az élet Máshol van

Advent/várakozás 2009/12/19

A hosszú semmittevés után rögtön két munkám is lett, ami persze jó, de valahogy a munka mint olyan igazán időpocsékolásnak tűnik néha, főleg ha azt nézzük, milyen sok időt elvesz az ember életéből. De kárpótol pénzzel, ami jó, mert szeretnénk leváltani apró barlangunkat egy fényesebb lakosztályra, ahol van olyan mosógép, ami felhasználja a beletöltött öblítőt, meg olyan sütő, amiben lehet sütit készíteni, és olyan tükör, amiben nemcsak lábujjhegyen látom az arcom, és néha-néha besüt a nap is. Addig is ápolgatjuk egymást influenzás, szexuális, és karácsonyi lázban.

Van karácsonyi matrica és szép égősor az ablakon. Mindketten szeretjük az égők fényét, meg persze a gyertya fényt is, amiből szintén feltankoltunk. Pasi nagyon szépen mondta egyszer, hogy azért van ez, mert az anyaméhben töltött időkre emlékeztet. Valahogy a kapcsolatunknak mindig fontos kelléke volt a melegséget és biztonságot jelentő félhomály. Ma megvettük az első közös karácsonyfánkat is. Tök pici, de mégis olyan nagyszerű. Úgy tűnik egyébként, hogy az első közös fa vásárlásnak külső jegyei is vannak, legalábbis a mi esetünkben a faárus első kérdése erre vonatkozott. Talán azért, mert ketten mentünk, és egyébként egyedül szokás megvenni… Nem tudom. Mindenestre az ajándékok már csak habcsókok lesznek a fa alatt ennyi boldog karácsonyidal-énekelgetés és spontán táncraperdülés után.

 

Túl szép is lehetne, de néha kicsit beárnyékolják boldogságunkat a múlt keserűségei, nem az ünnepekhez van köze, inkább a bennem lévő erős késztetésnek, hogy végre meg kell szabadulnom a kísértő árnyaktól. Az a baj, hogy túl sok ideig kerülgettük egymást pasival, mielőtt rájöttünk egymásra. Ő egy sosem volt szerelemhez és egy képzeletbeli nőhöz ragaszkodott, mert nem volt önbizalma boldognak lenni. Nekem ahhoz nem volt önbizalmam, hogy megismerjem őt, és végig magamat hibáztattam, amiért nem vagyok jobb, nem vagyok elég. Nem hiszem, hogy egyedülálló problémák ezek, elvégre kamaszkor sokszor összezavarja az ember önértékelését. A baj az volt, hogy engem körülvettek barátok és rajongók, szerelmek és érdekességek. Egyre kevésbé érettem pasi döntéseit és válaszreakcióit az irányomban, mert ő nem engedett közel senkit. Belekapaszkodott a sosem volt tökéletes nő ideájába, és elkönyvelte, hogy a szerelem a hiány, a sóvárgás, a kín és a szenvedés összességét jelenti. Nem tudott adni, nem tudott elfogadni, nem mert kockáztatni, nem mert boldog lenni.

 

Nem illene kiadnom őt, de tudatosítanom kell magamban, hogy nem azért járt össze dugni vénséges, nevetséges, szánalmasan boldogtalan nőkkel, mert ez neki jó volt, hanem azért, mert abban az állapotában ez célcsoport tartotta őt vonzónak. Az öreg nő ugyanis gyermekeként kezeli a fiatalabb fiút, akkor is, ha szexuális kapcsolat van köztük. Szánalmas drámákkal terhelték pasit, a sosem volt boldogságukat akarták belemagyarázni, érzelmi zsarolásokkal és manipulációkkal vegyítve. Szeretlek, gyűlöllek, meg vagyok sértődve halálosan, engesztelj ki lovagiasan, dugj meg, miért nem dugsz meg, miért nem szeretsz, miért nem én vagyok az egyetlen nő számodra, a barátnőd? nem, te nem szereted őt, nincs is kapcsolatotok, kizárt, hogy szerelmes legyél! Stb. Ahelyett, hogy valamelyikük felnőttként kiáll és elkezdi mondani, hogy szeress olyat, aki boldoggá tehet, hidd el, hogy szerethető vagy, hidd el, hogy a boldogság neked is jár, hidd el, hogy vagy valaki, egy felnőtt párkapcsolat úgy működik, hogy…, a szerelem arról szól, hogy… Stb. És ez nekem fáj. Magam miatt fáj. Hogy én szerettem őt, és ő ezekkel a rozzantkivénhedtszotyadékokkal kefélt. Nekem ennek a gondolatától a mai napig hányingerem van. És a mai napig megvisel, hogy évekig magamat sanyargattam, hogy nem vagyok olyan kalandos, olyan okos, olyan érett, mint ezek a kurvák, aztán pasi elmesélte, mire emlékszik ezekkel a nőkkel. Leginkább semmire. Olyan jelentéktelenek voltak. Meg az önző hisztikre, amiért pasi nem ígért nekik csillagokat az égről. Csak az a baj, hogy túl sokáig várt, amíg erről beszélni kezdett nekem. Túl sok idő volt az is, hogy ő maga felfogja, milyen emberekkel veszi magát körül: az álmodozó vidéki tanárnő, aki 52 évesen várja vissza őt a mai napig az ágyába, és elég volt pasinak egy majdnem közhelyes elmélkedést előadnia neki a költészetről, hogy máris térdre hulljon előtte a szolgalelkű néni. Az aggszűz királykisasszony, aki ugyan azonos generáció, mégsem volt képes elviselni, hogy nem ömlenghet pasinak  saját életéről a nap 24 órájában a 7 mindennapján, többször felszólítva pasit, hogy válasszon közte és köztem, a barátnője között, mindezt úgy, hogy a személyes találkozás szóba sem jöhet köztük. És még sorolhatnám.

