“Fat bottomed girls – you make the rocking world go round” 2010/02/02

Mostanában úgy látszik a virtuális élet elnyomja a valódit. Nem tudok arról írni, amiről szeretnék. Hogy milyen jó irányba változunk. Hogy a külső hormonok elhagyása milyen sokat számít. Nem hittem el, most is alig hiszem. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. Érzem, hogy túl sok volt már a pinámnak, mégis mosolyogva és csöpögősen lovagolok a farkán. Nem tudom abbahagyni. És főleg nem tudom, meddig bírjuk megállni, hogy ne alakuljunk családdá. Addig is szívem szerint csorgatnám a valóság ihlette pornótörténeteket.

De szeretem a blogomat, szeretem azokat az embereket, akik közül sokakat nem is ismerek, de mégis a mindennapjaim részévé váltak, és szeretem a lassan, de biztosan szövődő barátságokat is. Nem vagyok csodatevő jótündér, sem mindentudó vagy mindenható, de nagyra értékelem, amikor valaki megtisztel a bizalmával és beavat a privát szférájába, mert számít rám valamiben. De saját magam szempontjából is fontos a blog. Nyomon követem az életem alakulását. Hogy mennyit változom. És feljegyzem azokat a csodálatos érzéseket, amiket olyan könnyen elfelejt az ember a pillanat elmlásával. Ezért foglalkozom most a bloggal.

Rossz tapasztalatok értek mostanában. Először egy névtelen hímnemű, aki nem csak engem, de más hozzászólókat is sértegetett, gyakorlatilag minden ok nélkül; majd jött a férfi/nő? névtelen, akivel nem találtuk meg a közös hangot, sajnálatomra, mert úgy tűnt, hogy tényleg tudnánk tanulni tőle. Annak ellenére, hogy a pedagógia képességei kevésbé működtek hatásosan -legalábbis a kommunikáció két irányba ment. Remélem, még itt van.

És most kaptam egy elképesztően bunkó hozzászólást, ami konkrétan a személyemnek, még konkrétabban az alkatomnak szólt. Töröltem, egyrészt mert nem tartom nagy érdemnek azt, ha valaki fújjog másnak a fenékméretén; másrészt, mert a hangnem olyan utálatos volt, amit nem tolerálok a saját blogomon.

Egyébként nem mondott újat, sosem titkoltam, hogy nem vagyok vékony lány, de ez sosem gátolt meg semmiben. Boldog párkapcsolatban élek, nagyon szerelmes vagyok, lassan, de biztosan építem az ún. karrierem, és egy nagyon keményen megdolgozott diploma van mögöttem. A családom jól él, sikeresek, a barátaim pedig bármikor bármit feláldoznának értem, ahogyén is őértük. Volt, amikor zavart, hogy nem vagyok vékony, hogy nem hordhatok akármilyen ruhát stb. De mára megtaláltam a stílusom, tudom, ki vagyok, mik az értékeim, mik a gyengéim, és jól nézek ki. Egy ember legalábbis nagyon szépnek tart a nap huszonnégy órájában. És bárcsak egyedül ő lenne így ezzel, akkor nem kéne elutasítanom mások közeledését, és nem kéne mindig elhessegetni az előbújó kisördögöt sem. Gyönyörű a mellem, van derekam, és csípőm a klasszikus női homokóra formával, szép kerek a fenekem, mit akarhatnék még? Nem rejtegetem magam, sőt, szeretem megmutatni azt, amim van. Élveztem a fotózásaimat, örömmel barátkoztam össze a fehérnemű bolti eladókkal, akik el voltak ájulva, hogy mennyivel erotikusabban viselem a csipkét, mint egy-egy gebe lány, aki csak azért szenved a próbafülkében, mert a pasija elvárja tőle. És mindig zavarba jövök tőle, mert nem értem, mire gondolnak az emberek, amikor arról beszélnek, hogy milyen vonzó energiák áradnak belőlem. Hát ez van. Egyébként a férfiak jobban szeretik azt a nőt, aki élvezettel eszik, mint azt, aki fanyalog és magvakon él. De főleg jobban szeretik azt, aki mosolyog, mint azt, aki idegenekre mutogat, hogy na ez meg kövér. Igen, kövér. És? Elárulok egy titkot: sem a boldogság, sem a szépség nem súlyfüggő, csak azon múlik, hogy te hogy érzed magad. Komolyan ezt kell magyarázni? …

