hétköznapi mennyország 2009/09/21

Azt álmodtam, hogy egy pasi (akit nem látok, de azt hittem, hogy az én pasim) simogatja a farkát (amit telibe látok), mert fájlalja a piercingjét, és azt mondja nekem, hogy a pinám kitépte a farkából a piercinget. Aztán elgondolkozom a meglepő vádon, hiszen eddig sosem tűnt úgy, hogy a pasimnak piercing van a farkában. A továbbiakban pedig minden arról szólt, hogy állatira szukás vagyok és türelmetlenül várom, hogy valahol valaki dugjon már meg végre. Gyakran álmodok erotikus tartalommal, ezeket még az ágyban ébredezve elmesélem pasinak. Mindig megdícsér értük. És mindig feláll a farka.

Pasi szerint egyébként analitikus szemmel nagyon jókat álmodok, én lehetnék a pszichoanalitikusok kedvence — hát ezt nem tudom. Egy piercing idétlen jelenléte mit jelenthet. De nem csak a mai álmom ilyen furcsa. A minap egy ismerősöm azzal állt elő, hogy nem ismerek-e valakit, aki ismer valakit, aki véletlenül egy gyönyörű és tökéletesen szép luxuskurva, mert a pasiját egy hármas szexszel szeretné meglepni a szülinapján. Elkezdtem faggatni, hogy hogyan s miként képzelte a dolgot. Semmi komoly, csak a nő nézné őket kettesben, mert nem biztos benne, hogy nem blokkolnának le az egésztől (persze előtte innának pár felest), a pasija a seggét dughatná csak meg (a betegségek miatt) és végre a pasija valaki szájába élvezhetne, mert ő ezt nem adja meg neki, mert megalázónak tartja. Mondom, mi van?! És nem megalázóbb berúgni majd egy harmadik nőnek rengeteg luxuspénzt kifizetni, aki ráadásul tökéletes testtel rendelkezik, hogy ő tegye boldoggá a pasinkat? Szóval azt javasoltam, hogy inkább látogassanak el egy swinger klubba, ahol van választási lehetőségük. Nos, a válasz: nem, mert nem akarnak ismerkedni. Erre nem tudtam mit mondani, inkább rábeszéltem, hogy felezzünk el egy csokivarázs nevű desszertet. 

Amúgy nagyon jó. Mindig attól féltem (amolyan “para” szinten), hogy el fog múlni, de közben meg nemhogy nem múlik el, hanem egyre csak fokozódik. A puncim olyanokat csinál szex közben, hogy csak ordítok és a falat kaparnám, mert egyszerűen elviselhetetlenül (és leírhatatlanul) jó érzés. De mint ahogyan az egész kapcsolat, ez is csak akkor működik, ha figyelünk egymásra és nem engedjük, hogy a másik előtérbe kerüljön. Pasi új munkája miatt kicsit alárendeltem magam az utóbbi két hétben. Tudtam, hogy neki ki kell elégülnie és ebben leginkább rám számíthat, ezért csak vele törődtem, magamat pedig kivontam az élvezetből. Nem direkt csináltam, de az lett a vége, hogy két-három olyan szexet nyomtunk, ami után -és közben- rosszul éreztem magam. Szerencsére nem tudtam leplezni szomorúságomat emiatt, és jeleztem neki, hogy figyelnie kell rám, a rezdüléseimet, mert nem ad lehetőséget ezekkel a gyors szexekkel, hogy a vágyam utolérje az övét. És mi lett a vége a beszélgetésnek? Egy átszexelt hétvége gyönyörű és feszítő és lüktető érzésekkel a testünkben. És sok szerelmes vallomás. Nagyon jó.

Belvárosi impressziók 2009/06/08

Jaj, nagyon élvezem az újéletet és az önállóságot (a maratoni szexcsaták és otthont adó összebújások mellett persze) – és sosem gondoltam volna, hogy az álláshirdetések böngészése is ilyen szórakoztató tud lenni. Mármint azon túl, hogy minden egyes szimpatikus helyre újra kell fogalmazni az életrajzot, hogy passzoljak, olyan nyalánkságokba is bele lehet botlani, mint a következő:

13. kerületi irodába kereseünk heti 1 alkalomra takarítónőt. Precíz, megbízható hölgy személyében. Nagy előny, ha ismered O történetét (írta Pauline Reage) és tudsz is ezzel azonosulni. A díj kimagasló.

Szerintem ez nagyon jó. El tudom képzelni, hogy a takarítói állásokra kihegyezett keresők nagy lelkesedéssel vetik bele magukat O szerelmi történetébe, ami ugyebár nem mentes a szeretőknek és idegen férfiaknak való teljes (leginkább szexuális) kiszolgáltatottságtól, megaláztatásoktól, kínzásoktól, állandó meztelenségtől és valami megkapó romantikától, ami a mese álomszerűségéből fakad. De ez utóbbi csak személyes beleérzésem. Mindenesetre megkérdeztem pasit, hogy ugye nem ő adta fel a hirdetést. És nagyot mosolyogtunk az egészen.

