az élet Máshol van

Test-tapasztalatok 2010/03/05

Kategória: farok,férfi,illat,mell, — lecriturefeminine @ 11:22

A jó játék hülye gyerekeknek című rész következik. Az előzmény az volt, hogy már 40 napja nem menstruálok, viszont időről időre tapasztalom a menstruáció előtti és alatti tüneteket. Tényleg összezavarodik a rendszer a fogamzásgátló elhagyásával, de türelem. (És nem vagyok terhes, olyannyira nem, hogy még tesztelni is feleslegesnek tartom a dolgot.) Na és például a napokban nagyon feszül a mellem. A gyűrű előtt ugyanez volt, a gyűrű mellett mérséklődött, majd a tablettával visszatért, szóval nekem ez a PMS defektem. Akkor érzem leginkább, amikor leveszem a melltartómat, és tudatosodik a mellem súlya. Pasi látta rajtam, hogy nem esik jól, és rögtön a kezébe vette lemeztelenedett melleimet. Aztán megkérdeztem, hogy nehéz-e. És jött az ötlet, hogy mérjük meg. Konyhai mérlegen! Aztán elképedtünk, hogy egyik (kb. 1,5) nagyobb, mint a másik (kb. 1,2). Majd jött a következő ötlet, mérjük meg a heréit. És akkor már mérjük meg a farkát is. És a dicséret, hogy van ott anyag (kb. 0,4). Hát így telik egy csendes este. De hát az ember kíváncsi a testre mindenféle módon… Remélem, más is csinál ciki dolgokat.

A másik fura dolgom, hogy imádom a farkának az illatát. Méghozzá egyre jobban. Nem csak fürdés után, hanem reggel, ébredéskor is, vagy a nap végén, amikor már nem érződik a szappan, csak ő maga. Egyszerűen jól esik odaszimatolni, és megnyugtat, amit érzek. És minél többször csinálom, annál jobban szeretem. Mert sokáig ezt perverznek éreztem. Elvégre miért szagolgatnám és főleg miért élvezettel szagolgatnám a pasim farkát, amikor a túlsterilizált kultúránkban ez biztosan nem illendő. De szerencsére levetkőztem gátlásaimat. És ami még jobb, korábban nem engedtem oda a punimhoz pasit, ha nem éppen a fürdőből jöttem. Viszont e tekintetben is felszabadítottam magam. Mert ő is szereti az illatom. És mostanában ez különösen sokat hallom tőle. (A tavasz…)

 

Esszencia 2008/05/14

Kategória: illat,izzadtság — lecriturefeminine @ 14:14

Az az illat a nyakadon…
Nem nem a parfümöd,
a hajad, a bőröd, a csontod illata,
puszta létezésed láng forró szaga,
a szaru tobzódó mámorpárlata,
a fölhabzó erény tarkód szegletén.
A testedből fonódó vágy ütőerén.

(Ákos)

Az jutott eszembe szex közben, hogy azért izzadunk, hogy összefolyhassunk. Mintha az egész kiválasztódás arról szólna, hogy a lényegünket préseljük ki magunkból, hogy a másik tudomására adhassuk. Felkínáljuk a testünk esszenciáját, amit a hétköznapokon a bűz és az undor jelzői fednek el az idegenek elől. De egymáson mozogva és egymásba olvadva a testünk folyékonnyá válik és cseppfolyósan eljutunk a másik testének rejtett zugaiba hogy minden porcikáját bejárhassuk. És az izzadtság már semmi rosszat nem jelent. A másik testének az ajándékaként, lényegeként és ízeként nyaljuk le róla. A bőrünk különböző illata is közössé válik, összekeveredünk az izzadtságunkban. És a világ legtermészetesebb dolgává válik, hogy a homlokáról lecsorduló “ő” az élvezettől tátva maradt számba cseppenjen.

 

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.