Ébredezés 2010/05/20

Amikor reggel csipog az ébresztő, hát, nem ugrunk ki az ágyból, sem a bőrünkből örömünkben, hogy reggel van. Finoman fogalmazva. Először is összebújunk, aztán jönnek a pár perces visszaalvások. Én meg az élénk álomképeimmel jól kihasználom ezeket a perceket és mindig álmodok valami szokatlant. Vagy valami erotikusat. A szexigényemtől függ. A múltkor azt álmodtam, hogy simogatom a punit, és nagyon jó nekem. Majd felébredvén éreztem, hogy simogatok valamit. És pasi felvilágosított, hogy a keze volt az. Ezen csomót röhögtem, mert hogy lehetek ilyen holdkóros, hogy pasi kezét simogatom az ujjam hegyével, és azt álmodom, hogy a csiklóm az. Na meg arra is gondoltam, hogy ezt csinálja utánam valaki. Erre ma reggel megint. Ébresztő, visszaalvás, és puncik. Lucskoló nők képei villantak be egymás után. Meg az elmaradhatatlan punci bizsergés. És mire ébredek? Pasi kezét simogatom punci gyanánt. És ez nagyon tetszik nekem megint. Simogatom pasi kezét, és azt hiszem a csiklóm az.  Nedves leszek, pedig nem nyúlok a punimhoz, de az agyam azt hiszi mégis. Vagy a puncim hiszi? Arra gondolok, hogy simogatom, és a puncim máris elolvad. Nagyon izgalmas és nagyon lenyűgöző. Legszívesebben folyton csak álmodnék.

Tavasz van 2010/03/03

Az a legmeglepőbb, hogy reggel már világos van, amikor pittyeg az óra. Meg hogy nem vagyunk olyan elképesztően álmosak ébredéskor, mint a téli barlang-álom idején. Inkább lelkesen szexelünk egy nagyot ásítozás és visszaalvások helyett. Csak úgy felemelem a fenekem hasonfekve és máris rajtam fekszik, máris kemény a farka. Lassan hatol belém -mégiscsak reggel van. Aztán az óvatoskodás már nem működik, csak kefél. Finom fenekeléssel fűszerezve a dolgot, hogy még szebben induljon a nap. (Kivéve ma, mert hajnalok hajnalán egy makacs riasztó szétszirénázta a biológiai ritmusunkat.) De mikor lett ilyen világos? És mikor lettünk ilyen szerelmesek? Itt a tavasz. A legjobb idő arra, hogy felidézzük az első randi-érzést. (Bár erre mindig kell időt szakítani.) Csodás dolog várni a másikra a munkahelye előtt, két fagyival, hogy aztán hazaandalogjunk kéz a kézben, és csacsogjunk mindenféléről, meg-megálljunk csókolózni és olyat szeretkezzünk, amitől másnap is nedves a puncim. Mintha tényleg az első első randink ismétlődött volna meg. Hiába, tényleg itt a tavasz. Végre.

Emlékeztetőül 2009/10/15

Amikor minden a változásról, az újdonságok kereséséről és feltalálásáról szól, a kapcsolatokhoz való viszonyunk is megváltozik. Sokan boncolgatják, hogyan alakult át a kapcsolat definíciója a 21. században, és sok mindent mondanak. Például hogy divat szinglinek lenni. A multinacionális munkaadók a mobil és független embereket szeretik, és az emberik is azt szeretik, ha megőrizhetik függetlenségüket. Nem úgy vetjük bele magunkat az új ismeretségbe, hogy azt mi szeretnénk, hanem inkább adunk eg lehetőséget: az irreális elvárásaink egyeznek a másikkal? Nem? Akkor nézzük a következőt! És elfelejtjük, hogy a kapcsolat sosem adott dolog, az új ember pedig sosem több puszta lehetőségnél. Mégis az a tudat nyugtat meg, hogy ha nem tetszik az együttlét, bármikor kiléphetünk. Lehet kiskorunkban megálmodott hetedhétországraszólólakodalmunk, sok esetben ez sem jelent többet egy közös mozizásnál. És mivel alapvetően nem vagyok házasságpárti a szó szoros értelmében -hogy márpedig házasság nélkül nem is lehet élni-, nem mondom el, hogy milyen fontos lehet két ember számára az összekötés. (Hogy is mondhatnám, fogalmam sincs róla. Na jó, azért egy kicsit sejtem.) És a félelmeink arra vonatkoznak, hogy vele élem le az egész életem, mindenkinél jobban megismer, mindig lát, elveszi a szabadságom, beköltözik a minennapjaimba. Rettegünk ezektől a dolgoktól, ezért megnyugtatjuk magunkat, hogy dehát semmi sem tart örökké, és a magunk urai vagyunk, bármikor megszabadulhatunk tőle. Aztán attól ijedünk meg, hogy mi van, ha tényleg minden kapcsolat halálra van ítélve. Mert valahogy az ismerősünk ismerőse is éppen most vált el. Stb.

Aztán a gyerekkorod legfontosabb barátnőjével töltöd a napot, olyan baráttal, akinek a puszta léte és jelenléte már önmagában megnyugvást hoz, és biztonságba repít a hideg koretéli viharból. Méghozzá egyik esküvői ruhaszalonból a másikba, néha megszíktva a körutazást egy kávéval vagy csokitortával. Csak amíg nincs meg a tökéletes a ruha.