Térbeli viszonyok 2007/04/26

Az együttlétek során felvett testhelyzetek több szempontot is kielégítenek. Például mindenki másképp van felépítve anatómiailag, másképp éljük meg a behatolást. És hasonló okokból a “kényelem” is fontos. Ez alatt azt értem, hogy ha egy mozdulatsor vagy testtartás nem természetes, akkor lehet izgató, mégsem tudom kiélvezni.

Viszont, ami érdekessé teszi számomra a kérdést, hogy sok esetben a helyzet szimbolikája, és ezáltal előidézett többlettartalma által válik izgalmassá a dolog. Ilyenkor az adott póz nem csak fizikailag hat rám, hanem az agyamat ingerli, és ez nagyon fontos.

Akkor jutott eszembe először “a mélyebb jelentéstartalmak” keresése, amikor szopáshoz készülődve letérdeltem az előttem álló partnerem elé. Akkor úgy éreztem, még sosem akartam ennyire csinálni, azóta élvezem magát a szopást is igazán. Ahogy térdre ereszkedtem és hozzáfogtam, az egész sokkal természetesebbnek tűnt, mint korábban bármikor. A helyzet otthonossá, én pedig odaadóbbá váltam. Egy más viszonyulás kellett ahhoz, hogy már önmagában a szopás is felizgasson. A rácsodálkozás okozta extázis oly mértékű volt, hogy nem is emlékszem, kivel történt… (Ez kicsit elszomorít.)

De miért ragadtam épp ebben?! Ha letérdelek egy férfi elé, ezzel óhatatlanul egy jelképes hierarchia kialakulását idézem elő, a férfi fölöttem áll, felnézek rá- ő lenéz rám. Minden tekintetben irányító póz a számára: könnyedén mozoghat ő a számban, kedvére, vagy épp a hajamba túrva húzhat a farkára, amíg én ott térdelek a lábai előtt -nedves pinával. És! Ha közben izgatni szeretne, azt is a lábával, lábfejével, lábujjaival tudja csak megtenni- és nem kell mondanom, hogy a láb a dominancia játék során mit szimbolizál.

Azt hiszem, ez elég magyarázat és ösztönösségében lenyűgöző felállás a szexben, hogy önmagában ennyit érzek bele, tőle. Mert ezt akkor is érezzük, ha nem fogalmazzuk meg magunknak…

Ehhez képest persze vannak olyan helyzetek, amikor egyáltalán nem élvezem, sőt, kifejezetten semmitmondóvá válik ugyanaz, a máskor csillogó szemekkel kezdeményezett orális kényeztetés. Számomra ilyen például a klasszikus 69-es póz. Nem értem, hogyan lehetne egyszerre odafigyelni a saját és a másik élvezetére is. Hiszen, már önmagában a másik szájjal történő izgatása is olyan intenzív hatással van rám és teljes figyelmem ráirányul. Azt hiszem, ez az a felállás, ahogy nem csinálnám (újra) sosem.

Fordulópont 2007/04/20

Az önállóság, a függetlenség és a szabadság voltak a legmeghatározóbb eszmék egész kamaszlázadásom során, bár az értékrendem e tekintetben nem sokat változott azóta sem. Dühösen, felháborodottan és értetlenül álltam egy férfi ismerősöm kapcsolata előtt, melyben tudniillik a nő oly mértékben számolt el önmagáról, hogy még az interneten folytatott beszélgetéseit is rögzítette és elküldte a párjának. Embertelennek gondoltam, és folyton veszekedtem vele, amiért ilyesmit követel bárkitől is. Ő pedig újra és újra felhívott, minden éjjel. Lépésről- lépésre, napról- napra türelmesen próbálta megértetni velem, miért teszi, amit tesz, és hogy mindez mit jelent. Agymosásként szoktam emlegetni ezt az időszakot, mert lényegében ez is történt: elmondott egy szituációt, amiben én kaptam az alárendelt nő szerepét, akit a domináns férfi minden ízében birtokolt, használt, megalázott…stb. Már a szerepjáték elején a pinámhoz parancsolta a kezem, és gondja volt rá, hogy a beszélgetéseink végére elélvezzek. Így kezdtem várni az estéket, a játékot, a szerepemet. Amikor már önállóan találtam ki a különböző kiszolgáltatottsággal, fájdalommal és alázattal átitatott történéseket, szükségessé vált a személyes találkozás.

