Hogy lehet elviselni a hiányát. Alapvetően tilos arra gondolni, hogy hiányzik. Hagyni a perceket, órákat, napokat, hogy teljenek. Néha gyorsabban, néha lassabban. Egyik üzenettől, egyik e-mailtől, egyik beszélgetéstől a következőig élni és sodródni. És ez működik is. Általában.
Aztán meg belém hasít a legszörnyűbb érzés a világon. Éjszaka, egy hajón valahol a tengeren, egy üveg bor elfogyasztása és egy fülledt koncert közepette. És rájövök, hogy a rossz érzés, ami a gépies napi rutint- vagy inkább rutintalanságot- hajtja bennem, a hiányából fakad. Nem vagyok elég erős, nem vagyok elég bátor, nem vagyok boldog nélküle. Nem vagyok nélküle.
És kibaszott nehéz.
Hozzászólások