Felfedezések kora 2009/10/14

Meglepődtem, hogy korábban nem jutott eszembe, hogy milyen mázlisták a férfiak, de ahogy szex&zuhany után ücsörögtem a fotelban meztelenül, és észrevettem, hogy még mindig csorog belőlem a sperma, hirtelen megvilágosodtam szerencse kérdésben. Merthogy amikor egyedül van az ember és nő, nagyon boldog és kényelmes minden; ha férfi, akkor kell rongy, zsepi, célpont, hová spriccel, le kell törölni, jajj összekenődött a monitor stb. kaotikus orgazmusok születnek, tehát valljuk be, mindenképpen macerásabb a dolog. Ezzel szemben ha már ketten vagyunk, akkor a férfi belénk és ránk élvez roppant lelkesedéssel, hiszen neki már nincs gondja, mi meg matathatunk zsepiért, hajat kell mosnunk és rácsorog a ruhánkra is. Nem mondom, hogy igazságtalan, mert túlfeminista hőbörgésnek tartanám én magam is. Csak hát tény, hogy így kerüli ki a szerencsétlen problémát a szerencsés férfi helyett az élet sodrása.

Ilyen, és ehhez hasonló felfedezésekkel telnek a napok. Meg például belecsöppenek olyan korábban ismeretlen helyzetbe, hogy a pasim hálából szép és drága csokit akar venni egy segítőkész nőnemű lénynek. A feladatot persze boldogan átvállalom, mert gyakorlottabb vásárló vagyok, mint pasi, ugyanakkor az ajándékzacskók között válogatva hirtelen beugrott a kérdés, hogy mégis milyet válasszak. Mert ugye szívecskéset nem, mégiscsak nőnek lesz, még félreérti. Virágosat sem, nem akarjuk, hogy a nő nőnek érezze magát a szituációban. De bénát sem lehet, mert az én pasim, és ő nem béna. Úgyhogy dilemmám feloldásaképpen egy könyvkupacosat választottam, elvégre osztálytársnak lesz. És jót szórakoztam azon, hogy micsoda problémák adódnak egy kapcsolatban…

Végül pedig a statisztikámon lepődök meg, miszerint legtöbbször a fenekelés keresőszó hozza hozzám az érdeklődöket. Pedig erről nem is szoktam beszélni. Leginkább azért, mert valahogy közhelyesnek tartom. Nem magát az élményt, hanem azt, ahogyan ez meg szokott fogalmazódni. “És a tenyere csattant a fenekemen és óóó”. Pedig ez szerintem nem ilyen. Valahogy más alapokra helyezi a kettőnk pillanatnyi viszonyát azzal, ahogy belemarkol a seggembe, még a körmét is belevájná legszívesebben, de ehelyett jön az a bizonyos tenyércsattanás. És a reakcióm, hogy még jobban domborítok, hogy a lehető legjobban a tenyerébe simulhasson, ez a legjobb az egészben. Ahogy ott kívánok lenni a kezei között, amikor az ujjai belenyomódnak a fenekembe, és még jobban akarom, még többet akarok. Hogy hatalmi játszma-e, azt nem tudom. Persze van benne kiszolgáltatottság, alárendelődés, felkínálkozás -ezek mind tökéletessé és izgalmassá teszik az egész jelentéktelennek tűnő tenyércsattanást. Valahogy abban rejlik a varázsa, hogy milyen egyszerű mozdulat, és mégis milyen sok mindent elindít bennem. De leginkább az egyszerűségét szeretem, hogy puszta kézzel.

A visszhangja 2007/07/23

Sosem a fájdalom miatt kívántam a fenekemre csapó tenyeret, és most, amikor megjegyzte, hogy milyen szép hangja van a csattanásoknak, elégedetten kínáltam tovább a seggem. Márcsak azért is, mert egy korábbi alkalommal én magam is ezért találtam izgatónak a dolgot. A tenyér okozta fájdalom egyébként meglepően erős tud lenni, de kellően nedves pinával ebből semmit nem lehet érezni, inkább csak tovább ingerel. Más körülmények között nem viselném, önmagában a fájdalom sosem érdekelt- persze más az, hogy izgalmi állapotban érdekes próbálgatni, mennyi az, ami még jól esik. De alapvetően ez sem jellemző.

Viszont egy békésen induló, együtt töltendő nap végére túlságosan begerjedve kétségbeesetten kerestük a megfelelő helyet a belváros szívében, ahol szabadjára engedhetjük a feltörni kívánkozó vágyakat. A nyílvános helyen történő szex pedig mindenki fantáziáját izgatja, miért is ne válasszuk egy kultúr hely kultúrált vécéjét. Furcsa, hogyha elérem a tudatmódosító hatású gerjedelmet, elfelejtem, hogy mások is vannak körülöttem, vagy legalábbis már nem érdekel többé. Csak vegyük már le az útban lévő ruhadarabokat, és már háttal neki támaszkodok a falnak, kitolva a fenekem. Korábban sosem éreztem így: nem számított semmi, csak magamban akartam tudni. Minden előjáték és udvarolgatás nélkül, csak azt akartam, hogy dugjon meg, hogy ne törődjön velem, ne finomkodjon, hogy még másnap is érezzem a pinámban a kemény farka nyomát -és kihűlni nem akaró helyét.

