Értelmetlenül 2009/11/24

Esküvőre készülődött a család. Az esemény különösen közel hozta őket egymáshoz. A legnagyobb örömben fogadták a következő boldog esemény hírét: a lány terhes. Irány az orvos: ő nem látja a magzatot, de az ultrahang mutat valami foltot, ami gyanús. Kórházi beutaló. A következő vizsgálatot már végig vérezte az aggódó anya. Nincs magzat, de a vérzés a vetélés előjele. Hátha kijött, de a biztonság kedvéért kaparás. Senki nem mond semmit. Senki nem tud semmit. Az orvos továbbsiet, amikor látja, hogy kérdéssel fordulnak hozzá. Idegtépő órák és napok telnek el, a kórterem pedig zsúfolásig telve óriási pocakkal örömmámorban úszó kismamákkal. Csak egy valaki gyászol. Bár az orvosok még mindig nem értik, a vérvizsgálat szerint a baba még ott van. De ez már nem ad reményt. Biztos elnéztek valamit, mondják, ezért újabb kaparás. Egy héten belül másodjára. Folyamatosan vérzik. Gyászol. Az egyik pillanatban azzal ijesztgetik, hogy nem lehet többé anya, a következőben azzal, hogy talán rákos. Fel akarják szabdalni a hasát, mert biztos méhen kívüli, de nem látják az ulrahangon. Csak úgy találomra, előbb-utóbb meglesz. Már túlságosan kimerült és szomorú. Nem akar mást, mint felébredni ebből a rémálomból. Ebbe a képtelen műtétbe is beleegyezne… Második hete fekszik bent. Nem eszik, nem alszik, nyugtatókat szed, mert eleve gyenge az idegrendszere. Még egy vizsgálat, nem várt fordulat.  Az orvosok és nővérek örömtáncot járva sikongatnak, hogy ver a szíve a babának. Megtalálták a méhben. Túl késő. A terhesség teljesen normálisan zajlott volna, ha nem kezdik el félválról gerjeszteni a problémát. Így kaptak egy magzatot, aki túlélt két kaparást, ezernyi tolakodó vizsgálatot és méhösszehúzó gyógyszereket. És egy anyát, akit úgy szétromboltak, fizikailag és érzelmileg, hogy nem tudja vállalni az anyaság feladatát. Az orvosok megjegyezték, hogy a beavatkozások nem számítanak a magzatnak, ha betegen születik, amúgy is beteg lett volna. Hányinger. Az anya meghozta döntését. A baba megerősítette ebben és támogatta. Ma reggel elvetélt.

Nem tudom, hányszor kellett összeszednem a padlóról az elmúlt két hétben a világ legerősebb és energikusabb emberét. Hányszor kellett feldolgozni a rossz híreket, hányszor kezdtünk reménykedni az állítólgos megoldások hallatán. Mert ezt csinálták: mézesmadzag-szakadék mélye-mézesmadzag-szakadék mélye. Már ha csináltak valamit: az idő nagy részében mi magunk, a semmilyen orvosi képzettségünkkel találgattuk, hogy mi a fene történhet.

Mindenki ismeri a magyar egészségügyi ellátást, nem érdemes beszélni róla. De a szülészeten anyák vannak, akik életet adnak, babákat hoznak a világra. Különleges bánásmódot igényelnének, mert félnek, óriási felelősséget vállalnak magukra, de tele vannak kétellyel és bizonytalansággal. Érzelmileg labilisek, ami a babára is kihat. Egy puha meleg szoba járna nekik, rengeteg szeretettel. Mint ahogy annak is, aki nem tudja végigcsinálni a dolgot és elvetél, vagy abortuszra kényszerül. Nem azért veszti el a babáját, mert ezt akarja. Meghozza a legnehezebb döntést a babáért, mert abban a pillanatban neki nem-megszületni a legjobb. Mindegy, hogy ezt a nő teste vagy az agya mondja ki. És ezeknek a nőknek nem megvetés járna és lenézés és bűntetés. Hanem rehabilitáció és gondoskodás, hogy a következő baba egy boldogabb világba születhessen meg.

