Könnyű szerelem? 2010/06/14

Új hely, új társaság. Zömében lányok, úgyhogy adódik a dolog, ha felbukkan egy-egy kósza hím, mindenki megjegyzi magának valamiről. És amikor szóba kerülnek, mindenki mást ért az “az a helyes srác” jelölés alatt. Abszolúte pozitív felhanggal megjegyeztem, hogy látom, mindenki nyitva tartja a szemét, és az összenevetés után olyan választ kaptam, hogy én szerencsés vagyok, hogy megtaláltam a szerelmet. Hát igen. Kivágtam magam egy lopott gondolattal, miszerint a nők akkor is vágyakoznak a szerelem után, ha éppen szerelmesek. (Szerintem ez amúgy is találó észrevétel.)

De a helyzet az, hogy egyrészt tényleg szerencsés vagyok kettőnk miatt. Hogy vagyunk és így vagyunk, mert nem voltunk mindig, és nagyon sokat tettünk a jelenünkért és teszünk a jövőnkért. Mert nem úgy van, hogy megtaláljuk a nagybetűset és hátradőlhetünk. Sőt, igazából a könnyebb része a megtalálás, mert utána kell csak dolgozni érte igazán.

Dolgozni pedig tényleg nehéz néha: új munkahely nekem, vizsgaidőszak neki, átmeneti szállás pici szobában, lakásfelújításból fakadó viták, mert nem jut rá elég időnk. Szexelni kell, az nem hanyagolható el, információ-csere igény van, de háttérbe szorul a társadalmi élet. Szabadságot kell ki venni, de mikor és hova menjünk. Ha az egész őszt külföldön töltjük, akkor hogyan lesznek a dolgok itthon. Nincs saját intim fészkünk, minden kettesben töltött percért hálát adunk. És várunk, és várunk, és várunk.

Megtaláltam a szerelmet? Igen. Szerencsés vagyok? Igen. Boldog vagyok? Igen. Gondtalan az életem? Nem. Gondtalan a kapcsolatunk? Nem. Mekkora áldozatot hozunk egymásért nap mint nap? Hatalmasat. Milyen érzés esténként megpihenni a szerelmében? Tökéletes. Ha tehetném változtatnék-e bármin is? Nem.

Fészekrakás 2010/05/17

Múlthét végén megkaptuk a kulcsokat. (Két maréknyit.) Aztán egy jelképes bombarobbantást hajtottunk végre: minden mozdítható, de nem szimpatikus falat, építőelemet stb kiszedtünk. A hétvége pedig… hát leginkább tapétakaparással telt. Mindeközben rájöttem, hogy miért mennek rá a házasságok az építkezésre -ahogy mondani szokás-: nem marad idő, és energia a szexre.

Biztos, ami biztos egy finom szopással lazítottam a férfimunkás fáradtságán. De én már túl fáradt voltam az orgazmushoz. Viszont az optimista két héten belül elkészülő hálószobánk meleg barna padlóval, pihentető és termékeny erdő színű zöld falakkal és a hatalmas fenyőágyunkkal sok reményt ad most. A hatalmas ablak+erkély pedig éppen keletre néz, úgyhogy reggelente a felkelő nap sugaraiban szeretkezhetjük át magunkat az ébrenlétbe. Még nem vagyok türelmetlen, de nagyon-nagyon várom.

Amikor én még kislány voltam… 2010/05/11

58 nap telt el vérző napok nélkül. Megvolt az első szomorú negatív élményünk, már ami a tesztet illeti. A késés nemcsak az érzelmeinket borzolta össze, de a hormonjainkat is. Beálltunk a mindennapos szexre, amiről én már úgy hittem, ilyen sosem lesz már, de tévedtem. Mert van, és nagyon jó.  De kell idő a feltöltődésre is. Most lecsendesedtünk, és házon kívül randizunk, meg sokat beszélgetünk. Egyik alkalommal visszakalandoztunk a bimbózgató szexualitásunkhoz.