 

De mindenki boldog akar lenni, senki nem viseli könnyen a magányt, meg lehet érteni őket. De mindennek van határa, csak azt a határt pasinak kellett volna meghúznia. Tapasztalatlansága okán viszont nem tette. Mentségeket keresett, szegény így, szegény úgy. Mindezt azért, mert úgy érezte, hogy ezeknek a nőknek szükségük van rá. És megint én kerültem háttérbe. Olyan dolgok hangzottak el, hogy ordítottam vele, hogy vegye már észre, mennyire nevetséges az, amit barátság címszó alatt az emberekről gondol. Persze pöffeszkedő pávácskák mind engem okoltak, mert a figyelem csökkent. Pasinak titkolnia kellett a boldogságát. Hülye volt. És sokszor igazán bunkóseggfej, leginkább velem. Én pedig a világ összes türelmét adtam neki a kapcsolatunk első évében. Amit most visszakapok. Tűri, meghallgatja, bocsánatot kér, kár naponta többször. De ez még kevés. Mert én időközben az orgazmusomat vesztettem el, és ez nagyon bánt. Persze őt is. És tudom, hogy rajtam is sok múlik, és igyekszem is túllépni a múlt szarkupcain. Csak ez nem egyik napról a másikra történik. Még csak most tartunk ott, hogy kezdi megérteni, hogy ezt nem tudom egyedül csinálni, és mellém kell állnia a megfelelő módon.

 

Ami jó, hogy minden elllenére nagyon szeretjük egymást, és hiszünk a közös jövőnkben. Egymásért dolgozunk, közösen szervezzük a mindennapokat és és közben próbáljuk a másik terhét is átvenni. Nehéz dolog ez is ám, folyamatosan tanuljuk, hogy nem kell mindent egyedül csinálnunk, a másiktól kérhetünk segtséget. De azt is, hogy nem kell mindenáron tehermentesíteni a másikat. Szilveszterkor lesz két éve, hogy valahogy elhatároztuk magunkat, talán ezért tör fel belőlem az “elszámolás”, talán csak régóta szeretnék eltávolodni mindettől. És folyamatosan történünk, túlélünk és átélünk dolgokat, lassacskán magunk mögött hagyjuk mindazt a rosszat, ami bár köztünk történt, de nem a kapcsolatunk, és főleg nem a szerelmünk  részeként. Bárhogy is, azt hiszem visszatérek a közönséges szexblogger-arculatomhoz, ez is az orgazmus-terápia része: tudatosan tudattalanná tenni a szexet a fejemben.

 

Egyébként egy nagyon érdekes dolog hangzott el a Kupidó című swinger klubban játszódó színdarabban, ami szinte kifogástalanul jó előadás, mindenkinek ajánljuk mindketten. Nagyon megérintett engem a gondolat, hogy ahhoz, hogy az ember megnyugodjon (ne legyen stresszes, ki tudjon kapcsolni, feldolgozza frusztrációit stb.) a szájába kell vennie (…) mások nemi szervét. Rögtön bevillant az a jóérzés, a biztonságérzet, a szabadságérzet, a félelem nélküli létezés érzése, ami a hatalmába kerít engem szopás közben. De sosem tudtam megfogalmazni, hogy pontosan mi ez. Nagyon különösnek érzem ezt a kapcsolatot köztem és pasi farka között. Furán hangzik, de olyasmi ez, ami inkább az enyém, mint közös. Pasi is érzi, hogy különleges dolog ez. Így nem véletlen az sem, hogy szopás közben könnyedén és pillanatok alatt elélvezek. 

