Ajándék 2009/02/04

Azt mondta, kedvesnek tartja, hogy mindig küldtem neki képeket. Meglepett, hogy éppen kedvesnek, és nem mondjuk inkább kurvásnak mondja, hiszen ezek a képek mind a fenekemről, a pinámról, a mellemről szóltak -különféle beállításokban, különféle kiegészítőkkel. Mert néha elkapott a vágy és a fényképezőgép után nyúltam. Alapvetően nem ajándéknak szántam a képeket, inkább a magam kíváncsiságát elégítettem ki velük. De miért ne osztottam volna meg őket, és miért ne éppen vele osztottam volna meg őket, hiszen éveken át hetente többször, olykor napi rendszerességgel élveztük egymás (távolságát) hangját és fantáziáját. Nem csoda, hogy sokszor kifejezetten azzal a céllal készítettem a sorozatot, hogy ő majd lásson. Talán a fizikai távolság késztetett arra, hogy valamiféleképpen jelenlevővé tegyem a testem. És nem is tévedtek nagyon az ösztöneim, hiszen azóta is kedves emlékként őrzi a testem képeit. Tényleg jól vette ki magát a feltárulkozásom. Arra emlékszem, hogy amikor megvettem az első fűzőmet, és megmutattam neki, hogyan áll, azt mondta, ehhez foghatót még sosem látott, hiába nézte végig a rengeteg pornóoldal hasonlóan felöltözött színésznőit, azt mondta: az nem ilyen. De már sokat lát, és ismeri minden porcikámat, és az autoszexualitásom is igencsak háttérbe szorult, úgyhogy nem foglalkozom ön(kielégítéssel)fotózással. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem gondolok rá. Csak valahogy kicsit el is távolodtam a testemtől -néha legalábbis ez az érzés kerít hatalmába. Szóval karácsonykor szabadjára engedtem a fantáziám, és az ajándék mellé a fenekemmel is kedveskedtem. Semmi különös: egy széles vörös-bordó szalaggal kötöttem egy masnit, pont a fenekem fölé, amit jól kidomborítottam. Először nem voltam biztos benne, hogy értékelni fogja, nem voltam biztos benne, hogy izgalmas lehet még számára egy ilyen kép. De örült neki, és a lehető legjobb választ kaptam: “Jó újra rácsodálkozni.”

Egy húsvét hétfő 2008/03/24

- Vakrandi egy (újabb) idióta ikrekkel, aki a kávézó asztalára pakoltatta ki a tűsarkú lakkcipőmet. Az asztalszomszédok számára kínos, számomra természetes és jókedélyű beszélgetés arról, hogy a férfiak lábfétise szerintünk miért inkább domináns; arról, hogy Sade márki Justine-je annyira unalmas, hogy nincs türelmünk megbotránkozni rajta; arról, hogy a művész nem lehet közömbös, hiszen én mindig megkívánom a kezet, ami létrehozta az engem elbűvölő alkotást. És a szokásos mikor találkozunk legközelebb kérdés, amit egy ikrek szájából sosem szabad komolyan venni – jobb, ha tőlem tudod.

 

- Egy hármas, időnként négyes fotózás egy elbűvölő fotós nővel, aki borzasztóan lelkesedik és nagyon szeretem a bátorságát, amiért a szexualitást fotózza. És mert nem annyira a maga örömére teszi, inkább önmaga megismerésére. A kíváncsisága és nyitottsága lenyűgöző. Hosszú közös munkát kívánok vele, és remélem, meg is valósul. A tervem, hogy az írásokból könyv-album készüljön a saját képeimmel. (Bár ne lennék ikrek, akkor most elkötelezettebbnek érezném magam. De írjon az, aki szerint jó ötlet és még fizetne is érte a könyvesboltban.)

