Kísért a múlt 2008/10/03

Nem kedvesMhez fordultam (először), amikor igazán baj volt. Magamban maradtam és pornót akartam. Hónapok óta nem jutott eszembe filmeket nézni, és mégis, elöntött az a régi ismerős vágy, és szinte megbabonázva ültem oda a géphez. A régi kedvenc gyűjtőoldalakon kezdtem válogatni -volt bőven miből. Többszáz oldalt néztem végig, mire sikerült elég kisfilmet összeszednem, amiről úgy gondoltam, hogy ennyi már elég lesz. Eszembe jutott, hogy azelőtt mindennap végigjátszottam ezt, és válogattam, amikor nem volt ennyi felhalmozódott frissítés. Nem tudom, hogy volt akkor elég, és nem tudom, hogyan élhettem ezt át. Mintha egyik napról a másikra tengődtem volna. És a mocsokban dagonyáztam.

Ahogy most is. Hamar eljutottam az undor-határomat súroló “old men” kategóriához. Öreg, ősz pasik, akiknek már nem áll többé igazán keményen a farkuk, ráncos a seggük, lógnak a tökeik és műfogsoruk van. Mindig, kivétel nélkül, hamvas, nagyon fiatal és kifejezetten kislányos kinézetű lányok a partnereik, akik üdék és vonzók. Mindig is nagy hatással volt rám ez az óriási ellentét. A szépség és a szörnyeteg találkozása. Mindig arra gondoltam, hogy a szánalmas, kivénhedt faszok úgy basszák ezeket az ártatlan kis pinákat, mintha ez lenne az életük utolsó lehetősége. Az öreg férfikezek olyan mohón nyúlnak a hibátlan selymes bőrű testekhez, mintha örökéletet adó elixírhez nyúlnának. És mindig nyalatják a seggüket a lányokkal. Nem tudom, nem jöttem rá a seggnyalás dramaturgiai funkciójára ezekben a filmekben, de szinte sosem marad ki. Bizarr elegyet alkotnak a szereplők. A világ egyik legizgalmasabb dolga egy idős férfiről fantáziálni, miközben a legundorítóbb képek egyike elképzelni, ahogy egy ilyen hozzám ér. Egyszerre akarok elélvezni, és kirohanni a wécébe hányni tőle. A legszánalmasabb módja ez számomra annak, ahogy egy férfi megjelenhet előttem. Nyilván nem véletlenül szeretem, pontosabban szerettem azelőtt ilyen nagyon ezeket a filmeket.

És szeretem most helyette a valóságot. Csak a rámzúduló múltat néha nagyon nehéz elbírni. De eszembe jutott, hogy mostmár ketten vagyunk, és végül ő vígasztalt meg és tett helyre.

Pszichoanalízis 2007/10/31

Valószínűleg nagyon kevés olyan nő van, aki sosem esett egy nála jóval idősebb férfi bűvöletébe. Én kifejezetten hajlamos vagyok erre. Jobban mondva a fantáziám kifejezetten hajlamos rá. Korábban egyenesen elképzelhetetlen volt, hogy a korombeli srácok felkeltsék az érdeklődésem és ma is előítéletes vagyok velük szemben. Azért a túlzásokat is kerülöm, mert mégiscsak a földön kell járni. Persze nyilvánvalóan élveztem, hogy 16 évesen megismertem az izgalmasan különc 27évest, akivel szenvedhettünk, hogy miért nem lehet ezt vállalni, és nálam mindig jó ponttal indult az a pasi, akivel tulajdonképpen külső okoknál fogval nem is lehet semmi. Így az akkoriban megismert, szintén 27éves szexuálpszichológus is kedvemre volt. Lenyűgöző dolgokat mondott rólam, amiket akkor nem tudtam, a hanglejtésemből tudta, hol tart a ciklusom, jobban ismerte a testemet, mint én magam. Mire is vágyhat egy önmagát kereső, lázadó tinédzser, ha nem egy pszichoanalízisre… Engem legalábbis felizgatott. Azóta tud begerjeszteni az “okos férfi”, az agyam a kezdetektől fogva a legfontosabb erogénzónám.

A furcsa az, hogy azóta is többször akadtam össze idősebb férfivel, sosem történt semmi komoly. Persze a fejemben igen és ez hatalmas orgazmusokat okozott, de inkább stimulálóként voltak jelen, és csak az agyamban, mint a valóságban. Mindig szívesen játszom el a gondolattal, hogy szeretőjévé leszek egy nős, 40-es férfinek, de ezt is csak az elutasításért, mert tudom, hogy a végét a szenvedés jelentené, a könyörgés, a dühös szex és kiabálás. Valami olyasmi, ami a sznvedéllyel, vagy a szenvedély végével jár. Mint amikor nem tudjuk, hogy hol vagyunk, magunkhoz térve az ájulás után. Ezekre a fantáziákra is szükségem van. Csak nem értem, miért…

A valóságban ott vannak az idős urak, az apám barátai például. Jól szituált, zömében cégtulajdonos férfiak, a feleségüket mind megcsalta már és talán épp ezért olyan izgalmas velük. A kedvencem egy nagyon magas, roppant férfias testalkatú ember, több, mint 30évvel idősebb nálam. “Édesnek” hív és mindig megsimogat, ahol ér. Ha mellettem ül, a combom. Ha egymás mellett állunk, átkarol, vagy a hajamba túr. Az a kedvencem. Nagy keze van, erős. Ahogy a hajamba nyúl elképzelem, hogy megmarkolja és hátrahúzza a fejem. Egyszer elég sokat ivott és távozás előtt úgy adta a kötelező puszit, hogy el kellett hajolnom, hogy ne menjen “illetlen” helyre.

A másik kedvencem nem a tipikusan férfi jegyeket viseli magán, de nagyon kellemes ember. Neki csak “bébi” vagyok, ami egy viccelődésből maradt meg. Az illatomat szereti a legjobban. Sokszor csak odahajol a nyakamba és mélyen magába szív engem. Persze, hogy felizgat…

Mégsem kezdnék velük, az a baj, hogy nem szeretem, ha valami tényleg meg is történik, mert akkor nincs visszaút. Jó ott lebegni a határvonalon, ami feszültséget kelt, mert megtehetném, de mégsem teszem. Miközben saját magamat kínzom az édes tagadással, ami még inkább gerjeszti a vágyat.

Nos, igen. És az apa-komplexusom sem elhanyagolható…