Mostanában úgy látszik a virtuális élet elnyomja a valódit. Nem tudok arról írni, amiről szeretnék. Hogy milyen jó irányba változunk. Hogy a külső hormonok elhagyása milyen sokat számít. Nem hittem el, most is alig hiszem. Nem is emlékszem, mikor volt utoljára ilyen. Érzem, hogy túl sok volt már a pinámnak, mégis mosolyogva és csöpögősen lovagolok a farkán. Nem tudom abbahagyni. És főleg nem tudom, meddig bírjuk megállni, hogy ne alakuljunk családdá. Addig is szívem szerint csorgatnám a valóság ihlette pornótörténeteket.
De szeretem a blogomat, szeretem azokat az embereket, akik közül sokakat nem is ismerek, de mégis a mindennapjaim részévé váltak, és szeretem a lassan, de biztosan szövődő barátságokat is. Nem vagyok csodatevő jótündér, sem mindentudó vagy mindenható, de nagyra értékelem, amikor valaki megtisztel a bizalmával és beavat a privát szférájába, mert számít rám valamiben. De saját magam szempontjából is fontos a blog. Nyomon követem az életem alakulását. Hogy mennyit változom. És feljegyzem azokat a csodálatos érzéseket, amiket olyan könnyen elfelejt az ember a pillanat elmlásával. Ezért foglalkozom most a bloggal.
Rossz tapasztalatok értek mostanában. Először egy névtelen hímnemű, aki nem csak engem, de más hozzászólókat is sértegetett, gyakorlatilag minden ok nélkül; majd jött a férfi/nő? névtelen, akivel nem találtuk meg a közös hangot, sajnálatomra, mert úgy tűnt, hogy tényleg tudnánk tanulni tőle. Annak ellenére, hogy a pedagógia képességei kevésbé működtek hatásosan -legalábbis a kommunikáció két irányba ment. Remélem, még itt van.
És most kaptam egy elképesztően bunkó hozzászólást, ami konkrétan a személyemnek, még konkrétabban az alkatomnak szólt. Töröltem, egyrészt mert nem tartom nagy érdemnek azt, ha valaki fújjog másnak a fenékméretén; másrészt, mert a hangnem olyan utálatos volt, amit nem tolerálok a saját blogomon.
Egyébként nem mondott újat, sosem titkoltam, hogy nem vagyok vékony lány, de ez sosem gátolt meg semmiben. Boldog párkapcsolatban élek, nagyon szerelmes vagyok, lassan, de biztosan építem az ún. karrierem, és egy nagyon keményen megdolgozott diploma van mögöttem. A családom jól él, sikeresek, a barátaim pedig bármikor bármit feláldoznának értem, ahogyén is őértük. Volt, amikor zavart, hogy nem vagyok vékony, hogy nem hordhatok akármilyen ruhát stb. De mára megtaláltam a stílusom, tudom, ki vagyok, mik az értékeim, mik a gyengéim, és jól nézek ki. Egy ember legalábbis nagyon szépnek tart a nap huszonnégy órájában. És bárcsak egyedül ő lenne így ezzel, akkor nem kéne elutasítanom mások közeledését, és nem kéne mindig elhessegetni az előbújó kisördögöt sem. Gyönyörű a mellem, van derekam, és csípőm a klasszikus női homokóra formával, szép kerek a fenekem, mit akarhatnék még? Nem rejtegetem magam, sőt, szeretem megmutatni azt, amim van. Élveztem a fotózásaimat, örömmel barátkoztam össze a fehérnemű bolti eladókkal, akik el voltak ájulva, hogy mennyivel erotikusabban viselem a csipkét, mint egy-egy gebe lány, aki csak azért szenved a próbafülkében, mert a pasija elvárja tőle. És mindig zavarba jövök tőle, mert nem értem, mire gondolnak az emberek, amikor arról beszélnek, hogy milyen vonzó energiák áradnak belőlem. Hát ez van. Egyébként a férfiak jobban szeretik azt a nőt, aki élvezettel eszik, mint azt, aki fanyalog és magvakon él. De főleg jobban szeretik azt, aki mosolyog, mint azt, aki idegenekre mutogat, hogy na ez meg kövér. Igen, kövér. És? Elárulok egy titkot: sem a boldogság, sem a szépség nem súlyfüggő, csak azon múlik, hogy te hogy érzed magad. Komolyan ezt kell magyarázni? …
(Kieg.: Mindenki nézze el nekem, hogy nem teszem közzé a hozzászólásokat, amik az egészséges életmód és a túlsúly=betegség mellett kampányolnak, mert amúgy egyetértek velük, és törekszünk is rá. De ők is értsék meg, hogy ez a bejegyzés határozottan nem a “hízzon mindenki” kampányról szól. Viszont rengeteg fórumon lehet erről vitatkoni az interneten, ha erre van ingerencia.)
Hozzászólások