 

- Egy bizarr találkozás egy idegen férfival, aki fotózás közben érkezett és elrontotta a lovaglópálcás tervünket, mert kötözgetni kezdett, amiért nehezteltem rá. De semmi különös nem volt a helyzetben, kivéve, hogy még sosem mutatkoztam be egyszál semmiben egy pasinak. De kedves volt, leült mellém, végignézett a lábamon (a combfixemen) és odabökte: “szép ez a fehérnemű”. Kösz, ez kedves.

 

- “Ó, megint mennyire édes a hangod!” felkiáltással kezdődő telefonbeszélgetés a metrón, hogy még hangosabban kelljen elmagyaráznom, hogy a rajongása kedves, de nekem most üzleti ügyben van rá szükségem. Mint kiderült neki is rám: a pornóüzletébe. De semmi film! “Dehogy, ennél sokkal jobban szeretlek.”

 

- Alvás előtt még egy jóbaráttal: “Naná, hogy mondtam, hogy tőled van a csipesz, mindig eldicsekszeK vele.” Mert az ilyesmitől elolvad, egyszerűen imádja a legapróbb visszajelzéseket is és ezért imádok a kedvében járni. Például azzal, hogy a kedvéért még a mellbimbóimra is felcsippentem a fotózás közben, és elárulom neki, hogy ezeket az állítólag nagggyon jól sikerült képeket neki adom ajándékba.

Lencsevégre kapva 2007/10/07

Féltem a fotózástól, pedig a lehetőség évek óta adott. Egy ideje fellángolásszerűen saját (és mások) ajzószereként játszadoztam a saját fényképezőgépemmel. Egyrészt én akartam látni, másrészt azt akartam, hogy mások úgy lássanak. De sokszor zavaróak a korlátok, ha mindent nekem kell csinálnom, annak ellenére, hogy néha nagyon izgalmas képek születtek. Szerintem. (És mások szerint.)

Viszont, ha valaki más kezébe kerül a kamera, akkor ő is irányít, ő lát és ő rögzít, elvesztem önmagam és az önmagamról alkotott képemet. Olyanná válok, amilyennek a fotós lát. Ráadásul meztelenül szerettem volna mindezt, vagy legalábbis kevés ruhában. Ami egy másik akadályt állított elém, ugyanis nem tudtam elképzelni, hogy meztelen legyek valaki előtt, akivel csak dolgozom, és mindezt természetesnek éljem meg. Az önbizalomhiányom és a túlzott önbizalmam szülte feszültségről nem beszélve, tehát hogy én aztán nem mutogatom a fenekem, közben meg azon aggódtam, hogy a szakember majd be fog gerjedni…stb. Hát, ezeket is csak azért gondoltam, mert ismeretlen volt számomra a helyzet.

Először is, annyi mindenre kell figyelni (honnan a fény, mit az utasítás és hogy tartsam a fejem…), hogy minden meztelenség ellenére, egy pajzán gondolatra sincs idő, és tulajdonképpen az első 10 perc után a meztelenség is teljesen kiment a fejemből. Mivel ez volt nekem az első, azért maximálisan nem tudtam élvezni, de csak azért, mert tudom, hogy sokkal többet kihozhattam volna magamból, vagy legalábbis hagyhattam volna, hogy ő kihozza belőlem. De ez is csak egy testfenomenológiai élmény, tapasztalni kell, mire vége, sokkal többet tudsz magadról, mint előtte. Nem meghatározó élmény, de az önismerethez is hozzájárul. Arról nem is beszélve, hogy feladat, amire koncentrálni kell. A mellbimbókra aggatott csipszeket is el kell viselni mozdulatlanul, mert munka van, alkotás, hiába járja át az egész testet a fájdalom.

A képek még feldolgozás alatt vannak, de nem is képélmény miatt volt érdekes számomra, persze majd elepedek, hogy láthassam már végre őket! Mindenesetre remélem, lesz még alkalom efféle játékra, mert jó részévé válni, jó meztelenné válni a meztelenség érzete nélkül.