Mézesnapokon 2008/08/23

Úgy tűnik, a hirtelen fellángoló vágy a férfi feneke iránt lassan szerelemmé alakul át bennem. Sok dolog, amit mellette átélek (testileg-lelkileg) nagyon fontosak számomra, mert a legtöbb teljesen új érzést és élményt jelent, a feneke meg őt jelenti. Azért furakodtam a közelébe a nyelvemmel, mert szerelmet akartam vallani. Ő már aludt, vagy legalábbis éppenhogy magánál volt és hason feküdt. Sokáig simogattam a hátát, de a feneke egyre jobban vonzott. Először csak az ujjam hegyével indultam felfedezőútra, finoman megcsiklandozva közben a tökeit is. Ébredezni kezdett és nagyokat sóhajtott. Lejjebb csúsztam az ágyban és puszilgatni kezdtem, nyalogattam, egyre közelebb érve az édes-bűnös célponthoz. A lyukat sokáig az ujjbegyemmel dörzsöltem és inkább a tökeit szopogattam, de már teljesen a segge bűvkörébe kerültem. Megnyaltam a szűk lyuk bejáratát, hallottam, ahogy felnyög és én is csak nyögni tudtam, mert minden porcikámat átjárta a vágy. Aztán egyre feljebb emelte a fenekét, és én tovább faltam és habzsoltam és csak nyögtem az élvezettől. Megmarkoltam a kőkemény farkát és végem volt. Annyira akartam, annyira kívántam, annyira boldog voltam, hogy úgy éreztem, képtelen vagyok abbahagyni, pedig mindennél jobban kellett, hogy belém hatoljon végre. Végül minden pihenni vágyót felébresztettünk az orgazmusunkkal a nyári éjszakában.

És úgy tűnik, még mindig képes vagyok megkönnyezni az orgazmusomat újra és újra, a legváratlanabb pillanatokban. Azt hiszem, nagyon boldog, amikor így élvezek el -persze én is nagyon boldog vagyok tőle. Ezek a csúcspontok sosem tudatosak, nem tudjuk irányítani vagy befolyásolni. De amikor sikerült, akkor jönnek az angyalok és végem van. Simogat és ölel és csókol és közben érzi, ahogy remegnek az ajkaim. Olyan jó értelemben vett megrázkódtatás ez, hogy nyögéssel és felszabadult örömmel nem lehet reagálni rá. Olyan mintha valami hatalmas dolog történne a testemben, aminek minden erőmmel nekifeszülök, miközben megsemmisülök tőle. És csak bújok hozzá, hogy tartson és élvezem a melegséget, ami áramlik köztünk, ő pedig szorosan magához ölel és simogat, és ez a simogatás olyankor a mindent jelenti. És azt mondja, nem, ő most nem akar elélvezni, mert ez így volt jó. Ilyenkor nem tudok betelni vele.

És a lovaglópálcát már nem is említem, meg azt sem, hogy amúgy határozottan nem is “szextúrán” voltunk és relatíve kevés időt töltöttünk ágyban.

Látni az angyalokat 2008/06/15

Bár a nap nagy részét egymásban töltöttük, nekem még mindig olyan érzésem volt, hogy nem elég. Csúnya kifejezés, de többet akartam belőle magamnak. Pontosabban, nem tudtam eleget kapni. Először szembesültem a vágynak e csillapíthatatlan fajtájával. Az egész testemmel hozzá simlutam, és mégis úgy sóvárogtam utána, mintha ezer meg ezer kilométerre lenne tőlem. Ahogy végigsimított a mellemen, ordítani tudtam volna, mert egyszerűen kínzásnak éltem meg minden érintést: mintha el akarná szabadítani a bennem dühöngő és őrjöngő nőstényállatot, aminek visszatartásához minden erőfeszítésemre szükségem volt. Nem is értem, hogy lehetett olyan kemény a farka az egésznapos “megpróbáltatások” után, nekem is fájt a pinám. Nem panaszos fájdalommal, inkább elégedetten lüktetett a maga szétkúrt állapotában, de mégis nagyon üresen. Magamba akartam szívni a csak nekem szóló farkat, pedig nem hiányzott az orgazmus, nem is lettem volna képes rá, csak vágytam rá, hogy legyen bennem, hogy el tudjak aludni…

