az élet Máshol van

Csipkeóvszer 2010/03/29

Kategória: combfix,fantázia,fétis,perverzió,szex — lecriturefeminine @ 12:39

Összebújva feküdtünk. Csak úgy beszélgettünk erről-arról, közben a fenekem simogatta. Lassan, komótosan. Néha keményen csattant a tenyere, és mindenemet átjárta az a kellemes bizsergető fájdalom. Hosszú percek teltek így el. A kezével újra és újra lecsapott, de mindig gondosan elsimogatta a pillanatnyi fájdalmat.

Eszembe jutott, hogy a folytatáshoz combfixet kell húznom. Már nyúltam is az ágy végében lévő szexdobozhoz, kikotortam egy pár combfixet. Az egyikkel körültekertem a farkát, hogy ne unatkozzon, amíg a másikat felhúzom. Sietségemben beleakadt a körmöm és végigszakítottam, ami lelassított, és mire elsirattam a gyönyörűséget, láttam, hogy ő meg a farkára húzta a párját.

Már a látvány is felizgatott. A csipkeszegély a tökeit borította, a harisnya pedig a farkára tapadt. Rögtön megmarkoltam, és verni kezdtem, hatalmasakat nyögött. Nem tudtam sokáig várni. Fölé térdeltem, hogy magamba nyeljem. Aztán kicsit elakadtunk. Hogy őszinte legyek, állati kényelmetlen anyag a nejlon. Nem síkosodik, csak dörzsöl. Viszont annyira be voltam gerjedve, hogy ennek ellenére is hihetetlenül jól esett csúszkálni a farkán. Szeretem az ilyen szexet: pikáns, kifinomult, extravagáns. És persze a combfixhez kötődő luxus(kurtizán)-mámor.

 

Az elhanyagolt kedves 2008/10/18

Kategória: combfix — lecriturefeminine @ 14:47

Az utóbbi időben lecsillapodott a fehérnemű-mániám, aztán az egyik színházi előadáson Udvaros Dorottyát megdugták, vagyis úgy tettek, és eközben a szoknyája alól kivillant a combfix csipkeszegélye. Akkor kezdett duruzsolni bennem a combfixes fiókom gondolata, mint (majdnem)végtelen lehetőségek tárháza. Nem sokkal később újra színházba mentünk és úgy döntöttem, hogy a színházi öltözékem része lesz egy pár harisnya is. Meglepetésünkre a darabban felbukkanó női szereplők 80%-a is combfixben lépett színpadra. KedveSM keze pedig egész idő alatt a combomon volt. (Ami amúgy minden ülös program során így van, de ezúttal külön jelentősége is volt.) Mire intim közegbe kerültünk, sajnos túl fáradtak voltunk már, úgyhogy a tökéletesen előkészített szexnek lőttek. Csütörtök reggel viszont elég hideg volt, és kötelességeim teljesítése után rögtön vonatra szálltam kedveSM felé, gondoltam tehát, hogy miért ne bújnék combfixbe, hiszen melegít is és csábít is. Tökéletes- mondhatni. És az is volt, végre valahára! Fekete melltartó, fekete bugyi, fekete (nagyon különleges mintájú) combfix – és az én hófehér bőröm. Nem is vetkőztem ennél tovább. Mindketten imádjuk a félrehúzottbugyi-megoldást. Csodás volt a szex. Igaz, hogy a ruhának nem sok köze volt hozzá tulajdonképpen, de ezúttal kiöltözni is jólesett. Amikor kicsorgott belőlem, azért ő is kedvesen megsimogatta a még mindig széttárt combjaimon a csipkeszegélyt.

 

Óda a combfixhez 2007/11/13

Kategória: combfix — lecriturefeminine @ 13:34

Azt hiszem, lassan szakrális jelentőséget fogok tulajdonítani a fehérneműknek, de tényleg nagyon boldoggá tud tenni egy új darab vásárlása. Már maga a felfedezés is, amikor nem is akarok venni, de alaposan felmérve az újdonságokat, (már megint) rátalálok egy (na jó, kettő) otthagyhatatlan combfixre és onnantól kezdve a meccs eldőlt, a csipke győzött.

Következik a boldog próbálgatás, az elégedett kép, amit a tükörben látok és minden szép és nyugodt és euforikus a nap hátra levő részében. Szerintem a harisnyagyártó cégek minden bizonnyal istent szolgálják… A combomat körülölelő csipkerész legalábbis isteni érzés.

Csak azt nem tudom, mihez fogok kezdeni az egyre tornyosuló harisnyaheggyel. Szerintem, ha a nap minden órájában másikat viselnék, akkor is kitartana egy darabig a készlet. Be kell ismernem, függő vagyok. És eszem ágában sincs elvonó terápiára járni…

 

 

A pillanat varázsa 2007/04/09

Kategória: combfix,szex — lecriturefeminine @ 22:53


Tudom, mi izgatja fel és szeretek a kedvében járni, ezért az eladótól fekete combfixet kértem. Olyat, ami szilikonos és nem csúszik le, mert a klasszikus fajta van, de harisnyatartóm nincs hozzá. És nem csak az ágyban akartam viselni. Ezek az apróságok sokkal nagyobb súllyal bírnak, mint gondoljuk. De én tudtam, hogyha egész este rajtam lesz, érzem a csipkés végét a combomra feszülni, és várom, hogy vajon ő mikor simít végig rajta és fedzi fel, az hatással lesz az egész énemre, arra, hogy mit sugárzok magamból felé és mindenki más felé is.Izgatottan próbálgattam a frissen kicsomagolt darabot. Lassan, kéjesen húztam fel. Finoman igazgattam a combomon a csipkét. A tükör elé álltam, és úgy láttam magam, ahogy máskor még nem. Szerettem a képet. Szerettem a lábaimat. Szerettem nőnek lenni. És eszméletlenül vágytam arra, hogy már csak ez a sejtelmes, leheletnyi anyag legyen rajtam, miközben ő a magáévá tesz.

Aztán megint izgulni kezdtem, nem tudtam, eldönteni tényleg jó ötlet-e, hogy tőlem várja-e az efféle meglepetéseket. Nem tudtam, tetszeni fog(ok)-e neki. Tulajdonképpen, már majdnem meggondoltam magam a leleplezést illetően, amikor mégis megfogtam a kezét, és a combomra tettem. A hatás nem maradt el, azt kaptam, amire szükségem volt. És ha lehet még jobban kívántam, még merészebbnek, még gátlástalanabbnak éreztem magam.

Azért szeretem, mert szex közben bármit megtehetek mellette, amihez kedvem támad. Mosolyogva legyint, esetleg megjegyzi, milyen perverz pina vagyok, de a farka kőkemény marad. Így aztán eszem ágában sem volt megválni újdonsült ruhadarabomtól, mindkettőnk legnagyobb örömére. És mondanom sem kell, hogy ilyen jó lábaim még sosem voltak korábban.

 

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.