Mert vannak dolgok, amiket át kell élni ahhoz, hogy kizökkenjek az átlagból, a sodrásból, a félrevezetésből. És végre ki merjem mondani, hogy azért keresem magamban hiába ezeket a trendi félelmeket, mert én már rég nem félek. Mert az, hogy tudom, hogy ő az, hogy tudom, hogy ez már mindig így lesz, akkor az nem is ijesztő dolog, hanem a legnagyszerűbb, a legboldogabb és nagyon kell neki örülni. Milyen cinikus a világ, hogy éppen erre kell magunkat emlékeztetni.

És most alig várom, hogy ilyen szép ruhában lásson.   

Szerelmi vallomás 2009/10/05

A farka kemény, de a bőre olyan finom puha. Szeret a markomban lenni, szeretem megölelni az ujjaimmal. De a számmal még inkább. Reggel, amikor ébredezve forgolódunk és bújunk egymáshoz a hosszú éjszaka után, megtalálni a farkát, hozzá dörzsölni az arcomat, félálomban az ajkaim közé csúsztatni. A legszerelmesebb pillanatok. Magamba szívni az álmos illatát, az álmai illatát. Magamba szívni a kemény-puha farkát. Arra ébredni és ébreszteni, hogy minden tiszta nyál, és még jobban vágyni rá. Puha csókok, mohó nyalogatások és őrült szopás. A pinám rögtön nedves. Mozgolódom, hogy elérje. Megmarkolja a seggem. Az orgazmus közelében járok, pedig a pinámhoz még egy ujjal sem ért. Mintha mindegy lenne, hová dugja a farkát, a g-pontom ott van, ahol megérint vele. Hihetetlenül kemény, és kicsit türelmetlen is. Ő mozog a számban. Csodás érzés ilyen közelről megtapasztalni a vágyát. Nem fog tudni elélvezni a számban, mert túlizgul a farka. Kell egy kis szünet, kell egy kis távolság. A kezébe veszi a nyálamtól tocsogó farkát. Rácsodálkozik, mennyire kemény, és izgatja, hogy ennyire nedves. Nem finomkodik, erősen veri. A tökeit falom. Beszívom és nyaldosom. Ha képes lennék gondolkozni, azon járna az eszem, vajon ez melyikünket izgatja fel jobban. Azt hiszem, a szenvedélyemtől gerjedt be ennyire. Szeretném, ha megdugna, de képtelen vagyok otthagyni a farkát. Az arcom ragad a sok nyáltól és előváladéktól. Visszakérem a farkát, hogy még egy kicsit a számban tudhassam. Mindjárt elélvez, és én ki akarom használni a maradék időt. Minden pillanat különleges, amit a farkával tölthetek. Mindig elélvezek szopás közben. Épphogy megsimogatjuk a pinám. Végig a számban van, így nyögöm végig a gyönyört. Hatalmasat spriccel. Van, hogy a számba, van, hogy a mellemre, és alapvetően bárhová. Tegnap egyetlen csepp az orrom hegyén landolt. Az jutott eszembe, hogy milyen ártatlan és kedves befejezése volt a féktelenül állatias együttlétünknek. Amit bárcsak szavakba tudnék önteni.

Álom-kép 2007/04/02

Éjjel szabadjára engedtem a fantáziám. Nem tudtam aludni izgalmamban, számoltam a hátralevő éjszakákat. Kicsit aggódtam az együttalvás miatt, sosem ment, sosem volt nyugodt vagy igazán pihentető. Némi szégyenérzettel vegyített forgolódás, amit az amerikai kommersz filmjelenetek váltanak ki, amikor nem tudunk egész éjjel egymás karjaiban maradni, pedig láttuk, hogy úgy kell.

Aztán eszembe jutott az éjszaka reggeli folytatása, ami sosem marad el, és az ujjaim is dolgukra indultak. Eszembe jutott, hogy a számmal akarlak ébreszteni, hogy pótoljam a hiányolt intimitást. Elképzeltem, ahogy a puha, álmos farkad felé indulok a takaró alatt és megérzem rajta a nászunk illatát, ami bódít és hipnotikusan magához vonz. Aztán finoman a számba szívom, kihasználva, hogy nem okoz gondot a méret és kedvemre nyelhetem el és tölthetem ki vele a szám. Sok nyálat gyűjtve kezdek hozzá, hogy kellően csússzon, és bár már érezni is, ahogy elönti a véred, de amíg lehet, kihasználom a “kedves” állapotot. Ahogy ébredezel, megmozdul csípőd, máris át akarod venni az irányítást. Az ujjaid a hajamba fúródnak, a farkad feláll a számban. Én pedig folytatom, egyre lelkesebben és mohóbban kezdelek szopni. Érzem ahogy a hajamba markolsz és finoman téped. Mélyen a számban tartom a hímtagod, mintha sosem akarnám elengedni (miért is akarnám?!). Mindig zavarba hoz, hogy én jobban erőltetem a behatolás mélységét, mint te magad. Persze tudom, hogy te nem vagy erőszakos, én viszont boldogan fakadok könnyekre a farkadon, a farkadtól. De mivel ez csak egy fantáziakép, te nyomkodod a számba, határozottan, nem törődve az öklendezésemmel, hogy kapok-e levegőt, hogy mindent összekenek a sűrű, kicsorgó nyálammal. Később kihúzod a számból a farkad és azzal simogatod az arcom, én pedig doromboló macskaként dörzsölöm hozzá magam… Közben pedig már elért a választóvonal, a dilemma pillanata, hogy hová is tedd majd vissza.

 

…de az orgazmus nem várhatott tovább, eddig tartottunk. A többit majd együtt kitaláljuk…