Szerepjáték, mint párterápia 2009/04/29

Mivel másképpen kezeljük a konfliktushelyzeteket (én olaszosan kiabálok, dobálózom és telefontcsapkodok; ő csendben ül és néz, mintha mi sem történne) az apróságból fakadó nézeteltéréseket is hajlamosak vagyunk -főleg időben- eltúlozni, és így elnyújtani az össze-vagyunk-veszve állapotot. Ami furcsa módon aztán mégis elmúlik magától egyik pillanatról a másikra. Leginkább azért, mert utálunk összeveszve lenni egymással, és nem tudunk igazán haragudni a másikra, mert ilyenkor saját magunkat is rosszul érezzük. Elméletünk szerint egy kapcsolatban azért kell dolgozni, hogy a másik, akit szeretünk boldog legyen, mert ha ő boldog és erős, akkor minket is azzá tesz. De minden kapcsolatban vannak vitás helyzetek, ezért sokkal inkább az számít, hogyan oldjuk meg ezeket, nem pedig az elkerülés. (Az mesterséges elfojtás volna.)

És pár hete nagyon izgalmasan alakult a dolog -ezért némiképp közszolgálati céllal osztom meg-, mert hivatalosan még nem múlt el minden sérelem, de azért bárhogy is van, mindig jól esik a másik simogatása és bújása és persze a szexkezdeményezése is. Így alakult, hogy már javában készültünk egymásra a testünkkel, fejben még nem bocsátottuk meg a semmiséget, és elkezdtünk egymással úgy beszélgetni, mint a szeretők, akik végre egymás karjaiban élvezhetik a szabadságot, nem pedig a hülye férj és hülye feleség problémázásával kell törődni. Elkezdtük mondani, miért viselkedett hülyén a férj/feleség, és hogy ő, a szeretőnk milyen csodákat nyújt nekünk, és milyen boldogok vagyunk mellette. Aztán ahogy a testünk közelebb került egymáshoz, előjöttek a szép dolgok is, hogy azért a férjem/feleségem is milyen jó, milyen szép, milyen izgató (csak néha egy kicsit megbolondul). És még közelebb kerültünk, összeforrtunk, és belém hatolt. És szex közben jött az újabb fordulat. Már úgy hívtuk egymást, ahogy csak mi szoktuk, már szerelmesen beszéltünk egymáshoz, és elhangzott a boldog mondat az ő szájából: Hát te vagy az? De jó, hogy te vagy az…

Eszmélet 2009/04/23

A mindennapokkal az a baj, hogy túlságosan automatizálják a kapcsolatokat: adott egy ritmus, többezer hozott és felvett, egyéni és közös szokás és megszokás. És ez baj, mert elfelejtünk rácsodálkozni a mi közös varázslatunkra, miközben éppen attól jó és éppen attól működik a kapcsolat, hogy a mindennapok, vagyis az életünk részévé válik valaki, akit olyan nagyon szeretünk, és hát az élet nem elsősorban ünnepnapokból áll. De közben meg mégis. Nem szoktam arra gondolni, hogy milyen jó nekem, hogy milyen boldog vagyok vagy milyen szerencsés. Nem szokott lenyűgözni ez az állapot, mert természetessé vált, hogy így vagyok, hogy így vagyunk. De aztán mindig rájövök, hogy ez nem igaz. Nagyon is nehéz feldolgozni ezt a boldogságot, ezt a szerelmet, és nem hiszem, hogy a gyakorlatlan szívem az oka ennek. Azt hiszem, a kapcsolat egy kicsit olyan a hétköznapokon, mint a tudattalanunk: magától és magában működik. De néha belecsap a tudatunkba (“már száz ezer éve nézem, amit meglátok hirtelen”), és akkor tudjuk igazán, hogy mennyit jelent. Én ilyenkor úgy szoktam érezni, mintha hirtelen szembekerülnék a leghatalmasabb dologgal a világon, és rájövök, hogy ez a dolog bennünk van, és nekünk el kell bírnunk, és ezért érzem csodának kettőnket: mert el tudjuk bírni. A Másik olyan nagy terhet jelent, ami a leginkább szabaddá tesz a világon. Ahogy Sartre mondta, onnan tudod, hogy valaki igazán szeret, hogy szabadabbnak érzed magad mellette, mint amikor egyedül vagy. És ez olyan sok érzés, hogy amikor tudatosul bennem, mindig sírnom kell.

 

“Vagyok én és vagy te, de van olyan is, hogy mi. Minél többet veszekszünk, szerelmeskedünk, minél jobban megismerjük egymást, a mi annál jobban növekszik. És hogyha te is, én is együtt rezgünk a mivel, másképp leszünk együtt. Mintha táncolnánk: táncolhatunk úgy is, hogy én vezetek, és úgy is, hogy te vezetsz. De ha sokat táncolunk, lesznek olyan csodálatos pillnatok, amikor egyikünk sem vezet: átadjuk magunkat a táncnak, a tánc táncoltat minket. Ezt úgy hívják, eggyé válás. (…) Az élet pedig ebben az eggyé válásban van: a mi éltet mindkettőnket. Tehát ha szolgáljuk a mit, az éltet bennünket, de ha én téged szolgállak, te pedig engem, az mindkettőnket megöl.”