A bugyimat nem húztam le, fel se merült bennem, hogy kéne. Egyébként is egyre izgalmasabbnak tartom a különböző ruhadarabok viselését szex közben. Csak félrehúztam a tanga alig takaró részét, és a farka már belém is csúszott. Nem tudom, meddig tartott, az izgalmi szintet figyelembe véve nem túl sokáig. A kezét a falra támasztotta, épp a szám elé. Ösztönösen hajoltam oda és kezdtem nyalogatni az ujjait, az egyetlen testrészem, ami mindig el akarja foglalni magát valamivel. És ez a második helyezett a számomra legizgalmasabb pillanatok toplistán- persze erre az alkalomra értve.

A dobogós pedig csakis az a finoman csattanó hang lehet, ami a csempézett helység szűk falai között különösen izgalmasan visszhangzott. Biztosan kipirsodott a fenekem a tenyere alatt, de csak a hangjára figyeltem, ami a bőrünk találkozásakor csiklandozta végig a gerincem, és csak nyögni tudtam és nyögni akartam, mert túlságosan felizgatott, amit a testem (és lelkem) kapott…

Utólag sokkal higgadtabban, sokkal jobban elhúzva tudtam önkielgítés közben újrélni az egészet. És kicsit azóta is sajnálom, hogy az aznap viselt ruhám hátulján két hosszú, övnyi széles szalag lóg, amik összekötésével jobb tartása lesz a ruhának. De amik több mint tökéletesek lettel volna a csuklóim hátam mögött való összekötözésére is, ez pedig az egész dugásunknak adott volna jobb tartást… De majd legközelebb.

Fordulópont 2007/04/20

Az önállóság, a függetlenség és a szabadság voltak a legmeghatározóbb eszmék egész kamaszlázadásom során, bár az értékrendem e tekintetben nem sokat változott azóta sem. Dühösen, felháborodottan és értetlenül álltam egy férfi ismerősöm kapcsolata előtt, melyben tudniillik a nő oly mértékben számolt el önmagáról, hogy még az interneten folytatott beszélgetéseit is rögzítette és elküldte a párjának. Embertelennek gondoltam, és folyton veszekedtem vele, amiért ilyesmit követel bárkitől is. Ő pedig újra és újra felhívott, minden éjjel. Lépésről- lépésre, napról- napra türelmesen próbálta megértetni velem, miért teszi, amit tesz, és hogy mindez mit jelent. Agymosásként szoktam emlegetni ezt az időszakot, mert lényegében ez is történt: elmondott egy szituációt, amiben én kaptam az alárendelt nő szerepét, akit a domináns férfi minden ízében birtokolt, használt, megalázott…stb. Már a szerepjáték elején a pinámhoz parancsolta a kezem, és gondja volt rá, hogy a beszélgetéseink végére elélvezzek. Így kezdtem várni az estéket, a játékot, a szerepemet. Amikor már önállóan találtam ki a különböző kiszolgáltatottsággal, fájdalommal és alázattal átitatott történéseket, szükségessé vált a személyes találkozás.

 

Kihasználtuk, hogy nem volt itthon senki. A bejutásáról, és saját magam előkészítéséről nekem kellett gondoskodnom. Amit nem is bántam, a kreativitás fontossága és értéke ezekben az időkben vált nyilvánvalóvá számomra. Azt kérte, az ágyamon várjam, kössem be a szemem, és háttal az ajtónak üljek. Tudtam, hogy őrültség: egy vadidegen férfit engedek a lakásunkba, mondhatni kulcsot adok a kezébe hozzánk, és bekötött szemmel várom. De egy percig sem féltem, valamiféle sem előtte, sem azóta nem érzett, ösztönös bizalmat éreztem. Mert rá akartam bízni magam. Ahogy bejött a szobámba, már hangosan vert a szívem. Nem éreztem belőle semmit, csak az illatát. Ma is megismerném. Nem ért hozzám, csak leült mögém és beszélgetni kezdtünk. Megőrjített, nem csak ő, maga a tudat, hogy levehetném a kendőt a szememről és megfordulhatnék. De játszani akartam, és már értettem, hogy nem azért teszek vagy épp nem teszek meg valamit, mert ő kéri tőlem. A választás az enyém volt, mindenről én dönthettem. Mint ahogy a párja sem azért számolt be minden percéről, mert a srácot annyira érdekelte, sosem olvasta el a lány beszélgetéseit. De a tudat, mindkettőjük részéről, hogy megtehetné… szorosabban fűzte őket egymáshoz. És én is arra vágytam, hogy érintsen meg végre.

 

A nyakamat simogatta meg először. Libabőrös, és ha lehet még nedvesebb lettem. Azt mondta, tegyem hátra a kezem, aztán összekötözte őket. Azt mondta, hasaljak az ágyra és megéreztem a fenekemen a tenyere csattanását. A fájdalom, aminek erősségét a fantáziámban alábecsültem, egy pillanatra kijózanított. És amikor azt mondta, köszönjem meg, nevetségesnek éreztem az egészet. Mégis! Mégis provokáltam, hogy üssön újra. És újra és újra és újra… Aztán már semmit nem érzékeltem a valóságból, csak az idegen-ismerős kéz gyengéd simogatását a pirossá vált, égő bőrömön.

 

Az egész ottléte alatt nem vettem le a szememről a kendőt, mert nem akartam. Persze, kíváncsi voltam rá, hogy milyen, mert korábban még nem láttam élőben. De azzal megtörtem volna a varázst, ami a hatalma alá vont és úgy elbűvölt…Másnap vonatra szálltam a tengerpart felé. De folyton csak az éjszaka járt a fejemben, nem tudtam betelni az élménnyel. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történt meg. Kínszenvedés volt, hogy magamban kell tartanom, amikor legszívesebben világgá kürtöltem volna a boldogságomat.

Valami megváltozott bennem akkor.