjét, mindössze fél évvel a szoptatás abbahagyása után (ez a minimum idő, aminek a műtét előtt el kell telnie).

Én nem szültem még, tehát nem is szoptattam, nem tudom, milyen változásokat hoz ez. De azt tudom, hogy nem tudok elképzelni jobb dolot annál, mint egy kisbabát világra hozni és őt szeretni. És nem tartom fairnek, hogy egy nőtől elvárják, hogy amint lehet tüntessék el a testükről ennek a csodának a nyomát. Nem tudom elképzelni, vajon milyen érzésekkel szoptatja a babáját az a nő, aki alig várja, hogy leteljen a várakozási idő és másnap már kés alá fekhessen, hogy visszakapja a régi mellét. Nem hiszem el, hogy az a tej ugyanolyan édes, mert a gyerekek valahogy mindent éreznek, akkor is, ha még nem tudatosul bennük a dolog. Még egyszer: én még előtte vagyok ennek. De erről az oldalról ez nagyon szomorúnak tűnik.

BudapestPride 2009/09/09

Szomorú itthon a melegfelvonulás. A résztvevőket felkészítik a levédett útvonalakon való megközelítésre és távozásra, mert féltik a testi épségüket. Menekülniük kell, méghozzá a fogatlan, alkoholista suttyó elől, a frusztrált, igénytelen vénkisasszony elől, az életet és értékeket, miután bakancsot hord, igazán ismerő kamaszfiúk csoportja elől, és ami az üldözőkben közös: mind annyira elégedett önmagával és saját életével, hogy nem tud elképzelni jobb programot szombat délutánra, mint őrjöngve kiabálni: “mocskos buzik”. Nem hinném, hogy erről a buzik tehetnek. Mint ahogy arról sem, hogy a magyar társadalom nagyobbik része a kudarcélményeit másokon bosszulja meg.

Szexbloggerként évek óta szembesülök olyan vádakkal, hogy közönséges vagyok, rossz vagyok, mocskot terjesztek. A nő, aki a szexről ír, nyilvánvalóan kurva. A nő, aki élvezi a szexet, nyilvánvalóan boszorkány és veszélyes. Nincs más megoldás: el kell égetni, de mivel a 21. században vagyunk: el kell némítani. Nem a homoszexuális identitással van a baj, mondják a kereszténydemokraták szószólói, hanem azzal a nyílt színen folytatott szexualitással, ami felvonulással együtt jár. Az emberek félmeztelenül, provokatív öltözetben és szexuális töltetű gesztusokkal vonulnak föl, és ez felháborító. Érdekes, hogy az olyan mélyen katolikus országokban, mint Brazília nem érzik felháborítónak a szambát és a nagy karnevált, ami pedig már-már tényleges szex. De nem baj. A mieink erkölcsösebbek.

Csakhogy van valami a szexualitás kapcsán, amit nem látnak be. A szex fórum, önkifejezés, befogadás, nyitottság. A szex kapocs a boldogsághoz, a harmóniához önmagunk és a világ között. A szex valami fontos, és aki ezt tagadja, és korlátok közé szorítja, az nem tud élni vele, és nem is talál önazonosságra, végsősoron pedig boldogságra. Sokadjára is leírtam, elmondtam, figyelmeztettem. És őszintén sajnáltam, hogy nem vettem részt a felvonuláson. Jövőre ott leszek. Mert Magyarországon ma nem a melegeknek kell önmagukért kiállniuk, hanem mindenki másnak őértük.

Határvonalak 2009/06/12

Szomorúan olvastam a helyi (kerületi) lapban, hogy Alföldi Róbertet a színházbajáró közönség szíve szerint menesztené. És miért? Mert a rendezésében a színpadon meztelen emberek mászkálnak, óriási műfasz a kellék, csoportszexet imitálnak, és megerőszakolják a “kövérkés kamaszlányt”. Mi meg itthon minden este belenézünk a Mezzo műsorába, és lelkesedem a francia rendezésű operákért, amiben csupasz nemiszervekkel, combfixben és fűzőben játszanak. És nem azért e lelkesedés, mert csak olyasmit nézek szívesen, amiben ilyen jelenetek láthatóak (bár kétségkívül szemetgyönyörködtető látvány), hanem mert valahogy az opera, mint olyan csak a maga konzervatív műfajában jelent meg a tudatomban, és sosem vágytam az Operházba, mert már előre unatkoztam a gondolatától is. Most, hogy láttam, hogy lehet más az opera, kifejezetten érdeklődni kezdtem iránta. És lelkesedem Alföldi Róbert és munkái iránt is, mert újra meg újra ezt a vonalt erősíti az itthoni színházi életben, hogy lehet más. És bánt engem, hogy olyan közegben élek, ahol még mindig azt kell hallanom a reggeli műsorban, hogy Brüsszelbe érkezvén az első dolog az lesz, hogy újratárgyalják Trianont, Alföldi pedig menjen. Mi lenne, ha végre túllépnénk földrajzi határok fölött való siránkozáson, és a tudatunk határait kezdenénk tágítani? Miért kell egészségtelennek tartani, ha a színpadon valaki meztelen? Hogy lehet ilyen mértékben elutasítani a testiséget? Azt a testiséget, ami az életünket jelenti. És ha megerőszakolják a lányt a színpadon? Az a megoldás, hogy a nézők kivonulnak? Igen, mert az életben is kivonulunk: nem történt erőszak, a lány csak kitalálta.