Persze nem most beszéltünk ilyesmiről először, de engem mindig jóérzéssel tölt el, hogy kimondhatom ezeket a dolgokat. Hogy milyen volt kislányként bizsergő puncival, milyen volt felfedezni, hogy mit kell tennem, hogy elmúljon. Milyen emlékezetes dolgok maradtak meg a fejemben, amik kiváltották a puncibizsergést. És nagyon felszabadító hasonló történeteket hallani a másik oldalról is. Hogy rajta kapták-e közben, (mert engem igen), ki hogyan szervezte meg nagy gonddal, hogy belenézhessen a szülei által dugdosott pornóvideókba vagy újságokba… stb. Olyan bájos dolog ez, amikor az ártatlan kisgyerek még nem is tudja, mit csinál, de a késztetést nem tudja elfojtani magában. Filmjelenetek, olvasmányrészletek és pillanatképek. Meztelenségről, vágyról és pornóról.

Emlékszem, hogy apukám egyetlen pornófilmet dugdosott otthon, amit véletlenül találtam meg. Pontosabban a kezembe akadt, mert nem igazán kerestem ilyesmit. Aztán alig vártam, hogy egyedül legyek otthon, beraktam a kazettát, gondosan megjegyezve, hogy hol járt a szalag, hogy a végén vissza tudjam tekerni pontosan oda. Minden másodpercben attól féltem, hogy váratlanul hazajönnek és nekem végem…

Szeretem ezeket a nosztalgikus beszélgetéseket, mert akkor nem mondhattam ki ezeket a dolgokat, és most, ahogy felelevenítem azokat az érzéseket, újra tinilánynak érzem magam, csak most már sokkal szabadabb orgazmusokkal. Hát igen, jó néha kimozdulni a jelenből, és nemcsak az ábrándos jövő felé.

Wonderwall 2010/04/07

Írjak róla vagy ne. És ha igen, hogyan. Egy álomszerű érzésként kavarog bennem, és olyan váratlanul jött, hogy alig hiszem el, hogy tényleg megtörtént. A betegeskedéssel (a fogamzásgátlással) és a kapcsolatunk megkomolyodásával kezdődött és megváltozott a puncim. Egyre  nehezebben jött az orgazmus. Egyre nehezebben jött a vágy és egyre nehezebben nyílt meg a közeledésre.

Aztán jöttek az érzések, család lettünk, kiiktattuk a gyógyszert, meggyógyultam, és visszatért a vágy. Az az egészséges vágy, ami nagyon befogadó, nagyon nedves és rengeteg orgazmust kíván. De még mindig hiányzott valami: amikor bennem van a farka, lüktet és duzzad, és a pinám mohó állatka módjára szívja magába, és összeroppantja ölelésével. Ez az orgazmus hiányzott. Nem nagyon, mert már az is elég volt, hogy újra (végre) a közelébe érek, és pompás orgazmusokat produkálok másképpen is. Ez is csodálatos változás volt a kétségbeesett állapotok után. Ezért is hálás vagyok és büszke.

Aztán valahogy magamra húztam pasit. Nem is akart szexelni. Tulajdonképpen én sem. Csak ahogy összebújva feküdtünk, valahogy jött a sugallat, hogy “most”… Semmi előjáték. Mégis könnyedén belém csúszott. Mintha tőlünk függetlenül történne minden. Mintha csak kapkodnánk a fejünket: hogy kerültünk ide. A pinám irányított. Összehúzódott és lüktetett. Rögtön elélvezett. Pedig nagyon kitartó mindig. (Néha haragszom is rá az élvetegségért, mert a végletekig és órákig képes volna kiélvezni a dugást.) Most valami olyan történt, hogy nem tudta kibírni. Teljesen megbabonázta a pinám. Beleélvezett. (A második alkalom, amióta.) De nem hagyta abba. A farka kőkemény maradt, és tovább dugta a pinám. Minden nagyon síkos volt és lüktetett. És akkor megtörtént. Egyszer csak megtörtént. Elélveztem. Összerándult a pinám. És ordítottam. Igaz, ezt csak utólag mondta pasi. Mintha transzba estem volna, nem tudtam, mi történik. De csodás  érzés volt. Könnyek, boldogság, szerelem.