 

Értelmetlenül 2009/11/24

Kategória: beszéd,düh,könnyek,nőgyógyász,nők — lecriturefeminine @ 11:12

Esküvőre készülődött a család. Az esemény különösen közel hozta őket egymáshoz. A legnagyobb örömben fogadták a következő boldog esemény hírét: a lány terhes. Irány az orvos: ő nem látja a magzatot, de az ultrahang mutat valami foltot, ami gyanús. Kórházi beutaló. A következő vizsgálatot már végig vérezte az aggódó anya. Nincs magzat, de a vérzés a vetélés előjele. Hátha kijött, de a biztonság kedvéért kaparás. Senki nem mond semmit. Senki nem tud semmit. Az orvos továbbsiet, amikor látja, hogy kérdéssel fordulnak hozzá. Idegtépő órák és napok telnek el, a kórterem pedig zsúfolásig telve óriási pocakkal örömmámorban úszó kismamákkal. Csak egy valaki gyászol. Bár az orvosok még mindig nem értik, a vérvizsgálat szerint a baba még ott van. De ez már nem ad reményt. Biztos elnéztek valamit, mondják, ezért újabb kaparás. Egy héten belül másodjára. Folyamatosan vérzik. Gyászol. Az egyik pillanatban azzal ijesztgetik, hogy nem lehet többé anya, a következőben azzal, hogy talán rákos. Fel akarják szabdalni a hasát, mert biztos méhen kívüli, de nem látják az ulrahangon. Csak úgy találomra, előbb-utóbb meglesz. Már túlságosan kimerült és szomorú. Nem akar mást, mint felébredni ebből a rémálomból. Ebbe a képtelen műtétbe is beleegyezne… Második hete fekszik bent. Nem eszik, nem alszik, nyugtatókat szed, mert eleve gyenge az idegrendszere. Még egy vizsgálat, nem várt fordulat.  Az orvosok és nővérek örömtáncot járva sikongatnak, hogy ver a szíve a babának. Megtalálták a méhben. Túl késő. A terhesség teljesen normálisan zajlott volna, ha nem kezdik el félválról gerjeszteni a problémát. Így kaptak egy magzatot, aki túlélt két kaparást, ezernyi tolakodó vizsgálatot és méhösszehúzó gyógyszereket. És egy anyát, akit úgy szétromboltak, fizikailag és érzelmileg, hogy nem tudja vállalni az anyaság feladatát. Az orvosok megjegyezték, hogy a beavatkozások nem számítanak a magzatnak, ha betegen születik, amúgy is beteg lett volna. Hányinger. Az anya meghozta döntését. A baba megerősítette ebben és támogatta. Ma reggel elvetélt.

Nem tudom, hányszor kellett összeszednem a padlóról az elmúlt két hétben a világ legerősebb és energikusabb emberét. Hányszor kellett feldolgozni a rossz híreket, hányszor kezdtünk reménykedni az állítólgos megoldások hallatán. Mert ezt csinálták: mézesmadzag-szakadék mélye-mézesmadzag-szakadék mélye. Már ha csináltak valamit: az idő nagy részében mi magunk, a semmilyen orvosi képzettségünkkel találgattuk, hogy mi a fene történhet.

Mindenki ismeri a magyar egészségügyi ellátást, nem érdemes beszélni róla. De a szülészeten anyák vannak, akik életet adnak, babákat hoznak a világra. Különleges bánásmódot igényelnének, mert félnek, óriási felelősséget vállalnak magukra, de tele vannak kétellyel és bizonytalansággal. Érzelmileg labilisek, ami a babára is kihat. Egy puha meleg szoba járna nekik, rengeteg szeretettel. Mint ahogy annak is, aki nem tudja végigcsinálni a dolgot és elvetél, vagy abortuszra kényszerül. Nem azért veszti el a babáját, mert ezt akarja. Meghozza a legnehezebb döntést a babáért, mert abban a pillanatban neki nem-megszületni a legjobb. Mindegy, hogy ezt a nő teste vagy az agya mondja ki. És ezeknek a nőknek nem megvetés járna és lenézés és bűntetés. Hanem rehabilitáció és gondoskodás, hogy a következő baba egy boldogabb világba születhessen meg.

 

"Mindenki kinyalhatja az összes seggemet!" 2008/10/07

Kategória: büszkeség,düh — lecriturefeminine @ 07:14

Tehát. A mai tétel a következő: minden nőnek szar van a seggében. Csak a nőideálok esetében ezt hajlamos elfelejteni az álmodozó férfi. Meg a virtuálisan (de amúgy nem!) létező nők esetében is. Ezért klassz velük. Meg klassz a seggbebaszásról ábrándozni és közben faszt verni.

Én meg a valóság vagyok, és szar van a seggemben, havonta egyszer vérzek pár napot és erős hajlamom van a húgyúti gyulladásra (ami elképesztően fájdalmas). Sőt, fingani és izzadni is szoktam és van olyan cipő, amibe büdös a lábam. Ja, és szőrszálak is nőnek a testemen.

