Mindig nagyon élvezem az erotikus álmaimat, úgy várom ezeket, mint a kedvenc sorozatom következő részét. Hogy vajon kivel, hol, hogyan, és mit. És bár néha zavarba ejtő képek születnek, alapvetően inkább feltöltődöm a kalandozós éjszakákon, és jó kedvűen ébredek. A hatás pedig egész nap kitart. De most nem csak álmodtam. És azt hiszem, ez is a fogamzásgátló hormonok elhagyásának köszönhető. Egyszerűen szexelni akartam minden pasival, akiben megláttam azt a valamit. Az ilyesmi meg látszik az ember lányán, és megkapja a visszajelzéseket is, hát, nem is tudom. Kicsit bűntudatom volt emiatt. Új jelenség ez, vagy legalábbis jó időre elfelejtett, de most majd kibújtam a bőrömből és egész nap mindenféle mocskos dolgokról fantáziáltam. Aztán mondogatni kezdtem pasinak, hogy bekattantam, és nagyon durva a helyzet, de nem volt rá oka, hogy haragudjon, inkább nevetett rajtam. Tudom én, hogy imádja, ha ribanccá változom. Viszont aztán történt egy furcsa dolog. Éppen a punimban járt az ujjaival és éppen nagyon be voltam gerjedve, már csábított az orgazmus fénye az alagút végén. Ekkor bedobta egy munkatársa nevét, akit az egyetemről ismerek, és esztétikai értelemben a leggyönyörűbb srác a világon, akit valaha láttam, de amúgy sosem érdekelt másképp, és annyira kiakadtam ettől, hogy mégis hogy jön az a fiú az én fantáziámba, hogy az egész varázs elszállt, és abbahagytuk (pontosabban átmenetileg felfüggesztettük) a szexet. Aztán rájöttem, hogy nincs semmi baj velem. Nem azért voltam másokra rágerjedve, mert érdekelnek, vagy tényleg félre akarok lépni, csak a petesejtem játszott velem. Nincs konkrét ember, akiről szívesen fantáziálnék, akire tényleg vágyom. Nem hiányzik a kapcsolatunkból senki. És ez valahogy nagyon jó érzéssel töltött el, engem és a puncimat is.
Angyalszajha 2008/10/30
Ha kialakul egy kapcsolat, akkor előbb-utóbb szembesülni kell azzal, hogy valakihez tartozunk, és ezért kerüljük az intim szituációkat másokkal, mert ezek kezdenek egy emberhez kötődni. Én elfelejtettem ezt tudatosítani magamban, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy folyamatosan más pasikkal hetyegtem, csak annyira élveztem a kapcsolat kibontakozását, hogy más férfiakon nem jutott eszembe gondolkozni. Valahogy trmészetesnek vettem, és veszem a kedélyes viszonyt az egykori szeretőkkel, barátokkal és virtuális partnerekkel. Valahogy nem vettem észre, hogy a velük való kapcsolat változik az igazi kapcsolatommal együtt. És ott voltam egy bulin, ahol felbukkant a szé szőke fiú, akinek az ágyában egykor igazán pompásan éreztem magam. Az volt a furcsa a találkozásunkban, hogy olyan természetes volt, és tulajdonképpen csak beszélgettünk, és dőlt belőlünk a szó, mert évek óta ismerjük egymást és ezer éve nem találkoztunk. Aztán azt éreztem, hogy nem véletlenül kerültem az ágyába régebben, és hogy vajon a vágy, amit valaki iránt érzünk, megváltozik-e, ha közben kikötöttünk valaki mellett. És arra jutottam, hogy nem. Nem tudtam nem kívánni őt, de mégsem volt ugyanaz, mert közben minden porcikámmal szerelmes voltam kedveSMbe, és eszembe se jutott beengedni a férfiszépséget a pinámba. Akkor sem, ha közben éreztem, hogy egyre közelebb kerülünk egymáshoz az éjszakában. A végén egymásba bújva ültünk és igen, csókolóztunk. Nem éreztem idegennek, hogyan is lehetne idegen az, aki korábban a számba élvezett és a pinámat csókolta. Nem akartam abbahagyni a csókot, de nem azért, mert erre vágytam vagy többre vágytam. Hiszen eszembe sem jutott dugni vele. Inkább csak figyeltem, hogy milyen más a szája, más az íze, másképp hatol az ajkaim közé a nyelvével. A társaságát nem éreztem idegennek, de a csókját igen. Hajnalban váltunk el, és nem volt bűntudatom. Felkavart a dolog, eléggé összezavarodtam, de nem tudtam önostorozásba kezdeni. A fejemben egy pillanatra sem felejtettem el kedveSMet, és nem azért, mert hú, ha ezt megtudná, hanem azért, mert ő a pasim, és bennem van. Azóta már sok hónap eltelt, és az eset óta nem keveredtem semmi hasonlóba. Ugyanakkor épp tegnap jutott eszembe, hogy nem fekszem le más férfiakkal. Furcsa ebbe belegondolni, még akkor is, ha tulajdonképpen nem vágyom más férfiakra. Mindenesetre, felvetettem, hogy párként cseteljünk és ismerkedjünk nőkkel, férfiakkal, párokkal, terémszetesen főleg szexre koncentrálva a beszélgetéseket. Csetszexelni nem akarok, nem tudom elképzelni, de állatira felizgatna, ha egy nő hallgatna vagy nézne minket szex közben. Csak azt nem tudom, hogy mi a fenét jelent a hűség.


Hozzászólások