Jutalomfalat 2010/02/17

Tegnap este kb. három év után először beléptem egy csetoldalra, hogy párokkal beszélgessek. Kiderült, hogy talányos nevemből valahogy percenkét tizen olvasták ki, hogy szexuális jellegű dolgot keresek, bár a további értelmezés nehezebben ment, a legtöbben úgy vették, hogy lányként csatlakoznék más párokhoz. Összességében sokan meséltek a párjukkal-együtt kalandozásaikról (ez is meglepett: ennyien csinálják? ilyen konzervatívak vagyunk?!), és úgy két mondat váltás után már a konkrét paramétereinkről érdeklődtek. Újabb melepetés: ilyen nagyüzemben csinálják? Hű de fura volt. Én nem akarok bántani senkit, de minden esetben azzal kezdtem, hogy még nem csináltunk ilyesmit, kifejezve ezzel a bizonytalanságunkat, mégis az érdekelte őket, hogy hogy nézel ki, mekkora a melled stb. Sokat cseteltem, úgyhogy nincsenek illúzióim, de azt hittem, fontosabb, hogy szexuális habitusunkban passzolunk-e, meg úgy egyáltalán, hogy ha az emberek már kapcsolatban élnek, akkor türelmesebbé válnak, és nem rohannak le tíz másodperc alatt háromszori képkéréssel. Tudom, hogy ez nem az ismerkedésről szól, de én meg nem fogom kiadni magam olyannak, aki ennyire nem foglalkozik velem, csak a fanszőrzetemmel. Mert mit várhatok egy ilyentől az ágyban, lerántja rólam a pasimat és megerőszakol?! Persze ez általánosítás és előítéletesség a részemről. Csak kiábrándító a húspiac nemtörődömsége. És úgy tűnik párként ismerkedni (legalábbis csetoldalakon) ugyanolyan nehéz, mint egyedülállóként.

Viszont pasi nagyon örült, hogy megállás nélkül pörögtek az ujjaim, fel-fel olvastam neki egy-egy részletet, és hát önmagában nagyon örült a kezdeményező kedvemnek is. Olyanniyra, hogy a gépet félretéve máris a combjaim közé mászott és a téli olimpia közvetítés ellenére a punimat nyalta-falta, cirógatta és simogatta, amíg finoman el nem élveztem. Meg aztán ő is. Néha olyan könnyű boldoggá tenni egy férfit. És olyan finoman tudják meghálálni.  

Magunk vagyunk 2010/01/22

Rohantunk, mert indul a vonat, kell tiszta ruha meg sok puszi, mert különválunk pár napra. A tablettát véletlenül itthon hagytam. Utolsó adag volt, végig akartam szedni, hogy egész legyen; a nőgyógyász időpontom is megvolt, hogy megbeszéljem vele a dolgot. Olyan messze voltunk egymástól. Mi legyen. A betegtájékoztató szerint mindegy, mikor hagyom abba - tehát ez nem szempont. De akkor is nagy dolog. Izgalom és félelem keveréke dolgozott bennem, akartam, de nem tudtam könnyen lemondani a biztonságról, aminek úgy élveztem a kényelmét. Azt mondta, nagy dolog, de nem lesz semmi baj. Nem tudtuk megölelni egymást.

A viszontlátás öröme, az összebújás öröme, a behatolás öröme dolgozott bennünk. Láttam, hogy mindjárt elélvez. És bepánikoltam. Zavart, hogy nem én irányítok, hogy semmi sem biztos, hogy miért húzza így el. Azt akartam, hogy húzza ki belőlem a farkát, mert nem vagyok biztonságban, amíg bennem van. Borzasztó érzés volt. És egy rövid veszekedés követte.

Bújunk. Bújunk. Bújunk. Másnap reggel van. Nagyon szeretem, és ez az érzés járja át az összes porcikámat. Egész napra az ölelésében akarok ragadni. Valahogy megértette, hogy vigyáznia kell rám. Sokkal jobban kell, mint eddig. Valahogy megéreztem, hogy már nem kell félnem. És én akkor ott, mellette, vele, benne, rajta, érte olyan lepedőszaggatóan intenzív és bűnösen hosszú (hüvelyi/g-pont!) orgazmust éltem át, amire hosszú-hosszú hónapok óta várunk… Elmúlt a félelem.