 

Kihasználtuk, hogy nem volt itthon senki. A bejutásáról, és saját magam előkészítéséről nekem kellett gondoskodnom. Amit nem is bántam, a kreativitás fontossága és értéke ezekben az időkben vált nyilvánvalóvá számomra. Azt kérte, az ágyamon várjam, kössem be a szemem, és háttal az ajtónak üljek. Tudtam, hogy őrültség: egy vadidegen férfit engedek a lakásunkba, mondhatni kulcsot adok a kezébe hozzánk, és bekötött szemmel várom. De egy percig sem féltem, valamiféle sem előtte, sem azóta nem érzett, ösztönös bizalmat éreztem. Mert rá akartam bízni magam. Ahogy bejött a szobámba, már hangosan vert a szívem. Nem éreztem belőle semmit, csak az illatát. Ma is megismerném. Nem ért hozzám, csak leült mögém és beszélgetni kezdtünk. Megőrjített, nem csak ő, maga a tudat, hogy levehetném a kendőt a szememről és megfordulhatnék. De játszani akartam, és már értettem, hogy nem azért teszek vagy épp nem teszek meg valamit, mert ő kéri tőlem. A választás az enyém volt, mindenről én dönthettem. Mint ahogy a párja sem azért számolt be minden percéről, mert a srácot annyira érdekelte, sosem olvasta el a lány beszélgetéseit. De a tudat, mindkettőjük részéről, hogy megtehetné… szorosabban fűzte őket egymáshoz. És én is arra vágytam, hogy érintsen meg végre.

 

A nyakamat simogatta meg először. Libabőrös, és ha lehet még nedvesebb lettem. Azt mondta, tegyem hátra a kezem, aztán összekötözte őket. Azt mondta, hasaljak az ágyra és megéreztem a fenekemen a tenyere csattanását. A fájdalom, aminek erősségét a fantáziámban alábecsültem, egy pillanatra kijózanított. És amikor azt mondta, köszönjem meg, nevetségesnek éreztem az egészet. Mégis! Mégis provokáltam, hogy üssön újra. És újra és újra és újra… Aztán már semmit nem érzékeltem a valóságból, csak az idegen-ismerős kéz gyengéd simogatását a pirossá vált, égő bőrömön.

 

Az egész ottléte alatt nem vettem le a szememről a kendőt, mert nem akartam. Persze, kíváncsi voltam rá, hogy milyen, mert korábban még nem láttam élőben. De azzal megtörtem volna a varázst, ami a hatalma alá vont és úgy elbűvölt…Másnap vonatra szálltam a tengerpart felé. De folyton csak az éjszaka járt a fejemben, nem tudtam betelni az élménnyel. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történt meg. Kínszenvedés volt, hogy magamban kell tartanom, amikor legszívesebben világgá kürtöltem volna a boldogságomat.

Valami megváltozott bennem akkor.

Hogy jobban fájjon. 2007/04/12

Az időtlen időkig mániákusan hajszolt, egyébként kellemes élményeket nyújtó szubmisszivitás nyomai a mai napig bennem vannak. Azóta határozottan elutasítok minden ehhez hasonló kategorikus besorolást magamat illetően, de adott szituációban, adott gesztusokban és mozdulatokban igazán kedves “szerepkör” maradt számomra. Nem kívánom most részletezni, hogy olykor a kiszolgáltatottság, a vele együttjáró szégyenérzet, a teljes önátadás, … mennyire felkorbácsolják az érzékeimet. Valószínűleg azért, mert nem csak a testek között zajló szexualitást jelenti számomra: agy- és érzelem játéknak tartom. A leglenyűgözőbb benne, amikor nem értem, miért, de “Kész” vagyok mindenre, amikor, akár pár óráig csupán, de nem akarok, nem tudok nemet mondani. Csak adni akarom magam, szolgálni a férfivágyat: használatra kínálni magam. Ez pedig tényleg egy tudatállapot elsősorban.

Mivel alapvetően nem mozgok alárnedelt szerepben, a kulcs mindig az én hangulatom. Csak akkor reagálok így, ha kedvemre való. Ha vágyom, hogy betörjenek és legyőzzenek és, hogy jobban fájjon.

Érdekes, hogy sokszor az elveszett pillanatimban tör mindez felszínre. A düh, a csalódottság, a kiábrándulás… tehát egyfajta érzelmi éhség váltja ki. (Ezért is tetszik nekem az angol ‘feed’ elnevezés az efféle együttlétekre, számomra tényleg ezt jelenti.) Merthogy ilyenkor úgy érzem, minden mindegy: mocskot kívánok, fájdalmat, megalázást, megsemmisülést- tehát halált, jelképesen. Kívánom, hogy ne kapjak levegőt, hogy fakadjak könnyekre, üvöltsek, hogy a férfi hagyjon nyomot a testemen, tegyen magáévá. Basszon meg.

Nem tartom ezt többnek állatias, ős-asszonyi, ösztönös követelőzésnél. De néha nagyon kell.