(Feldmár András)

 

Valami régi, valami új 2009/04/17

Mindkettőnknek nehéz volt megosztania másokkal a szexualitását. Ő nagyon gátlásos volt eleinte, én inkább nagyon gátlástalan. Ő gátlástalanná vált, amiért bűntudata lett minden kalandozása után; én gátlásossá, amiért bűntudatom lett minden kalandozásom után. De nem azért reagáltunk így, mert rosszat tettünk másokkal, hanem mert úgy éreztük eláruljuk önmagunkat. Tudtuk, hogy a szex nem lehet csak ennyi, és mindketten arra vágytunk, hogy átéljük azt, amikor nem kell elhúzni a szánkat, ha meg akarnak csókolni, amikor összebújva és simogatva lehet utána aludni, nem pedig elmenkülni a tett helyszínéről, ahol a saját álmaink ellen elkövetett erőszak történt. Hiányzott a gyengédség, a puhaság, a szeretet, a szerelem. Ezért fordultunk befelé, és roppant aktív autoszexualitásunkba temetkeztünk. Rengeteg pornó film és történet, csetszex, telefonszex -bármi, csak ne kelljen együtt lenni konkrét valónkban és megérezni a magányt (a hiányt) az idegen mellett. Ezért sokáig nem volt jelen a sokak által izgalmasnak tartott közös pornónézés a szexuális életünkben.

Nem is erőltettük, nem hiányzott. Valami régire, valami rosszra emlékeztetett, ami nem az “együttről” szól. Aztán egy véletlen felvetés volt, megmutatom, miket kaptam régebben ajándékba. És az egyik film bekapcsolva maradt, miközben egymásnak estünk. Kétszer élveztem el fél órán belül és az egyik alkalommal sikerült a belső (hüvelyi) orgazmus. Valahogy olyan élmény volt, mintha felszabadultam volna egy múltbéli teher súlya alól, ami önmagunkba zártságunkból és autoszexualitásunkból fakadt. És azért felszabadulás, mert nem szoktunk rá, hiába élveztük együtt, mégsem vált létszükségletté, mint régen egyedül. Persze néztünk filmet azóta, méghozzá én választottam ki: a férfi, a (valóságban is a) barátnője és egy másik lány hármasa, amit ez a nem mindennapi szereposztás tesz még izgalmasabbá. Hogy a férfi csókja a barátnőjével valódi, akkor is, mikor a férfi közben éppen seggbedugja a másik lányt. Akit mi is örömmel magunk mellé képzeltünk. A pornó felkerült a szex-kiegészítők listájára.

Hétköznapok 2009/04/15

Az orgazmusommal kísérletezünk éppen. Azt mondta pasi, hogy szerinte azért megy nehezen, mert leszoktam az önkielégítésről. És más szakértő is mondta már nekem, hogy ő is mindig maszturbálásra bíztatja a barátnőjét, mert akkor tényleg könnyebben megy. Úgyhogy most minden szex közben az én kezem is főszerepet kap, és valóban nagyokat élvezek attól is, hogy úgy simogatom a csiklóm, hogy közben ő dug. Arról nem is beszélve, hogy ez őt is felizgatja. A tudat ésvagy a látvány. És sikerülget egyszerre elélvezni a tudatos tervezés módszerével. Bár engem már az önmagában nagyon közel dob az orgazmushoz, ha érzem őt élvezni. Ez mondjuk kölcsönös, mert ő is odavan tőle, hogy érzi ahogy egyre szorosabban ölelgeti a farkát a pinám. Lehet, hogy a módszer tényleg működik, mert már elég rég kértem utoljára esti pornó mesét, de tegnap nagyon jól esett. És szabályszerűen hiányzott az elélvezés alvás előtt. És olyan kedves, amikor a távolból is az orgazmusomon dolgozik. És mindig mosolyog, amikor elélvezek. Azt hiszem, ma reggel ez a mosoly adott erőt felébredni.