 

Döntés 2010/01/14

Abba fogom hagyni a fogamzásgátlót. És nem azért, mert már ott tartunk, hogy…, hanem mert egyrészt pasi szerint lecsökkentette a libidómat, amit leginkább abból látunk, hogy a tablettamentes hetet mindig végig akarom szexelni, máskor meg elvagyok nyugiban; másrészt meg mert a kezünkbe akadt egy zseniális könyv (okos és szórakoztató), amiben evolúciós biológiai alapokra helyezve a kérdést, a szerző amellett érvel, hogy a párunkat a génjeink választják, az alapján, hogy mennyire hasonlít az immunrendszerünk. Mert ha teljesen egyforma, akkor nem kell, mert semmi hasznát nem vesszük a másiknak; ha nagyon különböző, az sem kell, mert akkor meg nem tudjuk értelmezni a másikat. Az ideális, ha különbözik a tőlünk, de csak egy kicsit. Mert így egymás immunrendszerét a magunkévá tudjuk tenni, azaz kiegészítjük a hiányosságainkat. Namost a fogamzásgátló tabletta becsap minket, mert olyan állapotot idéz elő, aminek hatására ugyanolyan immunredszert keresünk, mint amilyen a miénk, és ez nem jó. Talán erre vezethető vissza a csökkent libidó probléma is. De mindenek előtt arra jutottunk, hogy mivel a sok (felesleges) antibiotikum engem teljesen szétrombolt, pasi immunrendszerére lehet szükségem, hogy segítsen (végre) meggyógyulni, viszont amíg a tablettát szedem, ez nem működik. Most elhatároztuk, hogy kiiktatjuk az akadályokat.

Persze ez csak elmélet, nem tudom, működni fog-e, de minden nem gyógyszeres módon hozzá akarok járulni az eredeti állapot visszaállításához. És ami azt illeti, ahogy elkezdtem fogamzásgátlót használni, valami tényleg megváltozott bennem. Pasi is mondogatja az első hónapoktól kezdve. Csak nehéz (volt?) megmagyarázni, hogy mi. Talán ez. És akkor a beszüntetés talán segít a mostani helyzetben. Még mindig hiszek. Mindenben.

Jelenet egy házasságból 2009/12/31

- Nem megy. Annyi minden jár a fejemben. Nehéz kikapcsolni.

- Bébi, semmi baj. 

- Ezért mondtam a meditálást! Emlékszel?

- Igen. Szerintem is jó ötlet.

- De hogy lehet, hogy neked ez ilyen könnyen megy mindig? Mindig el tudsz élvezni…

- Mert mindig tele vagyok gecivel.

- Hm… Én is mindig tele akarok lenni gecivel!

Képeslap 2009/12/22

Mert olyan szép, illatos és bensőséges. Egyszerű boldogság. Velünk. Bennünk. Nekünk.

Mindenkinek!

Winter Wonderland 2009/12/21

 

Előtört belőlem a gyermeki én. Azt hiszem, az lenne a normális, ha mindenkivel így lenne, mert csupa olyan dolog történik mostanában (télapó, ajándékok, csillagszóró, süti illat, hópelyhek…), ami felidézi a gyerekkori csodálkozásunkat és őszinte örömünket. Remélem, mindenkivel így van. Főleg a hóesésben és a fehér tájban. Előre sajnálom, hogy karácsonyra minden elolvad, hiszen az első havazást az ember olyan nagy reményekkel várja. Jót tesz a szemnek és a léleknek, amikor minden hófehér. És amikor sétálni indultunk a puha hószőnyegen, az esti fényekben a kihalt városba, és önfeledtem rugdostam magam előtt a havat, pasi nevetett rajtam. Azt hittem kinevet, mert ő nem mindig szokta érteni, hogy miért tesznek engem boldoggá ilyen dolgok. Aztán a fülembe súgta, hogy meg akar dugni a hóban. Közben havat akar tömni a  számba. És én úgy szeretem, hogy én lehetek mellette, és olyan megnyugtató, hogy ő sosem közhelyes.