Fűző újfent 2008/07/01

Korábban olyan fűzőt vettem, ami egyszerű, a melltartón lévő kapcsokhoz hasonló módon záródott. Most a birtokomba került két szatén fűző abból a fajtából, amiben nehéz leülni, és levegőt venni és bizony jól meg kell húzni a befűzött zsinórt, ahogy azt a száz évvel ezelőtt (és régebben) játszódó filmekben látjuk. Maga a ruhadarab elég drága, de imádott barátnőim egyike volt olyan szemfüles, hogy semmi pénzért megrendelhettük őket a neten. Mivel még sosem volt rajtam ilyen, az első próba kicsit megijesztett és nagyon megizzasztott. Nem számítottam rá, hogy nehéz felvenni, mint ahogy arra sem, hogy egyedül szinte képtelenség. Nem véletlenül voltak a régi korok asszonyainak öltöztetőnői… Aztán az ember másodjára már jobban bele tud bújni: meg kell találni azt az állapotot, amit tartatni akar a fűzővel és addig minden erőfeszítésre szükség van, hogy kitartson, amíg befűzik, de ha kész, akkor bele tud simulni az új formába és egészen különlegesnek érzi magát. Mindenekelőtt a legideálisabb tartást veszi fel, ami ahogy tudatosul a test számára, máris inkább hálássá válik, nem pedig ellenségssé. De sokkal fontosabb, hogy milyen elbűvölő érzés végigsimítani a hasamon, derekamon, a mellemen, azzal a gondolattal, hogy most mindennek megvan a helye és pont úgy van, ahogy akarom, hogy legyen. Meghát az ember életrevaló lánya rögtön izgalmasabbnál izgalmasabb szerepjátékokról ábrándozik és alig várja! Tehát azt kell mondjam, hogy van elérhető ár, az élmény pedig olyan meghatározó, hogy ha csak egyszer (de szerintem kizárt, hogy ha valaki egyszer felvette, akkor soha többet) veszi fel az ember, akkor is megéri megvenni, mert olyasmit nyújt, amit egy nőnek nagyon jól esik.

Kellemes meglepetés 2008/02/10

Ezt a képet ma találtam és örömmel állapítottam meg, hogy pont ilyen fűzőm van. Csak feketében, természetesen. A fehér színű fehérnemű nem az én világom. Egyáltalán, a feketétől különböző színű fehérnemű nem az én világom, ha pontos akarok lenni.

A ruhadarab érdekessége pedig, hogy amolyan Madonna-mellként híressé vált, csúcsos formát csinál a mellemnek. Korábban azt hittem, hogy csak nekem, mert nekem nagy van. De ezek szerint, a tervező részéről ez szándékos volt.

Egy barátság kezdete 2007/05/14

Mint ahogy azt már említettem, megajándékoztam magam egy klasszikus fazonú, fekete, csipkés fűzővel. Katalógusból választottam, így hetekig vártam rá, hogy megérkezzen. Igazán megörültem a csomagnak, ami várt rám itthon, izgatottan bontottam ki és alig vártam, hogy lenyugodjanak a kedélyek és nyugodtan próbálgathassam. Természetesen egy pár combfixet is előhalásztam hozzá, hogy teljes legyen az összahatás.

Korábban nem gondoltam, hogy ilyesmikkel töltöm meg a szekrényem fiókjait, de egy ideje furcsa vágy dolgozik bennem, ez akarta a fűzőt is. Na nem mintha bánnám, épp ellenkezőleg. Nagyon izgalmas efféle kelmékbe bújtatni a testem, mert már önmagában felizgat a tudat, hogy ezt veszem fel. A fantáziám beindul, arra gondolok, milyen alkalmak adódhatnak, amikor mások előtt is viselhetem majd. És nem feltétlenül a szexuális együttlét az, ahol megakad az agyam ilyenkor, de ösztönösen fordulok azok felé a férfiak felé, akikről tudom, hogy különösen fogékonyak, nemcsak rám, de rám fekete csipkébe borulva.