És embertelennek és méltánytalannak érzem, hogy az egész élet arról szól, hogy ezeket a dolgokat valahogy elrejtsük.

 

És akkor mi van? 2008/03/28

Kategória: düh,pornó — lecriturefeminine @ 21:08

Szerintem vannak dolgok, amiket jó, ha kimondunk. Nem önterápiás céllal, hanem hogy valaki végre kimondja ezeket. Az igazságvizsgáló műsoron gondolkoztam, amit eddig kétszer sikerült látnom. Az egyikben nőket állítottak máglyára és a szexuális életük miatt ítélték el őket. Az e heti részben, de úgy hallottam, nem ő volt az első, egy pasi vallotta be egy ország előtt, hogy buzi. Ó, te jó ég… Nem tudom, mitől szórakoztató az, ha egy ötvenes nő össze-vissza kefélteti magát és kapcsolatokról beszél, amikor nős férfiak játékszereként él, és olyannyira nem szereti magát, hogy még soha életében nem maszturbált -az igazságvizsgáló szerint. A lányt pedig megvetjük, mert már kikötözték szex közben? -ne már… Ez több, mint felháborító, és ha engem még nem kötöztek volna ki, akkor is sértene a közeg, ami botrányhősnőt csinál egy kis kötözésből. De a buzi-önvallomás mindennek a teteje. Hogy 20 kérdés jár és tapogatózik körbe-körbe a melegség szentséges fogalma körül, ez nem hogy unalmas, de egyenesen idegesítő…

A műsornak viccesnek kéne lennie, olyan dolgokról szólnia, amiket mind megcsinálunk, de nem beszélünk róla. Pedig ezek életszerű dolgok, mindnyájunk fejében megfogalmazódnak és olykor végre is hajtódnak és épp ezért tölt el jó érzéssel másoktól hallani. Például hogy a csillapíthatatlan hiányérzetünk miatt megisszuk az ex-kedves samponját, hátha immunissá válunk tőle – ahogy azt a gimis évek kedvenc filmjében láttuk.

Szóval ezeknek az önvallomásoknak nem kellene, hogy ekkora súlyuk legyen. Mert ez mind emberi dolog. Én például ma reggel olyan ocsmány pornót szedtem le, hogy végre sok-sok-sok nap után legyen egy orgazmusom, hogy utána az első dolgom volt törölni, mert tudtam, hogyha újra látnom kell, akkor elhányom magam. De mégis elélveztem. Vannak dolgok, amiket nem lehet kikerülni, ha tovább akarunk lépni.

 

! 2007/10/26

Kategória: düh,hiány,vágyak — lecriturefeminine @ 09:50

Az az igazság, hogy elegem van az összes gyáva és álszent férfiből, akiknek csak a szája jár, hogy a szexnek milyennek kéne lennie és egy nőnek milyennek kéne lennie, ha szexről van szó. Merthogy mi, hölgyeim nem vagyunk elég nyitottak, nem veszünk fel elég csipkét és nem szopunk a moziterem hátsó sorában… De mi ez a baromság? Csak duma, mert mindig van ok az elégedetlenségre, csakhogy mindehhez jellemesnek lenni és akkor azt mondani, hogy ebből elég, és megkeresem azt, akivel ez is működik, hát azt már nem, mert izé meg izé, és tulajdonképpen olyan kényelmes, hogy ez a nőci itt szeret is engem, meg is szoktam már, mellette majd randizgatok belevaló nőkkel, olyanokkal, akikről csak álmodozom, de hát ez csak játék, majd kimagyarázom valahogy…Hát mindenki csessze meg, az összes farok, aki nem tud nyugodni. Merthogy az nem magyarázat, hogy “jaháténaztnemisúgygondoltam”, akkor mégis hogy gondoltad, drágaság?! Álló farokkal szépeket mondani könnyű, én is nagyon kezes bárány vagyok, ha már átázott a bugyim…Ami viszont felháborító, az a tisztelet teljes hiánya, és ezt nem vagyok hajlandó elnézni…

Nem azért, mert erkölcsi csősz vagyok, hanem mert magammal szemben sosem engedném meg, hogy megálljak valaki mellett, akivel nem csinálhatom azt, amit valójában szeretnék. Nincs olyan kifogás, hogy ez csak szex, a szex baromira fontos… bájcsevegni akárkivel lehet, megszeretni is akárkit lehet, de ha a vágyvilágomat oszthatom meg valakivel és így válunk eggyé, akkor az már valami… De a gyáva férfi mit tesz, találkozik egy olyan nővel, aki megadná, amire vágyik, tudja, érzi, minden porcikájával felé fordul, de mégis nemet mond a végén… És ez a baj.

 

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.