Belvárosi impressziók 2009/06/08

Jaj, nagyon élvezem az újéletet és az önállóságot (a maratoni szexcsaták és otthont adó összebújások mellett persze) – és sosem gondoltam volna, hogy az álláshirdetések böngészése is ilyen szórakoztató tud lenni. Mármint azon túl, hogy minden egyes szimpatikus helyre újra kell fogalmazni az életrajzot, hogy passzoljak, olyan nyalánkságokba is bele lehet botlani, mint a következő:

13. kerületi irodába kereseünk heti 1 alkalomra takarítónőt. Precíz, megbízható hölgy személyében. Nagy előny, ha ismered O történetét (írta Pauline Reage) és tudsz is ezzel azonosulni. A díj kimagasló.

Szerintem ez nagyon jó. El tudom képzelni, hogy a takarítói állásokra kihegyezett keresők nagy lelkesedéssel vetik bele magukat O szerelmi történetébe, ami ugyebár nem mentes a szeretőknek és idegen férfiaknak való teljes (leginkább szexuális) kiszolgáltatottságtól, megaláztatásoktól, kínzásoktól, állandó meztelenségtől és valami megkapó romantikától, ami a mese álomszerűségéből fakad. De ez utóbbi csak személyes beleérzésem. Mindenesetre megkérdeztem pasit, hogy ugye nem ő adta fel a hirdetést. És nagyot mosolyogtunk az egészen.

A Női fölényről 2007/12/05

A férfidominancia nagyon vonzó volt számomra és egy időben nem tudtam elképzelni más jellegű kapcsolatot, amiben önmagam lehetek, mint a férfinak való alárendelődésemmel járó viszony. Aztán rájöttem, hogy tulajdonképpen azért nem érzem jól magam azokkal a férfiakkal, akikkel ezt megvalósíthatom, mert – gondolom – a nőiségemből fakadó dominanciát kerestem. Hülye dolog az általánosítás, de egy dominánsan fellépő férfi mindig egy kicsit független, nem adja bele magát, csak annyit ad, amennyit megérdemelek, vagy amennyit ő jónak lát. Az én fantáziáimban a férfi pofonvág, megerőszakol, vagy megsemmisít a szavaival, de miután a vágy kielégül, az ösztön csillapodik, csak egy kisfiú lesz, akit nekem, a meggyötörtnek, magamhoz kell ölelnem, és szeretnem kell őt azért, amit tett. És az az a dolog, amit a férfiakból hiányolok…

A nőkben viszont megvan. A női dominancia sosem hideg vagy érzéketlen, eljátszhatja, hogy nagyon hűvös, de… az a nőiességgel összeegyeztetletlen az én szememben. A férfi számára a világ természetesebb dolga a nő alárendeltként való kezelése. Amikor a nő felülkerekedik a férfin, akár csak egy-egy gesztus által, vagy egy egész éjszakás szex keretein belül, akkor nagyra értékeli a férfi ajándékát, tudja, hogy ez egy áldozat tőle. A végén pedig a legmelegszívűbb és leggondoskodóbb ősanyaként öleli magához az átmenetileg kasztrált férfit. Amikor a férfi dominálja a nőt, az mindig a nőről szól leginkább, az ő határait és tűrőképességét teszi próbára, amikor a nő kerekedik fölül, az egy sokkal összetettebb játék és mindkettőjük számára komoly tétje van. Mindketten sokkal többet áldoznak a másikért, ezért sokkal kölcsönösebb is. Felelőtlenség azt mondani, hogy több benne a szeretet, mert nem hiszem, hogy ez igaz. De – és fontos, hogy nem a pénzért dominákról vagy túlkompenzálásból fakadóan szadista “nőkről” beszélek – mindenképpen több gyengédség van benne, mert szerintem éppen ez a mozgatórugója annak, aki ösztönösen viselkedik dominaként.

És tudom, hogy minden a testről szól és a tökéletes kielégülés utáni hajszáról, de remélem, hogy tényleg így van vagy legalábbis valami ehhez közelálló dolog ez, különben borzasztó domina lennék…

Lélekgyötrés 2007/05/26

Mostanában sok olyan hatás ért, ami megtapadt a fejemben. A függetlenség- függőség határvonala által nyújtott izgalomra gondolok. Azok a férfiak vonzanak, akikből árad a szabadság vágy és az öntudat. Az egész úgy kezdődött, hogy megkérdeztem, van-e valakije, hamár randira hívott. Azt felelte, csak szeretői vannak. Én pedig elképzeltem, hogy egyszer engem hív, aztán egy másikat, majd megint egy másikat, előbb- utóbb megint én kerülök sorra…stb. És ez hihetetlenül beindított. Nem akar magához láncolni, gondoskodik róla, hogy én se akarjam őt. Abban a tudatban hajolok előre a kanapéra, hogy közben látom magam előtt a másik nőt, aki ugyanígy tett, talán épp az előző este. És nem érzem magam rosszul, csak épp annyira rázza meg lelkivilágom, hogy még odaadóbban kínálom fel a pinám.

Persze, ez csak a fantáziámban van így. Ember és nő vagyok: a belém nevelt nő-tudat nem engedné, hogy ilyen könnyedén túllépjek a dolgon. Előbb-utóbb felébredne bennem a bűntudat, magammal szemben, talán az undor is, a másik nővel szemben. Mégis tudom, hogy a pinámban végződne a dolog: elöntene a szégyen.

