Hogy lehet elviselni a hiányát. Alapvetően tilos arra gondolni, hogy hiányzik. Hagyni a perceket, órákat, napokat, hogy teljenek. Néha gyorsabban, néha lassabban. Egyik üzenettől, egyik e-mailtől, egyik beszélgetéstől a következőig élni és sodródni. És ez működik is. Általában.
Aztán meg belém hasít a legszörnyűbb érzés a világon. Éjszaka, egy hajón valahol a tengeren, egy üveg bor elfogyasztása és egy fülledt koncert közepette. És rájövök, hogy a rossz érzés, ami a gépies napi rutint- vagy inkább rutintalanságot- hajtja bennem, a hiányából fakad. Nem vagyok elég erős, nem vagyok elég bátor, nem vagyok boldog nélküle. Nem vagyok nélküle.
És kibaszott nehéz.
? mi tortent ????
2000 km.
ölelés
Én “csak” 10 napig voltam távol, de majd bele haltam. Pedig naponta vagy egy órát beszéltünk. Kicsit olyan volt, mintha bármi történt, csak félig tudtam érezni. Mintha csak félig éltem volna.:((
Köszönöm, macsek -nem hittem, hogy még van itt valaki. Jól esik.
Pudingocska, én is így érzem. Az utóbbi két hónapban kétszer egy hetet töltöttünk együtt, egyszer én mentem haza, aztán ő jött ki. Nagyon nehéz.
szia, eddig sosem írtam, de az eleje óta olvasom a blogodat, és nagyon szeretem, ahogy írsz. most azért gondoltam úgy, hogy hozzászólok, mert a helyzet ismerős. a párom 1500kmre lakik, és ez lassan két éve így megy. A hiányérzet kezelhető, az idővel normálissá válik, és nem fogod érezni annyira. persze lesz amikor rád tör, de általánosságban ez a szenvedés jobb lesz, a lényeg az hogy foglald el magad amíg meg nem szokod ne hagyj magadnak szabadidőt amikor a hiány eluralkodhat rajtad. meddig lesztek távol? nagyon szurkolok nektek, remélem minden rendben lesz.
én még sose írtam ide, de egy ideje olvaslak és már nagyon hiányoltam, hogy újra írj.
sajnálom amiben most vagy, remélem nem tart soká, és hogy addig is többet tudtok majd találkozni.
és tudom, hogy az ilyen fájdalomra más hasonló helyzete kicsit sem szokott gyógyír lenni, és nem vigasztal, hogy más a fél életét adná havi egy hétért, de azért…
köztem és a szerelmem között 12.000 km van, három éve ismerem és összesen négyszer találkoztunk ez idő alatt. a búcsú utáni harmadik hét és aztán a harmadik hónap a legmélyebb pokol, aztán valahogy mindig megerősödöm és tudom, hogy bírni fogom.
bár a ‘félig élek’ érzés kétségtelenül megvan, bírom. bírjuk.
az írásaidból a szerelmetekről bennem kialakult kép alapján számomra egy másodpercig sem kérdés, hogy ti is tudtok és akartok is bírni.
sok erőt kívánok
Eszembe jutottál. Picit visszaolvastam, ijedeztem a címek láttán, de csak annyit mondhatok: kívánom, hogy könnyebben elviselhető legyen. Meddig lesz így?
Köszönöm, én nem is hittem, hogy valaki még olvassa az oldalt, mert nem igazán törődtem vele. Többszörösen meg vagyok lepődve és hatódva.
Úgy néz ki, hogy elkezdhetünk visszaszámolni. Az igazi kérdés persze nem is a hazautazás, hanem hogy maradhatok-e otthon. Én nem is tudom elképzelni, milyen lehet mindig ennyire távol lenni a másiktól. Ez az erő bennetek lenyűgöző.
Kitartás (:
kitartás csajszi!!!
gondolj arra, hazajövöl, együtt lesztek, meló is kipipálva és minden oké lesz. semmi rossz, csak jó. (a fás dolgot kipróbáltad?)
Jade, ami azt illeti, már előtte kipróbáltam, hogy írtad, nem direkt, jobban mondva nem tudatosan, csak elindultam és kész :)
És itthon vagyok :) Csodás-mesés-szerelmes :) Jelentkezem, de te is nyugodtan!
Nagyon jók az írásaid, gratulálok.
…és irigyellek, hogy téged csak 2000 km választ el :)
…és ez már csak múlt idő :)))
Látod Lecriturefeminine!Mindnyájan itt vagyunk. Várunk, ahogy te is vársz. Itt mi mind a te boldogságodat várjuk, hogy visszatérjen, hogy újra felszabadultan és fesztelenül megírjad érzéseidet,vágyaidat, szeretkezéseidet. Mi, az irodalom-éhes voyeur-ok :).Nagyon régen nem jártam itt, mert láttam elmaradnak írásaid. De ma eszembe jutottál, mert hiányzik, hogy olvassalak.
“A távollét szerelmesek közt úgy hat, mint a szél a tüzre: a kis szerelmet eloltja, a nagyot tüzvésszé növeli.”
(Füst Milán)
Isten cirógassa sorsotokat!
:) nagyon találó és közvetlen sorok, köszönöm!
Az az igazság, hogy nem hiszem, hogy ennek a blognak lesz még folytatása. Persze sosem lehet tudni, mikor jön a késztetés a közzétételre… de a rendszerességhez nincs kedvem. Elvesztette az értelmét az egész. Én jól vagyok, mi jól vagyunk -túl erős lett a magánélet szentsége, mint visszatartó erő. A kezdeti fellángolás pedig, hogy majd én felnyitom a nehézkes társadalmunk prűd szemeit – hát ez meg reménytelen. Minél ismertebb lett a blog, annál több támadást kaptam, éshát miért terheljem ezzel a mindennapjainkat?
Az pedig, hogy a szexuális életünk eseményeit blogoljam -nem túl izgalmas kihívás.
Szóval elakadtunk :) De nem baj. Egymásra figyelünk inkább.
Néha azért benézek ide, hátha megszáll még az ihlet. :)
Te inspiráltál engem is irásra. :)