(Kieg.: Mindenki nézze el nekem, hogy nem teszem közzé a hozzászólásokat, amik az egészséges életmód és a túlsúly=betegség mellett kampányolnak, mert amúgy egyetértek velük, és törekszünk is rá. De ők is értsék meg, hogy ez a bejegyzés határozottan nem a “hízzon mindenki” kampányról szól. Viszont rengeteg fórumon lehet erről vitatkoni az interneten, ha erre van ingerencia.)

A büszke öntudatom 2009/02/19

Na mit olvasok ma? -egy nőnemű(nek tűnő) egyed “Blogok a szexről“ című bejegyzését, amit saját bevallása szerint éppen az én blogom ihletett. Nem válaszolni kívánok neki, csak olyan jól szórakoztam a hozzászólásokon, hogy nem bírom megállni, hogy közzé ne tegyem őket. A bejegyzés lényege nagyjából arról szólt, hogy miért írnak az emberek a szexuális életükről blogot, amikor az csak két ember magánügye. (Ezzel egyet is értenék, csak nem értem, hogy akkor miért van ennyi látogatóm, és miért kapok köszönölőveleket.) És csupán annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a szexualitás nagyon sokszínű, nagyon izgalmas és nagyon feltáratlan terület, ami már művelése közben is felszabadít, és ha írunk/beszélünk róla, hasonlóan jótékony hatással bír. De ez mindegy is, az ellenbejegyzés írója hangsúlyozza, hogy ő korlátolt a kérdésben. Én pedig szánalmas picsa vagyok, mert nem törekszem arra, hogy szépen írjak a szexről. De legalább ne mondanám, hogy pina. És ha azt akarom kifejezni, hogy kinyaltak, egészségesebb volna úgy, hogy “a kinyílt rózsakelyhemet szerette tisztán és őszintén“. De ezt is csak a közvetlenül érintettek felé közöljem, mert ez a világ rendje. Csakhogy nekem ehhez semmi kedvem.

Zárójel 2009/02/18

Nem megy az írás. Vagyis megy, de csak pletykákat és cikkeket kommentálok (azokat is esetlenül), mert ha rólunk van szó nem megy. Igen, nekem ilyen sok idő kellett, közel egy év. Mindig a saját élményemként írtam a kapcsolatunkról, de már annyira közössé vált minden, hogy hiába a kényszer, már nem akarok úgy írni rólunk. Ez a miénk. Valahogy életünk lett, és együtt csináltuk. A valóságban, és nem a virtualitásban. Az életünk máshová került. Az életünk máshol van. A jó hír, hogy így végre elkezdhetem a “válaszolunk olvasóink levelére” c. rovatunkat. Mert kell egy kis elzárkózás. Fontos lépés előtt állunk, nem akarjuk elrontani, egymásra akarunk figyelni és egymással akarjuk megosztani.

Továbblépés 2008/10/26

Napokra elakadtam ezzel a bloggal és a hozzáállásommal. Bűntudatom volt, amiért meg akarok bántani egy másik nőt az írásommal, de nem azért, mert meg akartam bántani, hanem azért, mert tulajdonképpen leszartam, hogy neki ez majd rosszul esik. És mérges voltam, mert úgy éreztem, nem szabad azt írnom, amit tényleg gondolok. Aztán szembesültem azzal, hogy nem olya nehéz ezen felülemelkedni, és könnyedén írni, amit csak akarok. Persze addigra némileg csillapodott bennem a megvetés és szánalom okozta keserűség, úgyhogy nem is írtam semmi csúnyát. Nem hiába a háromszoros kreatív blogger címem. (Ha-ha.) Pirospont. Már csak azt kell belátnom, hogy az írásom akkor jó, amikor megfelelő távolságba kerülök a tartalmától (ezt egy nálam íróbb költő magyarázta el kedvesen), és nem személyes ügyként kezelem. Még akkor is, ha azt írom, ami én vagyok. Tudatosabbnak kell lennem.