Locsolkodás 2009/04/14

Régimódi lány vagyok, festettem pirostojást. Locsolkodás címszó alatt viszont a kevésbé konzervatív változatot preferáltam -mégiscsak a hervadásom ellen volna e hadművelet. Végül kaptam a spriccelő locsolóedényből hátbatámadósan, de a szex is megvolt. Bár kicsit nehézkesen, úgyhogy kifejezetten vidám húsvét hétfőnk volt. A reggelinél már érdeklődtek, hogy “na és meglocsolt?”, amire kissé durcásan válaszoltam, hogy még nem, mert nekem ébredéskor lett volna kedvem, ő viszont túl álmos volt. Ezzel persze kellően felhúztam, úgyhogy reggeli után rögtön elkapott magának. Csakhogy. Az ünnepnapok jellemzője, hogy minden családtag megjelenik és sürgölődik-forgolódik, ezért egyrészt nagyon csöndben kellett lennünk, másrészt, meg folyton megálltunk, mert ijesztő hangok vették körül intim kuckónkat. Aztán elegünk lett és felülkerekedtünk mindenen, hogy végre élvezzük és ünnepeljük egymást. Egy lihegésből álló gyönyörű locsolóvers végén el is hangzott a kérdés: szabad-e locsolni? És igenigenigen! Elélveztünk, és éppen próbáltunk magunkhoz térni, izzadtan lihegtünk és csókolóztunk, még ki sem szálltunk egymásból. Erre halljuk a kiabálást, hogy mennek idemegide, velük tartunk-e. Visszakiabáltunk, hogy nem. A következő: akkor legyünk oly kedvesek és egy óra múlva zárjuk le az ebédet. Jó. De már kacarászás, hogy hátezhihetetlen. De még egyszer újra: és megtennétek, hogy…? Hogy őszinte legyek, nem is tudom, mit mondtak ezúttal, mert annyira nevettünk, hogy ilyen helyzetben kell ilyenekről tárgyalni, ráadásul kiabálva. És még percekig nem is múlt el a röhögőgörcsöt, amitől meg az összes sperma kipumpálódott belőlem és jól eláztatta az ágyat. Szerencsére az utójátékzuhanyra már csak magunk voltunk.

Chilis csikló 2009/04/09

A legújabb terápiás kezelés, amit a sportsérülése ellen vet be, egy vérbőséget okozó, erős chilipaprika koncentrámutot tartalmazó krém használatából áll. A gyógyító hatásáról még nem győződtünk meg, kellemetlen mellékhatásáról azonban annál inkább. A krém ugyanis borzasztóan csípni kezdi a bekent felületet, ha nedvesség éri (pl. szex közbeni izzadtság), de azért pasi egyelőre még bírja a kínzást, és nem függesztette fel a kúrát. És így esett, hogy öregesen (Dr. House-szal és teával meg pléddel) telt esténk végén, a napi szexet már órákkal ezelőtt kipipálva, lefekvéshez készülődtünk, aminek része volt a chili gyógyító erejének bevetése is. Csakhogy alvás helyett beszélgetni kezdtünk és felélénkültünk, aminek az lett a vége, hogy a férfikéz már a puncus környékén matatott, éss fejben is újraterveztük az esti programot. Egyre direktebben forgolódtunk, és én nagyon vágytam, hogy belémsimogasson végre. De amikor az ujjai odaértek, valami furcsát kezdtem érezni, és egyre csak rosszabb lett. Aztán eszembe jutott a viccelődésünk arról, hogy felpaprikázva bújik az ágyunkba és leesett. “Bébi, összechilizted a csiklóm!” Szóval az esténk ismét újabb fordulatot vett, méghozzá a röhögőgörcs és a csípő érzést eltüntető lögybölgetés irányába.

Fintorgás 2009/04/03

A pornó napról napra kényelmesebbé és lustábbá teszi a férfiakat. Először udvarolniuk kellett a a filmben szereplő nőknek, eljátszani, hogy mégis csak. Aztán a párbeszédek is eltűntek, a férfi csak odavillant a szemével, és a nő máris a farkába dől. Sőt, nem is egy, hanem mindjárt három nőt kap ugyanennyiért. Aztán a konkrét férfiszereplő is eltűnt a filmekből, és elterjedt az az “irányzat”, amiben csak a farka látszódik, az is csak ritkán, hisz testnyílásokba merülve kelti azt a képzetet, mintha a néző lenne jelen a nőben. Amikor ez is fárasztó áldozatnak tűnik, és a férfi csak az élvező nőt akarja látni, akkor leszbikus filmeket, maszturbálós jeleneteket, azon belül is a fuckmachine (“baszógép”) nevű játékszerrel játszó nőket választja. Legalábbis pornófogyasztóként ezeket a trendeket véltem felfedezni aktív időszakomban. Na meg azt, hogy bdsm témájú filmeket kell nézni, mert ott tényleg jelen van mindenki, és megdolgoznak azért, hogy a néző elélvezzen. A férfi nézők is megtűrik a domináns hímet, aki megkötözi, elfenekeli, szopatja, lepisili stb. a nőt. Vagy éppen fordítva: a nő a férfit. Erre hosszú szünet után mire bukkantunk kisbarátommal? (Mármint az én szünetem után, ő azért figyeli, hogy alakul a pornóipar helyzete…) Egy olyan oldalra, ahol megjelenik az önmagát megkötöző nő figurája. Csodálatosan kidolgozott mérnöki szerkezeteknek hála a férfi néző annyira hátradőlhet, hogy még képzeletben sem kötöznie, vagy fenekelgetnie, vagy kicsit kínozgatnia az erre vágyó hölgyeket, mert azok kedvesen elvégzik helyette a kemény munkát. Hát nem lenyűgöző? (Nem.)