Végül a pinámba csalogattam. Nagyon lassan mozgott bennem és közben szorosan hozzábújtam. Szerelmesen csókolóztunk, egy pillnatra sem váltunk el egymás ajkától. A szobában gyertyafény, kintről behallattszott az eső kopogása. Lenyűgözött a gyengédség, amivel belémbújt. A féktelen vágyam egyik pillanatról a másikra tovaszállt – nem tudtunk volna ennél közelebb kerülni egymáshoz. Amikor ez tudatosodott bennem, érzetem, hogy a pinám már a boldog vallomásra készül, de ennyire intenzív orgazmusra nem számítottam. Olyan volt, mint az első. Az első hüvelyi orgazmus. Amikor egy pillanatra megáll idő és csak a semmiben lebeg az ember. És a lehető legmélyebben nyeli el a férfit -nem csak testi értelemben. És megint éreztem, ahogy könnyek szöknek a szemembe és csak bújtam és bújtam, mert annyira védtelenné váltam hirtelen az idegennek tűnő valóságban. Mondani akartam neki valamit, hogy csodálatos volt és hogy mennyire… De nem találtam megfelelő szavakat, és itt elakadtam. A segítségemre sietett: magához ölelt, szorosan és melegen.

Később jutott eszembe a franciák kifejezése az orgazmusra. Ők úgy mondják: voir les anges. Látni az angyalokat. Hát igen, találó.

Google search: "klasszikus szopás" 2008/06/10

Néha megnézem (pontosabban megnéztem, mert a hülye figyelmeztető előlap miatt már nem látom) a keresőszavak listáját, amik elvezették hozzám a virtualitásban bolyongó lelkeket. Egy-két kifejezetten viccessel is találkoztam, még több kiábrándítóval, de a “klasszikus szopás” kulcsszavakon elgondolkoztam. Mármint, hogy vajon ezt mégis hogy értette? Van a szopásnak klasszikus módja? Esetleg a mai pornóhálózatot uraló (amúgy általam favorizált) “deep throat” változat mellőzése számít klasszikusnak, és akkor a klasszikus tulajdonképpen konzervatívat jelent. A másik lehetőség, hogy a szopás során felvett teshelyzetek közül valamelyik (szerintem a férfi áll, a nő előtte térdel) póz tekinthető klasszikusnak, mint ahogy dugás közben klasszikusnak számít a hátulról történő behatolás.

Mindenestre a szopás mondhatni szívügyem, hiszen a szám a kedvenc erogénzónám, orálisan maximálisan fixált vagyok. Ahogy említettem volt, a mély torok látványa a filmeken különösen lenyűgöz, de nem a férfi miatt, mert pontosan nem tudom, hogy a férfiak számára ez jelent-e különösebb izgalmat. Úgy értem a dolog fiziológiai értelmében. Abban viszont biztos vagyok, hogy nekem jelent. Nem értem, hogy miért, de izgalommal tölt el, ha könnyekre fakadok közben, ha öklendezek közben, ha a férfi tökein és az én mellemen is csorog a nyálam. Egyszerűen minél többet követel a testemtől, annál mohóbban és mélyebben akarom elnyelni a farkat.

Sajnos a filmekből már kiábrándultam, merthát amelyik nő nem öklendezik és nem sír, az vagy keménydrogok hatása alatt áll, vagy lidocain sprayt használ. Nem azt mondom, hogy nem lehet ezt gyakorolni, hiszen szopás közben is érzem, ahogy lassanként befogadóképessé válok és mindig csak fokozatosan tudok “haladni”, de azért csodákra senki sem képes. Főleg, ha olyannal van dolgunk, aki nagy.