Valahogy így lehet az orgazmussal is, ami mostanában nagyon nehezen megy. De amikor a fentiek után bemászott a combjaim közé, nem a farkával, a nyelvével, azzal a felkiáltással, hogy “csorog a nyálam!”, valami jó történt velem. Nem tudom, mi változott meg, és bennem, vagy a kettőnk viszonyában változott-e meg, de azt éreztem, hogy jó és egyre jobb, amit a nyelvével súgdos. És nem akartam hinni a pinámnak. Pedig tényleg megtörtént. A réges-régen elvesztett orgazmusom egyszercsak feltört belőlem és a szájában áradt szét. Nem tudom, hogy illik-e ennyire örülni valaminek, ami “csak egy orgazmus”, de azt hiszem mindketten boldogok voltunk tőle. Utána sokáig csak mosolyogtunk egymásra csillogó szemekkel. A legjobb nem várt fordulat…

Az élet máshol van 2008/05/12

A blogomhoz elvezető keresőszavak toplistáját “Az élet máshol van” kifejezés vezeti, ezért gondoltam tisztázom a helyzetet. Nyilvánvalóan a legtöbben az általam nagyra tartott író, Milan Kundera regényét keresik e címszó alatt. Pár éve rengeteg könyvét elolvastam, és mindig szeretettel gondolok rá. A személyes kedvenceim egyébként a Halhatatlanság és a Nevetés és felejtés könyve című művei voltak, tehát, azoknak, akik Kundera nyomán járva jutottak hozzám, ajánlom, hogy inkább az imént említett példányokra keressenek rá.
Én nem vagyok túlságosan kreatív, ezért vettem kölcsön a címet, illetve azért is, mert pontosan azt jelenti, ami az írásaimat jellemzi. Nem akartam magamról írni, csak a szexről, a testemről, a férfiakkal (és/vagy nőkkel) átélt élményeimről és a nőiségről. Ezt a határvonalat igyekszem azóta sem átlépni, mert a többi a magánélet. Ha tovább mennék, akkor tárgyiasítanám az életem, távolságot teremtenék önmagammal szemben és minden intimitással szemben. Ezért tartom utólag is különösen jó választásnak a Kundera címet: mert az Élet tényleg máshol van, nem pedig itt, a soraim között.

Cetli 2008/03/04

A tavaszi napok serkentőleg hatottak rám és meghozták a kedvet az íráshoz. De ezúttal egy másfajtához. A sok visszajelzés alapján, amiket mindenkinek köszönök!, úgy döntöttem, ideje megpróbálni más közegbe, más formában és minőségben írni. Szerintem a mostani alkotásvágyamat ebbe az irányba fogom terelni… Végig is futottam az eddigi írásokat és mindenki előtt le a kalappal, hogy soha nem tette szóvá senki azt a rengeteg elütési és nyelvhelyességi hibát, amiket a pillanat hevében megszült irományok lázas gépelése közben észre se vettem. Igyekszem kellő elszántsággal kijavítani mindet.

Egyébként az írásaim a kezdetekben jobban sikerültek, látszik, hogy nem véletlenül született ez a blog… Nem is arról van szó, hogy minőségbeli különbségek lennének, erről szó sincs. Csak az érdemes téma nem jön szembe mindennap, a blog-íróban pedig kialakul az a kényszeresség, hogy bizonyos időközönként mégis valami aktuális gondolatot leírjon. Ennek ellenére eszemben sincs kitörölni a nem annyira szeretett írásokat. Egyébként is egy nem annyira szeretett időszakból valók ezek, nem is viszonyulhatnék másképp hozzájuk…

Ennyit rólam aktuálisan.

