az élet Máshol van

Multinacionális környezet 2010/06/30

Kategória: szex — lecriturefeminine @ 22:18

Hallottam egy elméletről, miszerint a “multicégek” kifejezetten pártolják a homoszexuális kapcsolatokat, mert ott általában nincs gyerek, és így semmi nem vonja el a figyelmet  munkáról, mert a “multicég” amúgy evárja, hogy az alkalmazott hozzá menjen feleségül/férjül és ebben a szellemben döntsön cselekedeteiről. Én ezt nem tartom teljesen butaságnak, mert valóban a munkamorál és az értékek, de.

Azért az sem elhanyagolandó tény, hogy a multicégek alkalmazottjainak átlagéletkora jellemzően 30 vagy az alatti. Vagyis olyan korosztály dolgozik ilyen helyeken, akik nem kötelezték el magukat igazán. Az más kérdés, hogy a cég ezzel visszaélhet és keverheti úgy a dolgokat, hogy a cég felé történjen meg az elköteleződés. És tény, hogy a közvetlen kollégáim, akik velem egykorú, diplomás, intelligens, jó megjelenésű fiatalok- de rajtam kívül senki nem él kapcsolatban, és nem hogy “élettársa” nincs, de egy “majd meglátjuk, mi lesz” jellegű dolog sem. És nem tudom, mi ennek az oka. (De a neten már olyan új vizsgáltról is olvastam, ami alapján kimutatható, hogy a nő még hány évig lesz megtermékenyíthető. Bizarr igények.)

Ettől függetlenül nem rossz. És nem tapasztalom azt az agymosást, amit feltételeztem előítéleteimmel. Ami jó, hogy az év hátralévő részének javát külföldön töltöm. Fel is merült az ötlet, hogy miért nem keresünk fel arrafelé egy szvingerklubot. Itthon úgyis csak rendületlenül hordjuk a fűszálakat a fészkünkhöz.

És megint késik, pedig múlt hónapban az első 28 napos ciklusomat produkáltam. Annyira biztos voltam benne, hogy ez mostmár mindig így lesz. Figyeltem minden változást, valahogy meg akartam érteni, mikor mi történik belül. (Ennek az az előzménye, hogy a múltkor kivettem egy könyvet, ami tök érdekesen és alaposan leírt mindent a petesejtről és a menstruációról.) És már egy hete teljesen duzzdtak a melleim – hasonfekvés felejtős módon, amit én egyértelműen a vérfakadás előjelének vettem. Őrjítő várakozás…

És ami a szexet illeti, hát nem sok időnk marad rá. Határozottan a hétvégék és egyben a hét csúcspontját jelentik összebújásaink. Érdekes, hogy a mennyiség csökkenése a minőség javulását hozta. Vagyis az utóbbi időben valahogy egyre jobb és jobb az egész. Szerintünk a természet így üzen, hogy szexeljeünk és szaporodjunk sokat. És kik vagyunk mi, hogy a természet parancsának ellenszegüljünk…

 

8 Responses to “Multinacionális környezet”

  1. Szexofon Ezt mondja:

    Mégis hogyan, milyen formában “pártolják” a multik a homoszexuális kapcsolatokat????
    Ha igaz lenne ez a konteó akkor a TESCOban éppúgy mint a Mekiben, vagy a PWC-ben és a könyvvizsgálócégeknél, ügyvédi irodákban valósággal gyűlnek a melegek…

    így van?

  2. Migrant Ezt mondja:

    Én dolgoztam multinál, ráadásul a vezető rétegben, de nem jellemző, hogy megkülönbözetést tennének vagy figyelembe vennék felvételkor a családi állapotot, netán a szexuális hovatartozást. Főleg most a válság idején, mikor nagyon kevés emberrel dolgozhatnak csak, a legofntosabb szempontok a megbizhatóság, terhelhetőség, talpraesettség. Kevés pénzért, sok és nehéz munka, néhol extrém körülmények vannak. Még úgy is nehéz megfelelő munkaerőt szerezni, hogy nagyon nagy a munkanélküliség. Persze, ahány multi annyi szokás…én a kereskedelmi részről – TESCO, Lidl, Penny – tudom elmondani a tapasztalataimat.

  3. Jade Ezt mondja:

    Kicsit magamba mélyedtem, mert nem értettem, hogy ha kiiktattam a bogyót, miért nincs többször szex. Hát azért, mert annyit dolgozunk, s amikor hétköznap végre egymás mellett vagyunk, akkor inkább összebújunk és alszunk.

    kitartást a fészekrakáshoz, aztán tessék kicsit kikapcsolódni, nehogy egymás idegein zongorázzatok a monotonitás miatt. Mármint munka – lakás-alvás hármas miatt.

    Nekem, szerencsére, mázlim lenne a munkáltatómmal, mert megoldható lenne a gyerek melletti meló, csökkentett munkaidővel és a többi. Viszont az iskolába (egyetem, főiskola) járást nem szeretik, pedig ez lenne az, ami mostanság izgatja a fantáziámat. nincs tökéletes munkahely, sajnos. De a lényeg, hogy jól érezd magad, ne feszélyezzen semmi, az meg külön plusz, hogy külföldön lehetsz. (irigykedik egy pöttyet)

  4. lecriturefeminine Ezt mondja:

    Tari (vagy Tar?!) Annamária trendpszichológus(?) elmélete, de én sem ismerem, mert nem nagyon találkoztam még vele, csak egy előadó kedvenc témája volt ez a multikulti dolog.

  5. peter82hun Ezt mondja:

    Tari Annamáriának több előadását láttam már, többek között a mesterkurzuson készülteket is. Érdemes letölteni és megnézni, mert nagyon jó meglátásai vannak. Főleg aktuális problémákkal, álláskereséssel, a felgyorsult világgal és annak következményeivel kapcsolatban.

  6. lecriturefeminine Ezt mondja:

    “Peter82″, örülök, hogy látlak :) Úgy tűnt, hogy már nem látogatsz, nem beszélgetsz. Remélem, jól vagy!

  7. peter82hun Ezt mondja:

    Oh, én most is és mindig lelkes olvasód vagyok! Sok változás történt az életembe (többnyire jó), de arra mindig jut időm, hogy elolvassam a bejegyzéseidet :-) Arról nem is beszélve, hogy lementem őket, ha netán megint történne valami, legyen miből mazsolázgatni. Sok sikert a továbbiakban, jó vagy… csak igy tovább!

  8. lecriturefeminine Ezt mondja:

    Aranyos vagy, de mostanában tényleg nem mondhatni, hogy kiteszek magamért, már ami az írások mennyiségét és minőségét illeti :) Örülök a pozitív változásoknak :) Törlés pedig remélem, hogy többé nem lesz -a wordpress elég toleránsnak bizonyul, és már én is otthon érzem magam. Azt is sikerült felfedeznem, hogyan lehet zenét berakni -ez utóbbi a hónap teljesítménye ;)


MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
Follow

Get every new post delivered to your Inbox.