Lehet, hogy épp ezért kacérkodom a gondolattal, hogy leromboljak magamban egy gátat, ami visszatart, ami miatt rosszul kell éreznem magam adott szituációkban. Talán ezért is reagáltam rögtön fájdalom okozás kiprovokálásával beszélgetés közben. Hiszen egyrészt, ha valaki megbánt, attól elvárom a fizikai fájdalmat is, másrészt, úgy képzelem, hogy az elviselhetővé teszi az elviselhetetlent. Hogy mi ebben az elviselhetetlen?

Az, hogy az én pinám felizgul a szégyen érzet gondolatától is, hogy az a fasz az előbb még egy másik lyukban kotorászott, most pedig már az enyém nedvesedik tőle. Ő pedig csak mondja és mondja, hogy volt, mint volt, én pedig nem akarom hallani, mert akkor ott kellene hagynom. Épp ezért, egyre jobban kívánom, hogy dugjunk, hogy elhallgasson és csak velem legyen, csak rám gondoljon. De nem fejezi be, tovább húz, a részletekbe menő beszámoló megőrjít, a szavai a hátamat karmolják, a pinám pedig üresen tátong, mert mindezek után nem dughat meg, csak ha én magam könyörgök érte… Dehát könyörgök érte.

És ugyanez fordítva is áll. Egész kora serdülő korom óta az egyik legizgalmasabb dolog számomra, hogy megjelenek a kedvesnél, és amikor leveszi a bugyim, idegen, ragadós, nyálkásan csordogáló spermával találja szembe magát… És, bár a nyalás különösebben nem központi történés számomra, ebben a helyzetben biztosan kiprovokálnám. (- igen, akár alapos megmosás után, mintha az számítana, mintha el lehetne tűntetni onnan az idegen nyomát…)

 

A gondolat teremtő ereje 2007/05/12

Megint túl sok nekem a blog és gondolkoztam azon, hogy nem folytatom, vagy legalábbis felfüggesztem egy időre. Túlságosan egy irányba indultam vele, amiről viszont nem mindig lehet írni, mert ezer más dolog is feladat, amik egyszerűen nem hagyják szóhoz jutni a testet.

Aztán kedvenc barátnőm jelezte, hogy látni szeretne már, és némi vásárlással kötöttük egybe a randinkat. A körút során cipőt kerestem, ami mindig jó alkalomnak bizonyul arra, hogy minden tűsarkút végigpróbáljon az ember lánya, hogy ezáltal felélénkítse érzékeit. Ezt hívják látens fetisizmusnak(?!).

A melleim közé bújó barátnővel tölött nap önmagában is elég, hogy a vágyaim életre keljenek, de a korábban bejelentett és várva-várt fekete csipkefűző is megérkezett. Az az okozota lelkesedés pedig menthetetenül íráshoz vezetett. Pedig az utóbbi időkben a fantáziám a fájdalommal foglalkozik. Na jó, a fájdalom egy számomra érdekes aspektusával, mert a fájdalom önmagában sosem vonzott. Viszont láttam egy filmet, amit nem ajánlok, ezért nem is részletezem. De egyik jelenetében bemutattak egy fotósorozatot egy együttlétről, ahol a férfi a nő nyaka és feje fölé leszorított csuklói köré tekerte az övét.

Ledöbbentem, először is azon, hogy milyen szép képek. Másodszor, hogy engem ez felizgat. Korábban féltem a komoly fájdalmat ígérő eszközöktől. És ez most is azért tetszett meg elsősorban, mert nem fájdalom okozására használták közvetlenül. Ettől függetlenül nem nehéz érezni a nyakamon (combomon, fenekemen, mellemmen…stb.) az elképzelt szorítást, ahogy a hideg, érdes bőr belevájja magát a húsomba.

És megint visszatértem a dominanciajátékokhoz, amelyek nagyon kedvesek számomra, mint azt újra és újra felfedezem írás közben is. De leginkább a nyak miatt, azt hiszem, mert az már nem játék. Elsődlegesen a levegő útja záródik el, másodlagosan a csigolyák károsodhatnak, ha elkapkodja az ember, tehát van tétje, még akkor is ha nincs. Van, amit nem lehet kiiktatni a tudatból, minden bizalom ellenére sem. Ugyannakkor izgalmas felhangot kap a szexuális együttlét, ha egy kicsit többről is van szó, ha ilyen keretek között teszem próbára a másikat elsősorban, de magamat is rögtön utána. Keveredik ez a kiszolgáltatottsággal, de még inkább a másikba felé kialakult végtelen bizalom számít. És ha ő a nyakamra teszi a kezét, akkor felemelem a fejem és így kínálom fel magam. Ha pedig a derékszíját fűzi köré, és finoman meghúzza, akkor maga a történés, a mozdulat, a gesztus, ahogy hozzám ér, az ő tudatállapota és az enyém… ez mind együtt tesz őrülten nedvessé.

Természetesen nem fuldokolni kívánok puszta élvezetből, az még nekem is sok lenne. Csak valami olyasmi jár a fejemben, hogy dugás közben mögöttem térdel, és a kezében ott van a derékszíj vége, amivel néha megszorítja a rögtönzött nyakövermet, épp csak annyira, hogy elakadjon a lélegzetem és a pinám összeránduljon a farkán.

Már csak azt kell kitalálnom, hogyan fogjam vissza magam, hogy adódó alkalommal, ne azzal kezdjem, hogy mosolyogva-nedvesen szép lassan kihúzom azt az övet a nadrágból…