A másik hóbortom, hogy fotós híjján szeretem megörökíteni azokat a pillanatimat, melyek során csak próbálgatom magam. Egyrészt, mert kíváncsi vagyok, hogy mit lát belőle egy “harmadik szem”, másrészt, szeretek vele eldicsekedni, megmutogatni, hogy én ezt is megteszem. Nem tudom, mivel kezdődött, de kedves játékommá vált a “shot myself”. A képeket ritkán mutatom meg, leginkább beavatottaknak, de van, hogy vad idegenekhez támad kedvem. Sosem tagadtam exhibicionizmusom. De mégis úgy vélem, több ez annál. Legszívesebben azok előtt tárom fel lányszobám titkos képeit, akikhez kötődöm, mert akkor már nem csak az én izgalmamról szól a dolog, mint ahogy egy idegennek való megmutatáskor történik. Ilyenkor a másik izgalomba hozása is a célom, ami ugyanannyira jól esik nekem is. Talán valami perverz kifejezése ez részemről a másikkal való törődésnek…

De visszatérve a fűző okozta örömökre, hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy bizony az egészben a legizgalmasabb a harisnyatartó. Megmagyarázhatatlan, de nem is igényel különösebb kommentárt. Egyszerűen van valami hihetetlenül erotikus abban, ahogy a fenekembe vág a vékony pánt. Mint ahogy abban is, ahogy ráfeszül a combomra és a combfix csipkés végébe torkollik.

És már el is képzeltem, hogy a fűzőt és a harisnyát viselve csupán, négykézláb térdelek, és felkínálom a vékony pántok és csipkeszegélyek keretezte pinám. És élvezem, hogy bár csak egy apró részletről van szó, mégis egy kicsit izgatottabban mozog bennem a farok, egy kicsit erősebben markol a tenyér és egy kicsit hangosabb a nyögésem…

 

Igen, akarom! 2007/04/17

A vásárlás szenvedély, mondják. De magamat nem tartom függőnek, legalábbis e tekintetben. Vásárolni macerás: kell hozzá pénz, idő, türelem, jártasság, hogy mit, hol, mennyiért…stb. Ráadásul, ha végre rászánom magam, mert több dologra is szükségem van, sokkal nagyobbak az elvárásaim és hajlamos vagyok megvenni dolgokat, amikre nincs is szükségem. “Mindegy, hogy mit, csak vegyünk valamit!”- szindróma. Az idézet egyébként az ötéves énemtől származik a görögországi nyaralás során felfedezett csillogó bizsu-bazárra reagáltam eképp.

Az utóbbi időben az efféle késztetéseim a fehérneműket illetően élénkültek fel. Fontosnak érzem, hogy legyen belőle, és ne csak a kényelmes pamut bugyikból. Már- már közhelynek számít, hogy az egész közérzetünket meghatározza az, hogy mit viselünk a ruha alatt. Ugyanakkor mégis mérges vagyok magamra, amikor a sokadik nem hordott darabot viszem haza. Mert hiába harisnyák, tangák, hálóingek, kesztyűk… stb., igazából partnert kívánnak, méghozzá olyat, aki értékelni is tudja. Én pedig nem vagyok hajlandó akárkinek felvenni őket.

Persze mindig vannak különleges alkalmak, akár általam kinevezett napok is, amikor így akarom kényeztetni magam. Amikor szeretném, ha az arcomon, a tekintetemen, a mosolyomon látszana, hogy bugyi nélkül vettem fel a harisnyát. Nehéz eldönteni, hogy az adott kellék viselése az, ami izgalmassá teszi a dolgot, vagy a finom csipke, simogató nylon, hűvös szatén… már önmagában is elég ahhoz, hogy úgy érezzem, valami többet öltöttem magamra pusztán egy ruhadarabnál.

A legizgalmasabb viszont az, amikor a gondosan kiválasztott ruhadarabot nem a magam kedvéért veszem fel, hanem egy csipet titkos hozzávalóként a másik kedvéért, így válva megmagyarázhatatlanul vonzóbbá előtte, és téve felizgultabbá őt is. (A szexben minden oda-vissza hat?! Mintha újra és újra ezt fogalmaznám meg a bejegyzésekben.)

A legújabb szerzeményem egyébként egy gyönyörű, fekete színű, klasszikus, csipkés fűző, amit egy katalógusban néztem ki, így pár hét múlva ér csak el hozzám, sajnos. Nem mintha kéznél lenne a másik, aki kellően ínyenc ahhoz, hogy kiélvezze, de olyan sokáig rágódtam rajta, mire eldöntöttem, hogy akarom, hogy mostmár türelmetlenül várom. Pedig nincs is rá szükségem, nem mindennapi viselet, és a ruhatáramhoz sem illik különösebben. Akkor meg miért gondolom erről is, hogy szükségem van rá? A vásárlás előtti dilemmám oka is ez volt, miért kell nekem csipkefűző, szatén kesztyű, extrémtűsarkú cipő…és még sorolhatnám? Fogalmam sincs… De nagyon jót tesznek a nőiségemnek, ami bennem megbúvó kisördögként követelőzik újra meg újra…