Éppen a méret miatt csábultam el majdnem a minap. Na nem egy farokra akartam rávetni magam, hanem a barátnőm lidocain sprayére. Régen egy mélytorokoktató oldalon olvastam róla, hogy az érzéstelenítő hatása ugyanis ellazítja a torok izmait és megkönnyíti a dolgomat, ha nehézségeket okoz a méret. Rövid tanácskozás után aztán mégis elvetettem az ötletet, mert azt beszélik, hogy a spray a farokra is hat, és kifejezetten csípi. És csodákra ez sem képes. Én meg tulajdonképpen nem bánom, hogy meg kell szenvednem vele. Sőt, szépnek tartom, ha szopás közben könnyek csorognak az arcomon. Mindig úgy gondoltam erre, hogy az egyik legszebb bók, amit a férfinak szex közben “mondhatok”.

Omne animal post coitum triste 2008/03/30

Sokáig nem voltam képes hüvelyi orgazmusra. Mindig a csiklóm izgatásával kényszerítettem a testem, hogy örüljön és őrjöngjön végre. Tulajdonképpen nemrég történt, az év első napján, hogy először bekövetkezett és mivel tampon is volt bennem, azzal magyaráztam, hogy bizonyára attól volt olyan elképesztően féktelen és intenzív érzés. A férfi akkor mintegy véletlenül került a közelembe, barátként. Szexre nem is számítottam, nemhogy más érzelmekre. Jól éreztem magam akkor, és nem értettem az orgazmus utáni pillanatokban feltörni akaró könnyeket. De olyasmi érzés volt, mint amikor a boldogságtól fakadunk sírva. Nem akartam, hogy észre vegye, csak a nyakába bújtam. Attól féltem, hogy ez a lelkem reakciója és arra figyelmeztet, hogy szeretem, ezért féljek, vagyis ijedjek meg. És így is tettem, nem akartam hinni a testem bizalmának.

De az orgazmust újabbak követték. Újabb remegő száj, újabb örömkönnyeket elfojtó ölelések. És boldogság, boldogság, boldogság. Alvás-szagú összebújás reggel, hogy félálomban csússzon belém és fogadjam magamba és arra ébredjünk, hogy biztonságban vagyunk. Hogy jó helyen ébredtünk, jó helyre érkeztünk. A csakis reggel érezhető különösen meleg bőréhez tapadva éreztük egymás “szagát”, mielőtt a külvilág számára megmossuk, beillatozzuk, kifésüljük magunkat. Lenyűgözött a vágy, ami a reggeli szájszagra és gyűröttségre is vak volt. Lenyűgözött az orgazmus, amibe nem kellett részt vennem, csak hagytam, hogy megtörténjen velem.

És nem maradt más, csak az ocsmány pornó és a “basz-düh”, ami arra akar rávenni, hogy minél idegenebb férfiakkal minél fájdalmasabb szexuális együttléteket szervezzek. És szerveznék is, ha nem félnék, hogy elhányom magam közben, vagy attól, hogy megbízható tudatmódosító szerek után nyúlnék, hogy legalább az agyam azt gondolja, hogy élvezem. Hát igen, koitusz után minden állat szomorú.

Zárójelesen egy ezer évvel ezelőtti emlék: a legelső orgazmus, amit szerzett nekem, egy cseten lezajló szájber-hancúr keretei között esett meg. Nem is ismertük egymást. Egy színpadot képzeltünk el, és egy groteszk pornográf drámát rögtönöztünk képtelen jelenetekkel. Természetesen elélveztünk (magunkban), ő úgy folytatta a sztorit, hogy az orgazmusa után a közönség felé lépett, akik őrjöngve tapsoltak. Én úgy, hogy a kanapén maradtam és könnyek csorogtak az arcomon. Ez az emlékfoszlány azért maradt meg, mert nem értettem, miért ezt súgták az ösztöneim.