Sokkal érdekesebb megtapasztalni hogyan működnek a feromonok! Van egy csoporttársam, alacsonyabb nálam egy fejjel, és mindig piros nadrágban van. Piercing van a szája csücskénél… Normális körülmények között meg se nézném. (Bár a piercing miatt igen, épp egy újabb ékszeren gondolkozom…) Viszont azt vettem észre, hogy hétről hétre nem tudom levenni róla a szemem és az összes érzékszervem mindenféle fantáziákat gyárt róla. Pedig idiótán beszél, és zavaróan ejti a t hangot… Sosem kezdenék vele, mégcsak érdekesnek sem találom a hozzászólásai alapján. De a szexuális ösztöneimet megmozgatja, és ez olyan képtelenség…De a titkos biokémiai folyamatoknak legalább egy haszna van: motiváció, hogy bejárjak az órára! Ja, és férfiszempilla-fetisiszta lettem! (jelentsen ez bármit)

Önvizsgálat 2007/04/20

Nem hittem, és tulajdonképpen még most sem hiszem, hogy hosszútávon leköt egy blog írása. Azért kezdtem bele, mert túl sokat figyelem önmagam, a testem, a viszonyomat másokkal: férfiakkal, nőkkel, családtagokkal, szeretőkkel, szerelmekkel, idegenekkel. És minden kételyem ellenére azt gondolom, hogy mégis jó ötlet volt. A szexről, a vágyaimról, az élményeimről… stb. való tudatos írás serkenti az alkotásvágyam, összefogja a gondolataimat, fontossá tesz elhanyagolt dolgokat és fordítva. A pozitív visszajelzések jót tettek az önbecsülésemnek, bár még mindig nem tudom, hogyan írjak magamról, hogy én is szívesen olvassam vissza. Bizonytalanul próbálgatom, miről írhatok, és miről nem, mi az, amit (nem)szégyellek magam előtt. Fogalmam sincs továbbá, tudok-e úgy írni, hogy ne másnak szóljon. Épp ezért mutatom meg másoknak egyre bizonytalanabbul, miközben kifejezetten vágyom, hogy idegenek rá(m)találjanak.

Elkezdeni volt a legnehezebb, tele volt a fejem, és nem voltak korlátok, nem tudtam felépíteni egy szerkezetet a fejemben, egy vázat, amelyre felfűzhetem a fejemben felhalmozódó képeket és érzéseket. Végülis csak erőltetni kellett és elindult. Mostmár a hangulatomra hagyatkozom. De így is túl sok minden van, ami kikívánkozik még. Egyelőre kitart a türelmem, és a hitem, hogy nekem ez jó.

És tényleg jó! Van egy elméletem magamról, illetve a szexualitásomról, ami lényegében az, hogy ha nem tartom magam féken, akkor olyan mértékig elfajulnék, amit nem tudnék jóvá tenni. Többet engednék meg magamnak, mint amire szükségem lenne. Tehát, azt hiszem, hogy a sok leírás, megfontolt értelmezés, átgondolt történés majd segít tudatos, kiegyensúlyozott és higgadt nővé lenni. De hogy hihetem ezt..?!

A másik dolog, amin a blog kapcsán gondolkoztam, az a nyitottságom. Beszélhetek én ennyire nyíltan magamról? Úgy értem, jól esik nekem? És persze, jól esik, mert ilyen vagyok. Csak a blog akkor is itt van, feltárulkozva, amikor a föld alá akarom ásni magam mindenki és minden elől. Arról nem is beszélve, hogy milyen megrázó lesz, amikor majd épp a nyitottságomat fogja elutasítani valaki, amit a blog (is) csak természetessé tesz a mindennapokban.

De addig is, minden megy tovább a maga exhibicionista, perverz és szókimondó útján…